Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-05-05 / 18. szám

163 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. közt, és csak az élő hit, nem pedig a külső cselekedetek üdvözíthetnek bennünket. Ő nem habozik azokat is eretnekeknek és házasságtörőknek nevezni, kik a lelkészi hivatalokat nagyravágyásból, kapzsiságból és más anyagi célokból igyekeznek megszerezni. Ó a biblia tanulmányozását ajánlá és az egyházi énekek és egyházi imák kijavításával megtisztitá az istentiszteletet, a melyekbe amennyire csak lehetséges volt, bibliai mondatokat szőtt be. A legnagyobb komolysággal és igazi reformátorként lépett föl e nemes érsek a képimádás ellen. mely az érzéki tanulatlan népnél mindinkább elharapózott. Ő e tárgynak egy kiváló iratot szentelt és ebben azt mondja többek között: -Istent kell egyedül imádni és tisztelni a híveknek ; neki kell egyedül egy alázatos és töredelmes szívnek az áldozatát bemutatni ; az angyalokat és a szent embereket lehet szeretni és tisztelni, de nem szabad imádui. Nem emberekbe, hanem egyedül Istenbe vessük a mi reménységünket, nehogy ama prófétai szó illjék ránk : »Átkozott az az ember, a ki emberekben bizik.« Még Agobárdnál is merészebben lépett föl Klaudiusz. Születésére nézve ő is spanyol volt, mint amaz és mint kezdetben lelkész a Jámbor Lajos udvarában élt. Midőn ez atyjának Nagy Károlynak a halála után a 814-dik évben a császári koronát elnyerte, Piemont fővárosának Turinnak a püspökévé neveztetett ki, hogy ez ország elvilágiasodás, tudatlanság és babonaság által mélyen sűlyedt emez egyházának a megjavításán munkálkodjék. A szentírásban egészen jártas levén — a Pál apostol leveleihez kitűnő magyarázatokat írt — igazi, olykor talán túl heves buzgalommal végezte Klaudiusz az ő reformációi munkáját s az ő császárjának a védőszárnyai alatt I. Paschalis pápának a bosszankodásá'.ól sem engedé magát megzavartatni. Ő a képeket és a keresztjelvényeket száműzte a templomokból bátran föllépett a római búcsújárások ellen és a nép kezébe adta a bibliát. „Ha ezek" — úgymond — ,,a kik a bálványimádást elhagyták, a szentek képeit imádják, úgy nem a bálványokat hagyták el, hanem csak a neveiket változtatták meg" — «Senkise bizakodjék az ő érdemében, vagy a szentek közbenjárásában, A ki ugyané hitet és ugyanez erényt napvilágra nem hozza, melyről a szentek tettek tanúságot és a mi által ők egyedül Istennek tetszettek, az nem üdvözölhet.* Másnak az üdvössége által senki sem válik annak a részesévé, épp oly kevéssé, mint a hogy mi másnak az okossága, vagy a bátorsága, vagy a mértékletessége által közvetlenül okosak, bátrak, vagy mértékletesek nem lehetünk " „A mi vallásunk nem állhat a holt emberek imádásában, a kik ha kegyesen éltek, nem kívánnak ilyen imádást; az ö követésük által tiszteljük őket, úgy pedig semmiképpen, hogy imááásunk tárgyaivá tegyük őket.

