Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-07-21 / 30. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 269 amelyet készen találunk, mert mindig tudjuk, hogy véle hányadán vagyunk: mit, hol kell pótolni és tökélesbiteni. De akár' kész, akár magunk teremtette közvéleménnyel állunk szemben: fő, hogy e közvélemény meglegyen, illetve, az ennek alapjául szolgáló vallási és erkölcsi közérzék, illetve, közérzés egészséges és eleven legyen. S e közérzés egyedüli biztos támasza a lelkipásztornak, hogy az úrvacsorában a szent cselekmény benső természetét: vagyis annak az igazságát biztosítsa, S minél elevenebb e közérzés, annél biztosabb támasztékul szolgál a lelkész abbeli törekvésében, hogy előkészületlenek az oltárhoz ne járuljanak. Annyira, hogy nem is a lelkész, mint inkább e közérzés s ennek folyománya: a közvélemény, mint amely kikerülhetetlen és eltakarhatatlan tükörként áll minden lélek szeme előtt : tartja vissza az illetőket. Ez eleven valláserkölcsi közfelfogás folytán, melyet a lelkipásztor hivatva van mindinkább tisztítani és nemesíteni, természetes, hogy az élvezők többségét az őszinte bűnbánat, igaz megtérés, az Isten kegyelme után való égő szomj, szóval, a hamisítatlan áhítatosság szelleme hatja át. Ez az a szellem, mely a szent cselekményt s az ebben résztvevők gyülekezetét nemcsak komolylyá, igazzá, igazságában méltóságossá és fenségessé teszi, amelyben az ember gyarlandó volta mellett is érzi emberi lényegét, Isten képére és hasonlatosságává teremtettségét, méltóságát; hanem bensővé, meleggé s meleg bensőségében othoniassá, amelyben az ember megtalálja azt és kieiégül abban, ami után lényege- és eredeti természeténél fogva a legégőbb szémjusággal epedt, s ami léte- voltjának életfentartó eleme, sőt igazi légköre: Isten megbocsátó kegyelmében, benső békességben, zavartalan boldogságban. S hogyne kívánkoznék az ember oly cselekvényben résztvenni, oly gyülekezetben társulni, amelyben visszanyeri és érzi, élvezi azt, ami lényének természetszerűleg megfelel, s amit sehol, semmiféle cselekvényben és semmiféle társaságban nem érezhet oly tisztán, oly nemesen és oly boldogitóan: emberi méltóságát? S e gyülekezetben s ennek cselekvényében hogyne kívánkoznék ama benső otthoniasság után, amelyben lelkének legőszintébb és legbensőbb vágya tökéletesen és boldogan kieiégül? S e kivánkozás annál hőbb, annál erősebb, vagyis annál több lelket tölt el, minél több az őszinte bűnbánók száma vagyis minél áhítatosabb, igazabb szokott lenni az urvacsorázók gyülekezetét átható isteni szellem. Minél igazabb tehát az úrvacsorázó gyülekezet buzgósága, annál többeket vonz magához, más szóval, annál inkább szaporodik az abban résztvevők száma. S minél hamisabb az úrvacsorázó gyülekezet buzgósága, annál inkább idegenedik tőle az egészséges józan valláserkölcsi érzékű hivő, mert annál kevésbé találja meg ott, ami után lelke őszintén áhítozik. Ebből következik, hoyy az úrvacsorai szertartás egyik főalapelvét: benső igazságát biztosítani annyi, mint az élvezők számát szaporítani. 3. Az iinnepiesség és rend alapelvének az úrvacsorai istentiszteletben való érvényesi és2 vagy figyelmen kivül hagyása is befolyással lehet a szentséghez való vonzalomra vagy az attól való elidegenülésre. Az iinnepiesség alapelvéről külön nem szükség szólnunk. Ennek önkényt kell kifejeződnie egyrészt akkor, midén az igazság alapelve érvényesül a benső, őszinte áhítat alakjában, mint föltetlen tiszteletet parancsoló komolyság, vagy méltóság, legmagasabb fpkon pedig fenség, amely nem egyébb, mint az Úr jelenlétének mélyen való átérzése s megszentelt boldog tudata; másrészt akkor, midőn a rend alapelve érvényesül a szent cselekményben A rend itt kétféle: külső és belső. (Folyt, köv) B E L É L E T. Térszüke miatt néhány actuális közlemény sajnálatunkra ismét a jövő számra maradt. Valóban ideje volna annak, hogy az összes érdeklődők foglalkozzanak azzal, miként lehetne lapunkat odafejleszteni, hogy legalább az összes actualitások helyet foglalhassanak benne. Részünkről elmentünk az áldozatkészség legszélső határáig. Tovább már nem mehetünk. Elnézést kérünk főként a pestmegyei és hontmegyei esperességek közgyűlési tudósítóitól, akiknek érdekes közléseit a jövő számra vagyunk kénytelenek halasztani. Tisztelettel a szerkesztőség. Ä magyar evangéliumi keresztyén diákszövetség ez idei nyári gyűlését f. é. junius 29-tol julius 7-ig tartotta meg Tatatóvárosban Komárommegyében. Á 8 napra terjedő gyűlés 57 résztvevő jelenlétében és közreműködésével folyt le. A jelenlevők polgári állás szerint a következőképen oszlanak fel^: theol tanár 1 (Pápáról), lelkész 11., középiskolai tanár 4, theologus 22 (ref. 15. ev. 7), bölcsész 2., jogász 3., műegyetemi hallgató 1., gimnazista 11., hírlapíró 1-, Már a jelenlevőknek e változatos polgári állása is mutatja, hogy az ügy most már nem tisztán theologus ügy, mint volt kezdetben természetszerűleg, hanem bár még most is kis terjedelemben, szélesebb rétegekre terjed ki- A szövetség szent céljának megfelelően, hogy nagy beteg magyarországi főiskolai diákságunkat a lelki bajok egyedüli orvosához, Jézus Krisztushoz vezesse, rendezte be és folytatta a maga gyűléseit. A megalakulás nehézségein túlhaladva, az eddigi kísérletezést rendszeres, tervszerű munka váltotta fel és a gyűlésen összesereglett ifjak kész tervekkel és emellett az ifjúi lelkesedés szent tüzével oszlottak széjjel, hogy a jövő tanév megkezdésekor folytassák minél szélesebb körben evangeliumi szent munkájukat. De a gyűlés rendezősége gondoskodott arról is, hogy a jelenlevőknek bőséges szellemi táplálékban legyen részük. A gyűlések naponként ismétlődő beosztása a következő volt: buzgó éneklés után a bibliának egy-egy szakasza kerüli felolvasás és rövid megbeszélés alá, majd szívből fakódó ima után az egyesület utazó titkára, Viktor János, tartotta a jelenlevők lelkületére igazán mély hatással levő nyolc napra felosztott előadását a következő cimmel: „Jézus Krisztus képe az evangéliumokban, s a keresztyén élet feltételei és kötelességei a külömböző oldalról megismert Krisztussal szemben". Külön előadások 1-eretében szólottak az imádkozásról, az alázatosságról, Jézus Krisztus csudáiról, megváltásáról és főiskolai diákságunk két nagy bűnéről a képmutatásról. A diákmozgalom másik célját, a missiót szolgálták a következő felolvasások: James Gilmour, Tibet missionárusa (dr. Kovács Lajos), I. Wichern, a német beimisszió atyja (id. Viktor János) R. Raikes, a vasárnapi iskolák megalapítója (id. Viktor János;, I. Carej Judia