Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-12-22 / 52. szám

488 EVANGELIKUS Ó

RÁLLÓ 1910. parancs szavának engedve, felperzselje az erőszakolt emberi okoskodások által elébe dobott* akadályokat. Mi igenis hisszük és valljuk, hogy a mennyei Atyának a Krisztus váltságmüvében velünk kötött béke — szövetsége e földön soha meg nem rendűi és hisszük és valljuk az előttünk álló évezredek próféciájaként: És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek és nagy lesz fiaid békessége! Kint és bent. A karácsonyi ünnepek egyházpolitikai tekintetben is nevezetes fordulópontokhoz juttatják az érdeklődő emberiséget, — fordulópontokhoz, amelyeken helyenként a sötétség, helyenként ismét a Krisztusi világosság egymással küzdő szellemeinek nyoma látható. Szemmel látható a klerikalismus csődje kint, a fejlettebb kulturállamokhan és előhaladása nálunk, de főként szomszédságunkban. Canalejas spanyol miniszterelnök, aki nagy egyházpolitikai reformművét a vallásszabadság kiterjesztésével kezdte, a polgári házasságkötés intézményének, illetőleg annak eddig meglevő szűkebb formáinak és jogérvényének kibővítésével folytatta, most eljutott ama pontra, hogy a kolostorokat szekularizálja, azok henyélő és fanatizáló lakóit kiűzze, sőt az általuk állandó gazdasági függésben tartott, kiszipolyozott, elnyomott népet tőlök, az ő száműzetésük által egyszersmindenkorra megszabadítsa. Portugália a maga nagy alkotmányjogi átalakulása közben, amelynek folyamán még több évszázados királysági államformáját is feláldozta, szomorú tapasztalatokat szerzett arról, mennyire útjában áll a szabadsági törekvések diadalának a klérus, főként a jezsuiták meg a többi szerzetesek. Ott is megkezdődött tehát a purifikáció munkája. Loyola Ignác szerzete és a csak névszerint más, de lélekben, törekvésekben ugyanazonos többi portugál szerzetesek számára szűk lett az ősi otthon. Új hazát keresnek tehát a spanyol és a portugál szerzetesek egyaránt, mint a hogy pár év előtt a Clemencau és Cambon kormány hatalmas securalizáló munkája nyomán új hazát voltak kénytelenek keresni a francia chatreuse híres gyártói és a Notre dames de Sión fanatikus hölgyei is. És ezt a hazát — csudálatosképen — Magyarországon és kapcsolt részein találják meg. A fanatikus katholikus főúri körökben valóságos újabbkori liga alakúi a kiűzött, néprontó — és ami ennek nyomán a történelem, sőt a szemeink előtt folyó jelenidők kérlelhetetlen tanúságai szerint elkerülhetetlenül bekövetkezik, az állami béke megrontói — az idegenből kiűzött szerzetesek befogadására. Régi várlakokat vásárolnak meg számukra, hogy azok erős bástyái között őket elhelyezve, zavartalanúl kezdhessék meg itt, ez ősi szabadság földjén, az egész művelt világon dicstelenül félbehagyott munkáikat. És míg a galíciai bevándorlás ellen támad elég sok bátor és jogos hang, még a legközelebbről érdekelt zsidóság képviselői részéről is, — addig e nem kevésbbé veszedelmes beözönlés ellen nincs, aki szót emeljen és tiltakozzék az ellen, hogy a törvényes intézkedésekkel innen még Mária Theresia és II. József idejében száműzött néprontó elem ide beköltözzék, itt megtelepedjék, magának itt ingatlanokat sajátítson ki, azután kibocsássa a népjólét elfojtásában és a saját gazdagodása és befolyása növelésében oly mesterileg működő szipolyait, csápjait. Sőt az ellen se emelkedik hang, hogy Boszniában, amelynek — mint bekebelezett résznek — a vallásfelekezeti béke és állami jogrend alapelvei szempontjából velünk azonos szempontok szerint kell bírálat alá esnie: maga Stadler szarajevói érsek vezetése alatt valóságos utazó karavánok létesülnek, amelyeknek célja a boszniai völgyek termőföldjének a jezsuiták számára összevásárlása, úgy, amint az Travnikban és környékén máris megtörtént. Hová fog ez vezetni, ha mindez szó nélkül elhallgattatik ? Hiszen akkor ez a beözönlő fekete martalóchad valósággal két tűz közzé szorít minket és lassan-lassan megfojt, elemészt! ? . . . Szerencse, hogy máshol szerencsésebben kezdenek alakulni a viszonyok Értjük alatta a külföld egyházpolitikai alakulásait. Olvasóink bizonyára ismerik a Miksa, szász herceg esetét, akit tudományos munkáiban csak kissé érintett meg a szabadabb felfogás szellője és máris megindúlt ellene a Vatikán büntető akciója. Mint kortörténeti helyes megítélését, itt közöljük egy napilapnak ez eseményhez fűzött magyarázatát és az ez ügyben érkezett távirati tudósításokat : A türelmetlen Vatikán megint állást foglalt a szabad vélemény ellen és megint letörte a klérus egyik nagy és jelentős tagját, aki hajszálnyira eltért a Vatikán erőszakos és türelmetlen fölfogásától. Miksa szász hercegnek, az Egyház egyik díszének és büszkeségének az írását indexre tették, a lappéldányt, amelyben a herceg cikke a római és keleti egyházak egyesítéséről megjelent, elkoboztatták és a szász király öcscsének meg kell járni Rómában a maga Canossáját csak azért, mert egy gyakorlati kérdésben rnás nézeten mer lenni, mint Merry del Val és a vatikáni hatalmasok. Ez a gőgös, agresszív, ellentmondást, más véleményt nem tűrő, gondolattipró magatartása a Vatikánnak most annál csodálatosabb, mert az az ember, akit egyetlen bátor szaváért eretneknek kiáltott ki, akit megfenyegetett a nagy átokkal és akit megszégyenítve tört le, nem volt valami forradalmár lélek, valami lázongó lelkű kis papocska vagy egy renegáttá lett klerikális vezér. Miksa herceg, a szász király pap fivére, lelkes, meggyőződéses, sőt harcos bajnoka volt mindig a klerikálizmusnak, jámbor és vallásos lelkű ember, aki fejet hajtott a pápa előtt és akinek soha eszébe nem jutott, hogy forradalmi vagy tekintélydöntő ideákat dobjon az alázatos katholikus hivők közzé. Büszkék voltak rá és tüntettek vele, de letörték és megcsúfolták most, hogy hangot mert adni a maga tudományos meggyőződésének. Miksa hercegnek az volt a bűne, hogy a keleti és a római egyházak egyesítéséről cikket írt és ebben a cikkben tárgyilagos mert maradnj és a fönnálló, tényleges állapotokból levonta a természetes konzekvenciákat. A hercegnek régóta kedvenc tárgya volt a katholikus egyházak egyesítésének a kérdése, sokat foglalkozott ezzel és most, hogy a Vatikánban is beszélni kezdtek a dologról, a gyakorlati megoldás lehetőségeiről is elmondta a nézeteit. Megírta, hogy az egyesítés csak úgy lehetséges, ha a keleti egyházak patriárcháit meghagyják a vezető méltóságukban és a pápa csak primus inter pares lesz, aki volt ezelőtt, nem pedig tejhatalmu monarcha. A keleti egyházak szabadságát soha nem lehet elkobozni és ha Rómá^