Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-05-12 / 20. szám

182 1910. B E L É L E T. + Fischcr Sándor. Ismét egy nagy halott! Sorba vesztjük legjelesebbjeinket. Meghalt Fischer Sándor, gy ri egyházi felügyelő, aki egyházát fárad­hatatlan tevékenysége által a virágzás útjára vezette és a kinek mély tudáson nyugvó, páratlanul tiszta dialekti­kával elmondott beszédei az egyetemes közgyűlés színvonalának emelésére is oly hathatósan folytak be. Siratja őt egész Dunántul, ahol a legközelebb múlt kerületi felügyelő-választáson is sürün emlegették ne­vét —- Őszintén osztozunk szeretteinek és egyházá­nak fájdalmában, a mely veszteségét a következő gyászjelentésen tudatja: A győri ágostai hitvallású evangelikus keresztyén egyházközség közönsége mély fájdalommal eltelve tudatja, hogy fáradhatatlan, nagy­érdemű felügyelője nagyságos dr. hegyeshalmi Fischer Sándor úr, Cyőrvármegye volt főjegyzője, volt ország­gyűlési képviselő, Győr szabad királyi város törvény­hatósági bizottságának tagja, a Győrvárosi és megyei takarékpénztár elnöke stb. f. hó 7-én déli 12 órakor, közhasznú áldásos életének 54-ik évében az Urban elhunyt. Földi tetemeit f hó 9-én délután 472 órakor fogjuk a templomban megáldani s onnan a belvárosi temetőbe örök nyugalma helyére fájó szivvel elkísérni. „Az igaznak pedig haláia idején is reménysége va­gyon." (Példabeszédek XIV. r. 32. v.) Nyilatkozat. Vettük az itt következő nyilatko­zatot s közzéadjuk, de azzal, hogy ebben a kérdés­ben lapunk tere semmiféle további hozzászólásra ren­delkezés e nem áll; végre is lényegtelen, formális kérdések felett nem engedhetjük a viszály kifejlődé­sét. — A nyilatkozat Így hangzik: Az „Evangelikus Őrálló" 18-ik számában az «Adóalapi segélyezésiről, ezen Eris almájáról írt vezércikkében, mindjárt leg­elején, Szlancsik Pál testvér úr velem foglalkozik, ezt írván: «Lombos Alfréd, Zombor buzgó lelkésze, Szekej András tiszttársamnak «Elhallgatták» cimü cikkére adott válaszában, cikkének ama passussát, hogy a nagybirtokosok állami adójának, az adókimutatásba való be nem állítása, «nem elhallgatás, hanem az egyház iránti helyes szeretet», a legkeményeboen el­ítéli, midőn irja: «nem tudom megérteni», illetve nem akarom megérteni, mert nem tételezem fel testvér úr­ról azt, hogy helyeselné, ha egy szegény apa gyer­meke iránti nagy szeretetéből kifolyólag annak boldo­gulása érdekében idegen vagyonra áhítozik.» Pedig midőn Szekej fent idézett szavai felett, szintén meg­botránkozva pálcát tör, önmaga is ugyanabba a hi­bába esik. Saját egyháza érdekében idegen vagyon után áhítozik, amennyiben azt kívánja, hogy a missziók az adóalapból más egyházak rovásara, hathatósabban segélyeztessenek. Én részem ől különben nem vagyok ellensége a missziók nagyobb mérvű segélyezésének Nem. Csak a tényt akarom konstatálni.» Sic! Nem akarok hosszabb polémiába bocsátkozni, de röviden tiltakozni azon inszinuáció ellen, mintha ugyanabba a hibába estem volna, mint Székej kolle­gánk. Idegen vagyonra áhítozni ugyanis kétféleképen lehet: Az egyiket tiltja a 10-ik parancsolat, mondván: ne kívánjad semmijét, ami az övé; a másikat pedig megengedi az írás, mondván: zörgessetek és