Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-02-10 / 7. szám
48 EVANGELIKUS ORALLO valóságos életszükségleteinek kielégítésére alkalmas eszmeáramlatoknak. De nem volna elég erős a hitünk a világkormányzó mennyei Atya bölcseségében, nem volna elég erős a meggyőződésünk az evangélium Krisztusi igazságainak minden szellemi áramlatok felett győzelemre hivatott ereje felől, nem volna elég bizalmunk az emberi nem egészséges életösztönei felől: ha a klerikalismus ez átlátszó, erőszakos öngalvanizálási kísérleteinek láttára a győzelem pálmáját kétségbeesett jajveszékelések között látnók számára biztosítva. Nem! Ez az erőlködés, mint újabb természetellenes küzdelem, minket, a tiszta evangélium bajnokait csak fokozott munkára, lelkesedésre intsen, de távolról se kétségbeesésre. íme, csak egyetlenegy, a nagyeszű Prohászka, mert közülük szabadabb hangot használni s máris kicsavarják szavainak igazságát a hermeneutika minden furfangjával — tehát nem mernek kaput nyitni önmaguk sorában a szabadabb szellemnek. És ime, Ferrert, a távol Spanyolország szabad szellemű reformátorát, a jezsuiták hamis vádjai alapján kivégezteti, most pedig, vértanúi halála után, mégis az általa alapított iskoláknak nyilvánossági jogot engedélyez a spanyol király, — tehát akarva, nem akarva kénytelenek kaput nyitni önmaguk sorában is a szabadabb szellemnek. Ennyi önellenmondás mellett szellemi alapokra épített rendszer sokáig nem tarthatja magát fenn, — legfeljebb külső hatalmát emelheti ideig-óráig erőszakolt galvanizálással. Mi bízunk az emberiség józan törekvéseinek diadalában, — bízunk tehát abban is, hogy a külső fény, külső hatalom, sőt külső kényszereszközök alkalmazásával ma még erőseknek látszó abroncsok idővel szétpattannak,' mert egy mindennél hatalmasabb erő, Isten lelkének ereje az emberben, szét fogja őket pattantani. G. H. Az adóalapi segély osztás. Egy zombori hitbuzgó nőnek karácsonyi hangulatban megirt levele, mint kis hógörgeteg, megindította a lavinát. A missiók ügyével kapcsolatban immár az egyetemes adóalap szabályrendeletének hiányait látjuk meg. Szinte tartok már tőle, hogy a szerkesztő urat molesztálom, ha a megindult eszmecserében ismét felveszem ... a tollat. Azonban megnyugtat azon hitem, hogy a szerkesztő úr örül leginkább annak, ha a lapja hasábjain megtárgyalt kérdések visszhangra lelnek. (Úgy van. Szerk.) 1910. De meg nem is kívánok terjengős lenni, csupán afelett érzett örömömet kifejezni, hogy a helyes számításáról előnyösen ismert nyugdíjintézeti ügyvivőnkkel, Gyürky Pál nagytiszteletű úrral egy véleményen lehetek. Igaz, Gyürky szerint téves felfogáson vagyok, mert mintegy az adóalap tulajdonosainak az egyházközségeket és missiókat tartom, holott azok csak közvetítők, ellenben a tulajdonos élvezők az egyháztagok. De hát hiszen én is csak azért kérem a segélyt a missíók részére, hogy azok közvetítsék az egyháztagok javára. Evidens, hogy kisebb az egyháztagok terhe, ha nem csak ők járulnak a missiói háztartás szükségleteinek fedezésére, hanem az adóalap is s ezzel az egyháztagpk az adóalapi segély közvetett élvezőivé lesznek. így teszem Zombor adóalapi segély nélkül — hiánya fedezésére — 130 százalékos adót is tartozna kivetni (ha erre közgyűlést kapna), ami viszont a segély folyósítása esetén megfelelő százalékra szállván le, ugyancsak a hívek egyházi adójának csökkentését vonná maga után. Ezt tudván, kellett az egyetemes közgyűlés határozatát kifogásolnom, de meg kifogásoltam azt, hogy az ügyrend során amúgy is nehézkessé tett tárgyalásban azzal történt érvelés, hogy anyaegyházközség és missiói egyház között nincsen különbség. Már pedig most is leszegezem azon érvemet, hogy a missíói egyházak tagjai megfosztatván a papválasztás jogától, nem is kényszeríthetők az anyaegyhazközségekhez hasonló terhek viselésére és ez esetben nem lehet az adófelosztasnál rájuk is azt a mértéket használni, mint a papválasztás jogával felruházott egyházakra. S bár Gyürky az egyetemes gyűlés részéről egyenlő mérték alkalmazását tartja szükségesnek, mégis e tekintetben is egy véleményen tudom magam vele, mert lám az adóalapi jutalékból 15,000 koronát ő is szükségesnek tart rendkívüli missiói segélyek fedezeti forrásául az adóalapi tartalékba helyezni, ami a missióknak juttatván, közvetve ugyancsak könnyítené a missióköri hívek terhét. A Gyürky nagytiszteletű úr által ajánlott adókulcsot, dacára annak, hogy a személyi járandóságokra vonatkozó tarifa a jobb módúakat nem arányosan, hanem csak regresszive terheli, annál inkább is elfogadhatónak tartom, mert magam is már hangoztattam, hogy ebben a reformátusokat kövessük és mert a jelen állapotnál határozottan igazságosabb. — Azt, hogy a nagy állami adóval bírók nem is progresszive, de csak arányosan is viseljenek egyházi terhet, úgy sem merem reményleni. Sajnos, inkább felforgatják az egyházat. (Nálunk látom a példát. Azt mondják a jobban megterheltek, hogy Kossuth Ferenc sem fizet annyit.) Az adóalapnak Gyürky nagytiszteletű úr által ajánlott felosztásának módját, a zsinati háztartási bizottság elé terjesztett javaslatát pedig, amint azt a közölt főbb vonásoktól magam előtt képzelem, határozottan zseniálisnak tartom és áthatva annak igazságérzetétől, magunkra vonatkoztatva megnyugodnánk annak elfogadásán. Bizonyára mi is éreznénk akkor az adóalap áldását, holott ma, dacára annak, hogy tudomásommal más egyházak már kaptak adóalapi segélyt, mi még mindig csak várunk. Zombor, 1910. február 2-án. Lombos Alfréd.