Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-01-20 / 4. szám

29 EVÄNGELIKUS ŐRÁLLÓ 1910. IL Áttérek azonban a vidéki lelkész ur reflexióira és éppen Zsilinszky Mihály ker. felügyelő úr cikke nyomán (L. e lapok 1910 évi 2-ik számát) Írással «igyekszem meggyőzni azokat, a kik a helyes ismeret hiányát» igyekeznek a cikkemben foglaltak ellen felhozni, valamint hivatkozom arra is, hogy igénZtelen soraim további célja is csak egyházunk közérdeke lehet és ha kell, súrlódjanak csupán az eszmék, de személyileg olvadjunk össze őszinte barátságra. A sokat emlegetett kerületi bizottság eszméjével — annak dacára, hogy azt előkelő egyházi és az egyházi életben igen kiváló világi férfiak is célszerűnek és jónak találták, — tovább foglalkozni nem akarok. Az egyetemes közgyűlés ismertetett határozata, a mely ennek ellene szólott, a további tárgyalást feleslegessé teszi. Annál inkább foglalkoznom kell azonban azokkal a túlzásokkal, a melyek a kérdésben ime több oldalról felmerültek s a melyek abban nyilvánulnak, hogy az egyházi életünkben kétségtelenül szaporábban fel-felmerülő s elítélendő tüneteket, a melyek a magyar állam eszméje ellen törnek, kevésbé, vagy semmibe sem veszik, azokat sporadikus jelenségeknek tekintik, és a hazafiasság kérdéseit pártpolitikai kérdésekké devalválni igyekeznek. Ezt a felfogást nevezem én túlzásnak azért, mert ezt túlzásnak tartom az engedékenységben. Az, hogy mi a fővárosban lakunk és hogy azért nem vagyunk vidéki egyházaink beléletéről teljesen tájékozva: csak annyiban lehet igaz, hogy kerületünk elé az ily eseteknek csak a legkirivóbbjai kerülnek feiebbezések vagy egyházi törvénykezési esetek alakjában. De éppen ezekből lehet arra joggal következtetni, mi történhetik még e részben olyan, a mi elibénk nem is kerül, az egyes egyházközségekben. És ha a t. cikkíró úr az 1906. évre, mint kezdő időpontra vezeti vissza azt, hogy a bányakerület közgyűlésein «szokatlan láz vett erőtt» s a hazafias határozatok száma megszaporodott, a mely szerinte szinte kulminált a bányaker. lelkészválasztó szab. rendelet tárgyalásakor nyilvánvaló lelkesedésben : ugy ez egymaga elegendő érv abban a tekintetben, hogy ezekre a «hazafias» határozatokra és intézkedésekre valóban szükség volt. Szükségét érezte ennek közgyűlésünk, mert látta, tapasztalta azt, hogy kerületünknek, egyetemes egyházunk jólfelfogott érdekében is javítania kell a helyzeten saját, jól felfogott érdekében, a mely a magyar haza érdekével egy. És én nem birom elhinni, de nem is lehet feltenni azt, hogy ily nagy, egyházunk vitális érdekére és önkormányzati jogára féltékeny testület sivár pártpolitikai tendenciáktól vagy pláne személyi tekintetektől vezéreltetve, hozta volna meg hazafias tartalmú határozatait, hanemha azon erős meggyőződés sugallata folytán, a mely méltán félti egyházunkat attól, hogy hazánk közszellemétől — a mely a magyar állam eszméjét s kulturáját erősíteni igyekszik — el ne maradjon s az ez ellen törő áramlatoknak útját ne állja! A bányakerület püspökének eljárását, püspöki jelentését védeni nem szükséges, felhozott concrét esetekbeu a tényállás oly tiszta, oly kézzel fogható, hogy azt már ezért is kizártnak kell tartanom, hogy a püspök urat rosszul informálták, megtéveszthették volna. De hiszen vannak nekünk magunknak is közvetlen tapasztalataink már — sajnos! az ország szívéhez oly közel fekvő pestmegyei esperesség körében is, a melyek visszafejlődésre vallanak, s a melyek egyikében már az államhatalom vette ki kezünkből törvényadta jogán — egy tanitó esetében — a bíráskodás jogát annak dacára, hogy egyházi hatóságunk sem maradt tétlen a fenforgó esetben. Hát ott van saját kerületünken a püspöki jelentésben felhozott 3 eseten kivül ujabbi eset is, a hol a magyar ajkú hivek állami iskolába járó gyermekeik részére havonkint csak egy magyar könyörgést kérelmeztek és a lelkész — az egyház közgyűlésének határozata mögé bújva, a mely a kérelmet megtagadta: a kért functiót nem teljesítheti. íme előttem fekszik más egyházkerületből egy érdemes felsővidéki egyh. felügyelőnek levele, a ki több tótajku egyházban magyar érzelmű lelkészek után tudakozódik s kérve-kér e részben támogatást, mert ha ezt meg nem kapja, „akkor már nem is lesz — úgymond — érdemes törődni azzal, a miért őseink vérrel fizettek, a lutheránus hitért". Egy másik csak néhány éve elhunyt régi érdemes felsővidéki felügyelőnek saját szájából hallottam magam azt, hogy vidékén oly mérvben kell küzdeni az előretörő panszlavizmussal, hogy — szerinte —, a ki pedig egy emberéleten át működött egyházi téren egészen haláláig, már előbb-utóbb katholikussá