Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-07-21 / 30. szám
EV AN GELIKUS ŐR ÁLLÓ ~ 1910. 270 missionáiusra (Pongrácz József) L. Gobat, chinai missionárius (dr. Kovács Lajos), T. Morrison, chinai missionárius (Takaró Géza) Ä jelenlevők hangulatára és a gyűlések szellemére mi sem vet nagyobb fényt, mint az a hihetetlennek látszó tény, hogy az egyik gyűlésen jelenlevő vagy harminc résztvevő, kiknek nagyobb része szegény diákokból állott, 1000 koronát meghaladó összeget jegyzett az egyesület céljaira. Facta loquuntur. Ä jó Isten áldását kérjük a szent ügyre. Ä »Prot Egyh. és Iskolai Lapnak.« T. laptársunk fenntartja helytelenítését a zsolnai zsinat f. é. aug 28-án tartandó emlékünnepének programmjába illesztett s a magyar ünnepi istentiszteletet megelőző tót nyelvű istentisztelet miatt Okfejtésünket el nem fogadja, a programm ilyen módon való összeállítását különösnek, az egyház hazafiságához nem igen vágónak ítéli és kijelenti, hogy az e felett benne támadott nem kellemes érzést kimagyarázgatásokkal eloszlatni nem lehet. Ez utóbbi kijelentésével tulajdonkép felment attól, hogy vele e téren bármilyen további eszmecserébe is bocsátkozzunk. Erre nem is pazaroljuk tollúnkat és időnket, mert a hol az okos és igaz argumentumok befogadására való készség apriori hiányzik, ott egyebet maliciózus tendenciánál nem láthatunk. Mi nem bolygatjuk az illetékesség kérdését sem, sőt egyenesen elrejtjük csodálkozásunkat a felett, hogy jut egy kifejezetten református jellegű lap ahoz, hogy az ág. h. ev. egyház egyeteme által rendezett ünnepély programmpontjaiba beleavatkozzék a hazafiasság látszatának ómén, holott az az igaz és józan hazafiság feltételezne 1. szívélyes bizalmat, testvéries magatartást a testvér ág. h ev. egyházzal szemben; 2. feltételezne bizonyos okos következetességet is, a mely annnak az egyházegyetemnek összességéről és vezérférfiairól a hazafiság kérdésében az egyik mondatban elismerőleg nyilatkozván, a másikban nem fog úgy nyilatkozni róluk, hogy eljárásukat az egyház hazafiasságához nem igen vágónak ifséli. T. laptársunk ismételten is beleesett e hibába. — tehát ismételten is fenn kell vele szemben tartanunk a tájékozatlanság és okvetetlenkedés vádját annál is inkább, mert tudnia kellene, hogy az a reggeli tót istentisztelet a zsolnai gyülekezetnek szokásos, ugyanazon órában megtartatni szokott vasárnapi istentisztelete lesz, a melyet elvégre is nem lehet és nem szabad elsikkasztani semmiféle ünnepély kedvéért, lévén az a gyülekezet istentisztelete és hogy a tulajdonképi országos jellegű ünnepély már csak a messze idegenből érkező vendégekre való figyelemmel is a később kezdődő magyar istentiszteleten fog lefolyni. Lelkészértekezlet. Ä gömöri ág. h. ev. egyházmegye lelkészei ez évi értekezletüket f. é. julius hó 4—5. napjain tartották Nagyrőczén Terray Gyula főesperes elnöklete alatt s a tagok nagy számának jelenlétében. Julius 4 én a legnagyobbrészt a délutáni vonattal érkezett tagok este 6 órakor istentiszteletet tartottak, melyen a nagyrőcei közönség élénk részt vett s élvezettel hallgatta Szkalos Emil süvetei testvér szépen kidolgozott beszédét Nyomban az istentisztelet után kezdődőit az értekezlet, mely háromnegyed 8 órakor megszakittatván, elmentünk a városi fürdőben rendezett bankettre, melyen a nagyrőcei intelligencia nem és valláskülömbség nélkül nagy számmal vett részt. Másnap reggel 7 órakor az Úr asztalához járultunk, mely alkalommal az Úr szent vacsoráját alólírott szolgáltatta ki. Majd a konferenciát folytattuk, melynek lefolyását a következőkben közlöm : Elnöki megnyitó, a lefolyt év egyházi vonatkozású összes eseményeire kiterjeszkedve, főleg egyházunk reversálisok általi veszteségeiről, a Borromaeo encyklikáról és az 1848: XX. t.