Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-02-10 / 7. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ • 49 Válaszúi egy theol. tanárvizsg. szakdolgozat bírálatának kriti­kájára. Az „Ev. Őrálló" f. évi 5-ik számában „Dunán­túli" aláírással megjelent cikkre a következőkben vála­szolok : Draskóczy Lajos gyakorlati theol. tanárvizsgálati szakdolgozatát a tudományos irodalmi színvonal eme­lése céljából e lapok hasábjain bírálat tárgyává tet­tem. Azt mondottam róla, hogy sem nem eredeti, sem nem önálló, hanem magyarul irt német munka, vagy legfeljebb nemzetközi munka mai napig is légmente­sen elzárva a kritikától. Bírálatomra „Dunántúli" vé­delmébe vette ezt a nyomtatott szakdolgozatot s nem „kritikám módjához", hanem — úgy látszott — az ügy érdeméhez akart hozzászólani. Második közleményében azonban már arra az álláspontra helyezkedik, hogy neki semmi más célja nem volt, mint „kritikám módja" ellen felszólalni. Miután két közleményének ezek szerint eltérő alaphangja kétségben hagy az iránt, mi hát „Dunán­túli'' úrnak a szakdolgozatra vonatkozólag nyilvání­tott vádjaim érdemére nézve az álláspontja, ennél­fogva annak kijelentésével, hogy biráló módszerem méltatása egyfelől az ügy érdemére nem tartozik, más­felől elsősorban az „Őrálló" érdemes szerkesztőjének feladata: tisztelettel felkérem a „Dunántúli" név alatt kritikai módszeremet és ízlésemet biráló szerzőt arra, legyen szíves a fölmerült ügy érdemére nézve nyilat­kozni, hogy 1. tagadja-e azon eddig még inkább csak álta­lánosságban, részleges bizonyító adatok feltűntetése nélkül emelt vádamat, miszerint Draskóczy Lajos tanár­vizsg szakdolgozatának kitűzött címét önkényesen meg­változtatta, vagyis hogy más anyagot felölelő cimet adott művének, mint amilyen anyagot a kitűzött tétel figyelembevételével feldolgoznia kellett volna ? 2. tagadja-e „Dunántúli" azt a vádamat, hogy Draskóczy Lajos tanárvizsgálati szakdolgozata az ere­detiség és önállóság teljes híján'van és hogy név­szerint Nebe és Rothe német írók rokon tárgyú műve­iből van túlnyomó részében egybeállítva? Mihelyt „Dunántúli" erre a — hiszem eléggé világosan és határozottan föltett — kérdéseimre vála­szol, fokozott mértékben kötelességemnek fogom tar­tani, hogy a nyert válaszhoz képest olvasó közönsé­günket vádam alaposságáról részletes bizonyítékokkal, sőt párhuzamos szemelvényekkel meggyőzzem. Most már nemcsak a theol. tanárképzés és egy­házi irodalmunk ügye iránti szeretetem, hanem a „Dunántúli" részéről írói reputatióm ellen intézett új támadás, nemkülönben az a szempont is indít erre, hogy kritikám módjának megtámadása a közfigyelmet a jőkérdésről, nevezetesen Draskóczy Lajos tanárvizsg. szakdolgozatának tárgyilagos bírálatától valahogy el ne terelje. Szepesi.*) *) A pro et contra kritikus urak úgy hisszük — nem kifogásolhatják a szerkesztőségnek eleddig mind­kettőjükkel szemben egyforma mértékben tanúsított türelmét, meg fogják tehát bocsátani, ha azt az aláza­tos kérést intézzük hozzájuk, hogy — amennyiben továbbra is vitatni kívánják e szorosan vett theologiai tudományos kérdést, amire nézve mi, nem lévén sűrűbb időközben megjelenő theologiai szakfolyóiratunk, kész­ségesen engedjük át továbbra is lapunk hasábjait: méltóztassanak minden személyi vonatkozástól és köl­csönös érzékenykedéstől, főleg pedig a rabies theolo­gicától menten szorosan a kitűzött tárgy tudományos fejtegetésénél megállapodni. Előre is kijelentjük, hogy a vitában egyszer „Dunántúli" s azután — utoljára — „Szepesi" urat fogja illetni a szó. Akkor azután a magunk részéről befejezzük a polémiát, mert sem a vita elmérgesedését, sem azt nem engedhetjük meg, hogy egy közismert név hordozója oly vita gyúpont­jába állíttassék, amely akár az ő kétségtelenül meglevő értékének túlzott lekicsinylésére, akár — szorosan a felvetett kérdéssel összefüggőleg — túlzott felmagasz­talására volna alkalmas. Az „Evang. Örálló l t szerkesztősége. T Ä R C Ä. Ä gyülekezet és a theologia. Irta: Dr. ÄMMUNDSEN VALDEMÄR, koppenhágai theologiai tanár. Engedélyezett fordítás, jelenleg a theologiának nincs valami irigylésre méltó helyzeie. Szélesebb körben a tulajdonképeni theologiai érdeklődés nagyon csekély. Az a közön­ség, amelynél meg van az előfeltétel arra nézve, hogy a népszerű theologiából meríthessen, inkább csak az épületes irodalom iránt érdeklődik, nagyrészt meg az egyházi polémiákat olvassa, melyek pedig épen a theologia legsötétebb részeit mutatják a közönségnek. Vannak lelkészek is, kik nem igen mennek tovább. És ez utóbbi körülménynek az az oka, hogy a jelen­kori dán lelkészeknek sokkal több a hivatalos teen­dőjük, mint a régieknek. Reájuk nézve a theologiával való foglalkozás nem szükségérzet, hanem inkább luxus, vagy fölös jócselekedet. Ha a theologiai tanúl­mány szükséges lenne egyéniségük fejlesztésére, ige­hirdetésük mélyítésére és a lelkipásztorkodásra — úgy bizonyára tudnának maguknak időt szakítani az olvasásra. De a különféle egyházi körök a theologiát ille­tőleg nem maradnak pusztán a közönyösségnél. Szinte divattá lett rugdosni a theologiát, olyan sport az, melyhez nem nagy bátorság kell, nem is nagy fér­fiasság. Egyúttal azt halljuk, hogy a theologia száraz, nagyzó, uralkodni vágyó, német szobatudomány, a valóságos életet a népben, az egyházban nem ismeri és teljesen terméketlen is. Minden életet megfojt az­által, hogy azt paragrafusokba szorítja. A bibliát apró darabokra vagdossa, az emberben felkölti a kételyt és megtölti elménket kritikával s nem szól arról, amit a dán keresztényeknek szívükön kell viselniök. Megfordítva meg sok theologus irtózik a közön­ségtől és azoktól a papoktól, kik theologiai tekintet­ben olyanok, mint a laikusok. De azért hazánkban csak nagyon csekély részben található fel az a han­gulat, mely a német liberális körökben általános, kik sokszor az egyházat ellenséges hatalomnak tekintik. Vannak bizonyára sokan egyházunkban, kik sze­mélyiségükben egyesítik a theologiát és a gyülekezeti

Next

/
Thumbnails
Contents