Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-08-04 / 32. szám

1910 EVAN

GE

LIKUS ORÄLLO 289 éreznek és kell, hogy a mi érzelmeinket, felhánorodásunkat és tiltakozásunkat lehetőleg velők együtt széles alapon juttasuk kifejezésre. Méltóztatnak értesülve lenni arról, hogy különösen Németországban megmozdultak a protestánsok és egy nagy egyetemes tiltakozást készítenek a pápa encyklikája ellen. Ebből nekünk is ki kell vennünk, mint a protestáns egyetem elválaszthatlan tagjaínak, a magunk részét. Otí kell lennünk Philippinél nekünk is; keresnünk kell alkalmat és módot arra, hogy hallható legyen a mi szavunk is. Róma szólott, szóljon az egész protestáns világ is. És mert erre egyházmegyei közgyűlésünk szava gyenge, indítványozom, hogy intézzünk az egyházkerület útján feliratot az egyetemes egyházi közgyűléshez és kérjük fel azt, mint a magyarországi evangélikusok egyetemének törvényes képviselőjét, — hogy keressen és találjon módot arra, hogy a világ összes protestánsaival összhangban juttassa kifejezésre azt a felháborodást, ami mindnyájunk lelkében él. Indítványozom továbbá, hogy mint egyházmegye e felháborodásunkat külön is kifejezzük. És fejezzük ki a kormánynyal szemben azt a jogos várakozásunkat, ha ezen encyklika további kihirdetésének veszedelme előállana, az érvényben lévő magyar közjog alapján a felekezetközi béke megóvására a szükséges intézkedáseket késedelem nélkül megteszi. A mi már most ev. egyházunknak belső állapotát illeti, miután legutóbbi rendes egyházmegyei közgyűlésünk óta a politikai helyzet lényegesen megváltozott, legyen szabad nyilatkoznom azon remények és várakozásokra vonatkozólag, melyeket az uj helyzettel szemben táplálhatunk. Nekünk, bármilyen irányban változzék is a politikai helyzet, régi jogos törekvéseinkről s az egyházi élet követelményei által elénk szabott magasztos feladatainkról mindig egyformán lehet és kell gondolkoznunk. Mi a most letűnt politikai rendszernek köszönhetjük azt, hogy egyházi szükségleteink fedezésére sokkal tekintélyesebb összeg áll rendelkezésünkre a folyósított 3 millióból, mint a mennyi az azt megelőző rendszerek alatt állott. Azonban ezen magasabb összegek tényleges folyóvá tétele nem jelenti jogos, törvényes igényeink kielégítését. A legelső, a mire törekednünk kell, hogy ezen összegek részünkre törvényáltal és intézményesen biztosíttassanak. A másik az, hogy követeljük egy szívvel-lélekkel az 1848. évi XX. t.-c. teljes és tökéletes végrehajtását, az élvezett összegeknek a mostani kor igényeihez képest való felemelését, főleg azért, hogy azon sürgős feladatok a melyek előttünk állanak, különben a papi törzsfizetések és korpótlékok rendezése, végre-valahára közmegelégedésre megoldassanak. Nem habozom kijelenteni, hogy a mi egyházi szükségleteink fedezetére még ' szükséges összegek biztosítását illetőleg egy nézeten vagyok a magyar prot. egyház egyik legkiválóbb vezérférfiával, gróf Tisza Istvánual, a ki ez év elején Pápán, a dunántuli ref. egyházker. közgyűlésen igen helyesen mutatott rá arra, hogy óvakodjanak a protestánsok attól, hogy az 1848 : XX. t.-c. végrehajtását akár részükre egyszer s mindenkorra adott alapítvány alakjában, akár végleges évi összegekkel befejezettnek tekintsék és ezzel magukat teljesen kielégítettnek nyilvánítsák. Hiszen ha jól megértjük az 1848: XX. t.-c. 3. §-át nem is lehetünk más nézeten. Ez nem beszél másról, mint arról, hogy a bevett vallásfelekezetek összes egyházi és iskolai szükségleteit állami költségből kell fedezni. Ott nincs meghatározott összegről szó. Azok a törvényhozók igen jól tudták, hogy az összegek az értékviszonyok, igények, szükségletek változásával változnak. Tudjuk mi is. hogy a közgazdasági és közművelődési viszonyok mennyire befolyásolják a szükségleti összegeket és nagyon jól ismerjük a haladás igényeit és követelményeit. A szükséglet a korszerű igénynyel nő és nincs az az előre meghatározható összeg, a melyiyei mi ezen szükségleteinket véglegesen kieiégítetíeknek elfogadhatnók. Ezért azt gondolom, akár hogy fogja is a törvényhozás bölcsessége az 1848: XX. t.-c végrehajtását biztosítani, nekünk óvakodnunk kell a