meg­nyittatik, kérjetek és megadatik néktek. Bekért adatok adatok elhallgatása Szlancsik testvér egy későbbi kitételét használva „ravaszkodás", tehát nem nyílt el­járást árul el, míg én nem is csupán a saját egyhá­zam, de az összes missiók javára nyiltan «kértem, hogy megadassák nekünk Ez a különbség! Zombor, 1910. május 2-án. • Lombos Alfréd, ev. lelkész. Ä „Protestáns Országos Ärvaegglet" Ll-ik rendes közgyűlését múlt szombaton tartotta a követ­kező tárgysorozattal: 1. Az 1009. évről szóló választ­mányi jelentés tárgyalása. Határozat az 1909. évi számadások és a felmentvény felett. 2. A számvizs­gáló-bizottság megválasztása 1910-re. 3. Az 1910. évre szóló költségelőirányzat megállapítása 4. Belé­pés a „Patronage Egyesületek Országos Szövetségé"­be. 5 A Wagner János alapítvány alapító-levelének jóváhagyása. 6. Indítványok. A közgyűlés után dr. Lázár Andor ügyvéd, a Protestáns Patronage Egylet főtitkára a „Patronage mozgalom'-ról tartott előadást s az árvaházi növendékek vegyes kara adott elő néhány éneket. Ezt követte az árvaház megtekintése. Missioi ünnepéig Budapesten. A magyar evangeliumi keresztyén missziói szövetség május 4-én igen szép missziói ünnepélyt rendezett a Deáktéri evang. templomban. Az ünnepély, inkább ünnepi is­tentisztelet, este 7 órakor kezdődött és ez alkalomra a templomot teljesen kivilágították. Az „Erős várunk" eléneklése után Raffay Sándor evang. lelkesz mon­dott szép imátságot. A Bethánia egyletének kara dr. Kováts Lajos vezetésével egy szép angol éneket adott elő. Azután Bándy Endre lévai ev. lelkész hatalmas, igazi missziói beszédet mondott és nagy lendülettel hivta fel a hivek figyelmét a munkára. A budapesti közönséget Bándy lelkész beszéde rendkívül megra­gadta és bizonyára sokáig fognak visszaemlékeni arra. A beszéd után a közönség a Hymnust énekelte. Ér­dekes, hogy az esősnap és a szokatlan istentiszteleti i idő dacára a templom egészen megtelt közönséggel és hogy az evangélikusokon kivül sok református is volt jelen, akikre az ünnepély szintén mély benyomást tett. Reméljük, hogy őszszel, mikor az „Ág. hitv. evangélikus missziói társulat" tartja Budapesten évi ünnepélyét, ugyanolyan lelkes közönség fog melléje állani. f Trsztyénszkg Ferenc. Evang. egyházunk nagy halottjáról a Pozsonyban megjelenő „Nyugatmagyarországi Hiradó" találó jellem­rajzot ád és részletesen beszámol temetéséről. E köz­leményeket a következőkben adjuk: A pozsonyi evangélikus gyülekezetnek gyásza van. Szomorúságában osztozik az egész ország pro­testáns világa. Trsztyénszky Ferenc elhunytával messze földön érzik azt a veszteséget, mely hazai protestáns egyházaink életét ennek az oszlopos, vezérlő férfiúnak elhunytával érte. Nagy túdás és erős egyéniség szerezte meg neki e kiváló szerepet. Szorgalma és túdásvágya nem elé­gedett meg azokkal az ismeretekkel, melyek szakmá­jához szükségesek voltak. Egyre tanult, olvasott, egy­házi irókat, szépirodalmi munkákat, értekezéseket és különös szeretettel nyelvészeti dolgozatokat. Az igazi túdós próbáját is megállotta: sohasem fitogtatta isme­reteit. De ha képtelenségeket mondtak előtte, jó hu­morával megszólalt és elhallgattatta a fecsegőt.

Next

/
Thumbnails
Contents