-c. végrehajtásáról szóló fejtegetéseivel keltett nagy hatást. — Ä tisztikar mandátuma lejárván, titkos szavazással a régiek lettek újból megválasztva, nevezetesen Terray Gyula elnöknek, Bartholomaeidesz László alelnöknek, Chriastély Gyula és Chalupka János jegyzőknek és Sarudy Gyula pénztárosnak. Minthogy pedig a most újból elnökké választott Terray Gyula főesperes ez évben tölti be főesperesi működésének 25-dik évét, azért e ritka jubileumot megünneplendő, az értekezlet 250 K alapítványt tesz az elnök nevére a rozsnyói polgári iskolánál, lelkészlányok számára. Nevezetes határozata az értekezletnek továbbá az, hogy az értekezlet jegyzőkönyve ezentúl nyomattassék ki. — Rz elhalt tagok: Törköly János, Langhoffer Károly és Baltazár János elparentáltattak; új tagok: Korenko György feketepataki, Polyák Jenő hámosfalvi, Boczkó Gyula jolsvatapolcai, Makoviczky Emil szirki és Krieger Mihály nagyszabosi lelkészek testvéri szeretettel üdvözöltettek. Ä pénztár állása 250 K 77 fill, bevétel s 140 K 92 fill, kiadás mellett 109 K 85 fill, maradványt s összesen 298 K 85 fill, vagyont mutat fel. Ezután a Luther társaság és a Protestáns Irodalmi Társaság üléseiről tettek figyelemmel hallgatott jelentéseket a kiküldöttek : Chriastély Gyula és Nádassy János; a konfirmáció ez évi lefolyásáról Stempel Lajos, valamint a Luther társaság kiadványairól Hoznék Lajos referált. Ä meghalt tagok emlékezetének áldozva, Bartholomaeidesz László, Pálovics L. felett, Kármán I., Kellner G. felett és Honétzy Pál Becser Endre felett tartott, kegyelettel hallgatott emlékbeszédet. Ezután Smid István olasta fel nagyérdekü tanulmányát »Ä szocializmus a bibliai kereszténység álláspontjáról és a lelkészek teendője a szociális mozgalom körül« cimmel, mely azonban terjedelme miatt már nem volt megbírálható s megbeszélés tárgyává tehető, azért a jövő évre halasztatott. Tekintettel az idő előrehaladott voltára most már gőzerővel lettek a többi tárgyak elintézve, köztük Hazslinszky rozsnyói tanár kérvénye az általa kiadandó „Gömöri ág. h. ev. egyházmegye története" c. mű segítsége iránt, — pártolólag elfogadtatott s a főesperes-elnök indítványa az 1848: XX t.-c. végrehajtása tárgyában, míg Smid István a reformáció 4 százados évfordúlójának megünneplése tárgyában beadott indítványa jövő évre maradt. Ä jövő évi értekezlet helyéül Sajógömör jelöltetvén ki, a gyűlést elnök imával berekesztette. Gyűlés után a lelkészlak udvarán, az egyház és Hoznék Lajos házigazda vendégszeretetét hirdető gazdagon terített asztalnál sebtiben fölfrissítvén a testet is, legtöbben kisiettek a vonathoz, hogy övéikhez visszatérjenek. Chriastély Gyula, ért. jegyző. Nyitravármegye törvényhatóságának képviselete a zsolnai zsinat jubiláris emlékünnepén. Rz 1610. évben Zsolnán gróf Thurzó György Magyarország nádora vezetésével tartott zsinat évszázados emlékének f. évi augusztus hó 27. és 28-án Zsolnán tartandó ünnepélyére a dunáninneni ágost h. evang egyházkerület elnöksége által meghívott nyitravármegyei törvényhatóság, hazánk e kimagasló történeti emléke iránti kegyeleténél fogva, ezen emlékünnepen való képviseltetésével a következő bizottsági tagokat bizott meg u. m. Libertiny Gusztáv kir. taná-