1 tói, hogy a nyerendő összegeket olybá tekintsük, mint a melyekkel törvényes igényeink végleg kivannak elégítve. Folytonosan munkálkodunk egyházi és iskolai téren, s a korral haladva egyekszünk közmívelődési feladatainkat megoldani, tehát oly összegre van szükségünk, a mely bennünket a feladat megoldására minden időben képesít. Ugy a képviselőház által nem rég elfogadott felirat, mint a legmagasabb trónbeszéd utaltak azokra az egyházpolitikai feladatokra, a melyek megoldására a törvényhozás a legközelebbi időben hivatva van ; ezek közt első sorban emelte ki a két irat a kath. autonómia létesítésére szükséges törvény mielőbbi megalkotását, a lelkészi kongruának az állam pénzügyi helyzetének figyelembe vételével való fejlesztését, s végül azt, hogy azok a segélyek, a melyek eddig a vallásfelekezetek részére a költségvetésben bevéve voltak, a pénzügyi helyzetre figyelemmel fokozatosan emeltetni fognak. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Kettőt minden protestáns ember sajnosan nélkülözött úgy a trónbeszédben, mint a feliratban; és ez az államsegélyeknek törvényben való biztosítása és különösen annak a hiánya, hogy sem a tróbeszéd, sem a felirat nem hivatkozott-az 1848: XX. t.-cikkre, mint jogalapra. Többen voltunk, a kik igyekeztünk odahatni, hogy a trónbeszéd és a felirat ezen hiánya pótoltassék. Eljárásunk annyiban mondható sikeresnek, hogy a miniszterelnök a feirati vita után elmondott beszédében mind a két kívánságnak eleget tett. Mert hivatkozott arra, hogy pártjával együtt az 1848: XX. t.-c. jogi alapján áll, azon az alapon igényeinket elismeri és azok kielégítésére fog törekedni. Kijelentette továbbá, hogy a segélyeket, miket az állam már most is folyósít, intézményesen is kívánja biztosítani, mig a többség által elfogadott felirat világosan utal a felekezetek egyenjogúságának elvére, mint a felekezetközi viszonyok szükségképeni alapjára, a mi alatt csak az 1848: XX. t.-c. 2. §-ában megállapított teljes és tökéletes egyenlőséget és viszonosságot érthetjük, melynek mielőbbi végrehajtása elvitázhatlan jogunk és érdekünk. Egyébiránt a kath. autonómia is csak ugy lesz helyesen és közmegelégedésre megalkotható, ha kiindulási pontul a bevett felekezeteknek teljes jogegyenlősége és viszonossága fog szolgálni. Azt tartom, hogy hazánkban felekezetközi viszonyaink terén, nyugvó pontra eljutni csak akkor fogunk, hogy ha az egyes felekezetek állapotai, jogai és erőviszonyai a teljes egyenlőség és viszonosság alapján nyernek rendezést és szabályozást. Mert nem az a helyes eljárás, hogy esetleg uj intézményekkel, mint a kath. autonómia, még tátongóbbá tegyük azt a különbséget, a mely a bevett vallásfelekezetek és a kath. egyház között fenn áll; nem az a feladata a törvényhozásnak, hogy eze-