1

1 „Miért hajtod meg nemszabad testedet az érzéketlen földi emberi mű előtt ? íme Istea téged egyenesnek teremtett, és még a többi élő lények a föld felé hajolnak, te egyenesen jársz, és arcod az égbe és Istenhez emelkedik föl. Oda tekints föl, oda emeld föl szemeidet, keresd Istent a magasságban, hogy az alacsony földi dolgokat nélkülözni tanuld. így megőrzöd magadnak ősi nemességedet, és olyan maradsz, a milyennek az Úr téged teremtett.' „Ha minden fát egy kereszt alakban imádni akarunk, mivel Krisztus a keresztfán függött, úgy sok más egyebet is imádnunk kellene, a mivel ő, testben élve, érintkezésbe jött. így minden szüzet is jmádnunk kellene, mivel őt egy szűz szülte; igy a jászolt is imádnunk kellene, mivel ő egy jászolban feküdt; így a szamarat is imádnunk kellene, mivel Jézus egy ilyenre ült és a hajót is, mivel ő gyakran abból beszélt a néphez. Isten azt paraucsolá, hogy a keresztet hordozzuk, nem pedig hogy azt imádjuk-, ők azt imádni akarják, midőn azt sem lelki, sem testi módon hordozni nem akarják." ,Ti vakok, igy kiált ő fel szent buzgalmában, térjetek vissza az igazi világossághoz, a mely világosság a sötétségben fénylik, és a sötétség azt meg nem foghatja ; ti a kik ama világosságot nem látva meg a sötétségben jártok és nem tudjátok, hogy hová vezet az titeket, mivel a sötétség elvakította szemeiteket." Még Agobárdnál is tisztábban és határozottabban megkülönbözteti Klaudiusz a láthatatlan egyházat, mint az Úr tiszta szent gyülekezetét a láthatótól, melyet a Krisztus lelke még nem hatott át teljesen. Még határozottabban mint amaz, emeli ő ki (a galatákhoz írott levél magyarázatában) az evangyélium alapgondolatát, „hogy az ember Isten előtt nem a törvény cselekedeteiből igazúl meg, hanem kegyelemből, a Jézus Krisztusban vetett hit által." Komolyan lép ő föl az ellen az esztelenség ellen, hogy csak Rómában lehet föltalálni a bűnök igaz bocsánatát és hogy bűnbánatot tegyenek, szükségképpen e városba kell búcsúra menni Sőt Klaudiusz több helyen tagadja azt, hogy a római püspököt megilletné az a méltóság, hogy ő a Krisztus helytartója. Ő azt mondja, hogy nem az nevezheti magát apostoli úrnak, a ki pusztán az apostoli székben ül, hanem csak az, a ki Krisztus apostolának a kötelességeit is lelkiismeretesen teljesiti; az előbbire vonatkoznak az Úrnak szavai (Máté 23. v. 2.( „A Mózes székében ülnek az írástudók és a farizeusok.

1

1 Ott a hol a búcsújárásról szól egyenesen azt fejtegeti : „Mi tudjuk, hogy ez a viszszaélés a megváltó ama félreértett szavaiból származik, midőn Péterhez igy szólott: (Máté 16. v. 18.) „ Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán épitem föl az én anyaszentegyházamat, és átadom neked a nagy országnak kúlcsát. Ezért akarnak az esztelenek gondtalanul minden szellemi mélyebb belátásért Rómába utazni." Elgondolhatjuk, hogy a reformátorok ez érdemes előfutárának mennyi ellenséges támadást kellett eltűrnie. „Szomszédaimnak," — írja ő .bosszúságuk" és ismerőseimnek borzalmuk lettem, annyira, hogy a ki engemet lát, engem nemcsak kigúnyol, hanem mindenki újjal mutat reám. Az irgalomnak és vigasztalásnak az atyja azonban engemet megerősített az én szükségemben, és általa támogatva tovább is megfogok állni minden támadásban, fölvéve az igazság fegyverét és védve az üdvösség sisakjától." Bátran küzdött Klaudiusz tovább és az Isten, a kiben bízott, békés halált ajándékozott neki a 839-ik évben egy oly mozgalmas élet után. Az ő elhunytával működésének az áldása nem veszett el ; sok fogékony lelkekben tovább éltek az ő tanai és csendesen plántálódtak át nemzedékről nemzedékre. A tizenkettedik évszázad kezdetén Franciaország déli részében Bruys Péter lelkész lépett föl mint reformátor. Ő elveté az egyház tekintélyét és a hitre nézve semmitsem akart mint köte'ezőt elfogadni, ami a szentírásból ki nem mutatható. Miután húsz évig mint prédikátor működött, Laugnedocban, St.-Gilletnél egy dühöngő néptömeg megragadta őt s máglyára hurcolta. Még nagyobb csődületet és még magasabb tekintélyt szerzett magának Chugni Henrik, a kitűnő szerzetes, az ő tanítványa és utódja. Ő mint tües ifjú elhagyta