Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-09-22 / 39. szám

364 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1910. ép oly távol állott az elnökségtől, mint nem akarták senkinek politikai meggyőződését befolyásolni. Ä közgyűlés lelkes ovációban részesítette a köz­szeretetben álló püspököt s a jogügyi bizottság javas­latát egyhangúlag elfogadta. A második nap délutáni ülésen a kerület tanü­gyére került a sor, az előadók: Dr. Magócsy, Blat­niczky és Vágner Mihály előterjesztései tudomásúl vétettek s tanügyi bizottság javaslatai elfogadtattak. Kaczian budapesti esperes fontos indítványát is elfo­gadták egyhangúlag. E szerint a kerület felterjesztést intéz az egyetemes közgyűléshez oly lépések megté­telére, hogy a vallás és közoktatásügyi minisztérium­ban az evangelikus egyházi és iskolai ügyek előadá­sára külön állás szerveztessék és arra az evangelikus egyházi ügyekben jártas egyházi vagy világi férfiú neveztessék ki Valóban időszerű intézkedés lenne, a mely megkímélné egyházi férfiainkat a folytonos ma­gyarázó felterjesztésektől, az ügyeket a sok késedel­mes elintézéstől. Harmadnapon a segélyek és a .Bal­dácsy alapítvány kamatai kerültek kiosztás alá. A Baldácsy segélyből 10 000 kor jutott kerületünknek. Ebből a püspököt megillető egyharmad részen felül a pusztuló, ínséges vagy építkező egyházaknak segélye­zésére 2100 kor. szűkölködő lelkészek segélyezésére 3180 kor. szegény papi özvegyek és árvák gyámoli­tására 1300 kor. lett fordítva. Majd Sárkány Béla a missziói bizottság jelentését adja elő, a mely szerint missiói jelentés minden egyházmegyéből beérkezett s ezek a jegyzőkönyvbe lesznek felvéve. Lombos Alfréd zombori lelkész missiói szabályrendeletét a bizottság tárgyalta, de mivel annak végrehajtásához anyagi fe­dezet nincs, de a szórványokra sincsen figyelemmel, addig a napirendről való levételét indítványozza, a mig a kerület e tekintetben kellő anyagi fedezettel ren­delkezni fog. Hosszú és felesleges s egyáltalán célre nem ve­zető vitára adott alkalmat Morhács Márton budapesti lelkész az isteni tiszteletek egyöntetűségére vonatkozó, nagy gonddal összeállított és minden lelkészi functióra kiterjedő előadói javaslata, a mely terjedelmessége da­cára azonban azta célt, hogy ez országban az evangelikus istentisztelet mindenütt, minden nyelven egyforma le­gye", figyelmen kivül hagyta s a helyett külön tót, külön magyar és külön német rendet állapit meg, va­gyis a mostani rendetlenséget óhajtja fentartani. A k özgyűlés hosszú vita után űgy határozott, hogy meg­állapított egy minimumot a lyturgikus részre és egy minimumot a nem lyturgikus istentiszteletekre Egye­bekben szabadságot ad mindenkinek. Vagyis ott va­gyunk, ahol eddig voltunk. A mi felfogásunk szerint semmi féle közgyűlés nem való arra, hogy az isteni tiszteleti rendelet megállapítsa, nem is tárgyaltak ilyen kérdéseket, soha azel tt sem nálunk sem a külföldön közigazgatási gyűlésen, hanem a püspökök állapították meg s adták ki az ágendát a lelkészek kezébe és nem csépelt szalmát e tekintetben senki. Ma is van tót nyelvű ágendánk, melyet legutóbb Baltik dr. püspök adott ki. Német is van, de 4 féleis. Magyar is van, de keveset ér s az is 2 féle. A kérdést ma is a püs­pök urak képesek megoldani csak ugy, hogy minden nyelvű istentiszteletre vonatkozó, minden előfordulható esetre kiterjedő ágendát készítsenek s azt a legköze­lebbi zsinatnak mutassák be s igy tegyék kötelezővé minden lelkészre s e szerint tanítsák a theologusokat is a gyakorlati lelkészségre. Igy lehet célt érni, de gyűlési vitatkozásokkal s vagy-vagy határozatok­kal soha. Kisebb jelentőségű s nem közérdekű ügyek elin­tézése után Scholcz püspök rótta le Zsilinszky felü­gyelő előtt a közgyűlés háláját s ugyanő buzgó imá­jával zárta be a közgyűlést. Ä resicai új evangelikus templom felszentelése. A «Resicai Lapok» c. újság írja a következő­ket: A resicai templomok száma eggyel megszapo­rodott. Egy új szép karcsú templom az, melyet az ágostai evangelikus hitfelekezet emeli az Úr dicsősé­gére és városunk külső képének emelésére. A resicai evangelikus egyház már évtizedek óta alakúit meg s az egyházközség tagjai elejétől kezdve buzgón gyűjtötték a templomépítési alapot, mely az utóbbi években már annyira felszapo.odott, hogy a templom felépítésére gondolni lehetett. És az idő is nagyon kedvező volt, mert most, kikélet­célúl lüztéií ki maguknak a templom felépítését és an­nak érdekében semmi fáradtságtól sem riadtak vissza. E férfiak Kubányi Endre, az egyházközség világi fel­ügyelője és Szende Nándor, az egyház fiatal, tevé­keny lelkésze. Csatlakozott azonban még hozzájuk egy buzgó harmadik is: Metz Alhsrt, építési vállal­kozó, a ki munkával és anyagi áldozattal tette lehe­tővé a templom olcsó és gyors felépítését Meg kell emlékeznünk, hogy a templom javára nemcsak Resica evange'ikus vallású, hanem más val­lású polgárai is nagyban adakoztak. Nem szabad meg­feledkeznünk a legnagyobb adományozóról sem: a szabadalmazott osztrák-magyar államvasut-társaságról a mely pénzzel, olcsó építkezési anyaggal és fuvarral segítette elő az építkezést. Scholtz Gusztáv bányakerületi evangelikus püs­pök már szeptember 3-án délelőtt érkezett meg Resí­cára. A vonatnál nagy és díszes közönség várta. Meg­jelent az evangelikus egyház vezet >sége, a más fele­kezetek papsága és vezetősége, a közigazgatási ható­ság, Resicabánya és Románresica község elöljárósága, a szaoadalmazott osztrák-magyar államvasuttársaság képviselősége és számos egylet és testűlet. A vonatból kiszállott püspököt Kubányi Endre felügyelő üdvözölte, mire a püspök igen szívélyesen válaszolt. A püspök kocsiját hosszú hintósor kísérte el a társasági igazgatósági villába, a hol a püspök kísére­tével — Doleschall Lajos főesperessel és Wallraben­stein Jakab mramoráki lelkésszel — megszállt Délben a püspököt és kíséretét Kubányi Endre felügyelő látta vendégül. Este nyolc órakor a társasági villában a püspök tiszteletére vacsora volt, a melyen a következők vet­tek részt: Kubányi Endre felügyelő, Szende Nándor resicai evangelikus lelkész, Doleschall Lajos kerületi főesperes, Wallrabenstein Jakab mramoráki lelkész, Pálya Mátyás rk. prépost-plébános, Háza Miklós gö­rög-katholikus lelkész, Zöld József református lelkész, Popoviciu János görög-keleti lelkész, dr. Király \stván református egyházgondnok, Franki Jakab izraelita hit­községi elnök, d'Elle Vaux Béla főszolgabíró, Cimpo­neriu János tb. főszolgabíró, Schneider József resica-

Next

/
Thumbnails
Contents