Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-01-20 / 4. szám
1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ • 25 kell lennie családostól, oly elvaaults ellen kellett folyton harcban állaniok. Hát ezek kérem nem sporadikus jelenségek, hát bizony az nem pártpolitika, ha a magyar nyelvet és a mi azzal jár: a magyar kulturát is védeni, erősíteni igyekszünk a mi magyar hazánkban. Ez igenis természetes és törvényes jogunk, több ennél, kötelességünk, hogy a mind sürübb, gyakoribb túlkapások ellen egyházunk körében tegyünk megfelelő intézkedéseket. Vannak szemeink, tehát látnunk kell és füleink, a melyeket bedugnunk nem szabad! Nem megy az sem az evangeliumi szeretet, sem az egyházi fegyelem vagy az egyházi élet rovására, ha mi fentartani, erősíteni kívánjuk hazánkban, egyházunkban is azt az irányt, a mely igenis egyházunk kebelében egyesíti a magyar, a német, a tótajku testvéreket ! de igazi evangyéliumi ez az egyesülés csak ugy lesz, ha a testvérek őszintén fognak kezet és nem törnek más ajkú testvéreink azok ellen az eszmék ellen, a melyeket országos törvényeink, hazafias szent érzelmeink szivünkbe irtak s a melyeket egyházunknak mint magyarországi egyháznak saját önkormányzata körében is istápolni kell, ha történelmi hagyományait megtagadni nem akarja Úgy legyen! Dr. Zolnay Jenő. Vigyázzunk a missiókra. Ezen cim alatt közétett felszólalásunkra érkezett hozzánk a következő két ievél, a melyeket ez alkalommal kommentárral nem kisérünk, mert nincsen okunk a vezércikkünkben kifejtett állásponttól eltérni r. Nagytiszteletü Szerkesztő Úr! „Vigyázzunk a missiókra" cimü cikkét, mely különösen a zombori missiót apasztrofálja, szívszorongva s megindultan olvastam át, mert meggyőződvén arról, hogy még nálunk is vannak őszintén igazak, kik tovább viszik az egyházi állapotok felett érzett bánatukat, eszembe jutott Ábrahám, kinek Sodomáért való könyörgésére végre azt mondá az Úr: „Nem vesztem el a tizért". Ráismertem a nagytiszteletű Úr által hivatkozott zombori nőre, hiszen ha csak a betegsége vissza nem tartja, mint a bibliai Anna, mindig ott van az Isten házában. Volt oka a kesergésre, látván a mieink hitközönyét egy részről és a karmelita barátok agilis tevékenységét más felül. Az ő hajlékába is betolakodnak. De megáll rendületlenül, hallgassa meg Isten imáit, hiszen minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről jő a világosságok atyjától. S valóban nagytiszteletü Szerkesztő ur, mi már csak eshetőségekre, véletlen fordulatra várunk. Mind három fokozatú egyházi gyűléseinken éveken át nem csak szólottam, de kiáltottam, hogy észrevegyék betegségünket, de majd csak akkor adnak hitelt, ha megy a jelentés: meghalt, elpusztult egy szimuláns! Félreismerve, megadjuk magunkat, csupán abban keresve megnyugvást, hogy ez az Úrnak akaratja. Nem is volt szándékom ez ügyben b lapjában ismételten felszólalni. Most is csak két okból térek reá vissza! Egy részt bizonyságot teendő afelől, hogy az illető zombori nőnek oka volt a kesergésre, másrészt pedig, hogy azon szomorú feladatra vállalkozzam, mely szerint nagytiszteletü urat kiábrándítsam azon nemes intenciókból fakadt tévhitből, hogy az illetékes körök, megszívlelve egyházszeretetét tanúsító szép szavait, kivételt tesznek majd a missziókkal Nem akarok hosszadalmas lenni s azért a nyomort, az évek óta kifejtett küzdelmet s az adóemelés miatt való elégedetlenséget nem ismertetem. Csupán felsorolom a száraz tényeket, a nélkül, hogy valakinek ccyébb érdemeiből levonni akarnék Ezeket a tényeket pedig nem lehet e'disputálni. Nagy várakozással néztünk az állami szubvenció elé, azt hívén, hogy első sorban a missiókra lesznek tekintettel. Egyházmegyém és kerületem el is fogadta becses lapjában is a mult év junius 24-én megjelent alternatív indítványomat, mely szerint a missiói egyházakban az adó 10 százalékig leszállítva is feltételül szolgálhasson az adóalapi segély elnyerésére, vagy pedig a felszabadult közalapból a missiói egyházaknak annyi segély nyujtassék, h< gy azok az esetleges adóalapí segélylyel 35 százalékig leszállított egyháziadót,mint az ezen százalékot el nem érő, de missziói egyházban még mindig magas egyházi-adót 10 százalékig leszállíthassák. Az egyetemes gyűlés előtt azonban nagyon lehangolt abbeli értesülésem, hogy az adóalapi bizottság az egyetemes felügyelő ur kívánságára alternatív indítványom elvetését javasolja az egyetemes gyűlésnek s ha a missiók segélyt akarnak kapni, lehet hogy 50 százalékra kell emelni az adószázalékot Erre több tekintélyes egyént megkértem, hogy a misMÓk ügyét felszólaíássál támogassák s többeket meg is nyertem e célra. Tárgysorozat nem iévén (már csak ilyen a közigazgatásunk) a mult évi egyetemes jkv. 47-ik pontja alatt kellett volna tárgyalni, de kihagyták. Vártam másnap, harmadnap, de nem került sorra. Erre pénteki napon az ügyrendhez szólva (melyet ugyan nem ismerek, de hát ki ismeri?) kértem az egyetemes gyűlést, hogy ez ügyet rendkívüli fontosságánál fogva s arra való tekintettel, hogy másnap szombat lévén, a legtöbb lelkész a vasárnapi istentisztelet miatt haza siet, még aznap tárgyaltassa. Az egyetemes felügyelő úr szerint ezt a kérelmet Írásban kellett volna előterjeszteni. Azon válaszomra, hogy nem tudhattam, hogy a 47-ik pont tárgyalását kihagyják s utolsó napra halasztják s ezért kérem ezt szóbelileg : és ekkor a nélkül, hogy szavazásra tette volna fel a kérdést, kijelentette : látom az urak nem kívánják, hogy a sorrendtől eltérjünk, folytatjuk a rendes tárgysort. Erre a kategorikus kijelentésre persze az urak egyike sem ellenkezett. Megállapították, hogy a jkv 106-ik pontjánál kerül tárgyalásra. Aznap éppen előtte, a 105-ik pontnál zárták be a gyűlést. Utolsó napon, mind azok az urak, kik támogatásukat megigárték, már távol voltak. Alig voltak ott már mások, mint az adóalapi bizottság tagjai. Előre láttam tehát a negativ eredményt. Egy óra hosszat vettem