Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-04-07 / 15. szám

1910. virágzott már a püspöki instructiók megjelenése előtt is. Evang. egyházunk m. é. egyet, közgyűlése arra szólít fel, hogy védekezzünk a klerikalizmus túlkapá­saival szemben, de tegyük ezt nem leleményességgel, hanem becsületesen, nyilt sisakkal. Nehéz feladat! Jól oda kell vágnunk, mert külön­ben hatástalanúl siklik le kardunk e Falstaffok ravasz­ságán. Ä leleményesség helyett azonban fel kell fegy­verkeznünk a lehető leggazdagabb tapasztalatokkal. Ép azért a nt. szerkesztő úr szives beleegyezé­sének a reményében egy kéréssel fordúlok kedves lel­késztársaimhoz és pedig azzal, hogy a klerikalizmus egyes kiáltó ravaszságairól és törvénytelenségeiről tanúskodó tapasztalataikat és okmányaikat tudassák e lap hasábjain lelkésztársaikkal s általában e lap olva­sóközönségével. Igen sokat tanúihatunk az ily esetekből. Ezeknek előrebocsátása után legyen szabad egy az én rövid hívataloskodásom alatt előfordult esetet közölnöm a t. olvasóközönséggel: Most egy éve annak, hogy beálított hozzám egy szórványbeli vegyes házasságban élő asszony, azzal a kéréssel, hogy avassam meg. Lánykája született. Kérdezem tőle; hogy van az, hogy már avatáshoz jön, holott a gyermekét meg sem kereszteltette : Erre sirva feleli, hogy gyermekét az u.—i. plébános keresztelte meg. Biztosra vettem, hogy az asszony annak ide­jén reversalist adott férjének, s midőn e felől kérdést intéztem hozzá, azt sem tudta szegény, hogy mi az a reversalis. Igy hát tovább faggattam; „talán abban álla­podtak meg, hogy az összes gyermekeik férjevallását, tehát a kath. vallást fogják követni"? Erre azt felelte. „Erről szó sem volt közöttünk; hiszen én azt úgy tudtam, hogy ez nem is szabad, (beata simplicítas), hanem abban egyeztünk meg, hogy születendő gyer­mekeink nem szerint követik majd a mi vallásunkat." A dolog kissé különös kezdett lenni; „De hát mondja csak", — kérdem, — „hogy történt az, hogy leányát régebbi megállapodásuk ellenére a kath. temp­lomban keresztelték. 8? S itt kezdődik az intrikus, — a bába — szerepe, a ki, az asszony elbeszélése szerint összejátszva az akkor már jobb ? ! meggyőződésre tért férjjel, a gyer­meket rögtön az nap, a melyen megszületett — tehát akkor, amikor a szegény asszony azt sem tudta, hogy mi történik körülötte, — felpakolták s vitték a kb. 8 km.-nyire fekvő kath templomba, (1908. dec. 13-án, óriási hidegben), és csak a mikor visszajöttek, csak akkor mondták meg az anyának, hogy leánya katholikus. Ezek után tüstént az anyakönyvi hivatalhoz for­dúltam, s kértem a gyermek anyakönyvi kivonatát. A kivonat igazolta az asszony szavait. A gyermek az állami anyakönyvben evangélikus­nak volt bejegyezve. Erre az u.-i. plébánoshoz for­dultam egy átiratban, a melyben arra kértem, hogy miután valószínűleg tévedésből megkeresztelt egy evang. gyermeket, adja ki a keresztlevelét, hogy a gyermeket a saját anyakönyvünkbe bejegyezhessem. E felhívásomra a plébános a következő hív. át­iratban válaszolt. »Főtiszteletű Lelkész Úr! F. é. 4 sz. alatt velem közlött átiratára vonat­kozólag van szerencsém értesíteni, hogy S. I. és K. E. szülők Katalin nevü gyermekét m. é. dec. 13-án 133 csakugyan én kereszteltem, mivelhogy a szülők abban megegyeztek, hogy a gyermekeiket egy vallásban, ez esetben a kath, vallásban fogják nevelni. Úgy látszik azonban, házasságuk alkalmával ezen megegyezésüket elmulasztották törvény szerint irásba foglalni s ez esetben Főt. úrnak a törvény teljesen igazat szolgáltat. Úgy hiszem azonban, hogy úgy ezen, miként megfordított esetben is, lelkiismereti kényszer gyako­rolni a szülőkre sem nem hasznos, sem nem üdvös, legtöbbnyire teljes vallástalanságra vezető. E nem rég előfordult esetben ezen meggyőződésem szerint jártam el, — törvény szerint tán helytelenül, de a lelkiismereti szabadság tekintetében, — én legalább úgy hiszem, — helyesen. Minthogy közvetlen szomszédságban vagyunk, a jövőre valö tekintetből is, szükségesnek találtam ezeket bővebben elmondani, ki egyébként maradtam teljes tisztelettel. KP. A. plébános íme a levél ! Azt hiszem, hogy nem kell hozzá komentár. Helyre akarja hozni a plébános azt, a mit a szülök egyáltalában el sem mulasztottak. Nagy kegyesen elismeri, hogy a törvény nekem szolgáltat igazat, de azért a keresztlevelet még sem adja ki. A lelkiismeret szabadságára hivatkozik, holott csak lélekhajhászatról beszélhetne. Nem átallja bevallani, hogy a törvény szerint helytelenül jár el, de azért lelkiismerete nyugodt. Hogyne ! hiszen egy kis eret­neket ragadott ki a kárhozat fertőjéből. Hogy is mondja Cyprián ! ? Extra ecclesiam, (t. i. r. catholi­cam) nulla salus." Lábbal tiporja a törvényt akkor, amidőn az nem fedi az ő tág lelkiismeretét. íme a jezsuita morál: „A cél szentesíti az esz­közöket." Az ilyenekkel szemben újból életre kellene kelteni az elkeresztelésről szóló törvényt. Befejezésül még csak annyit, hogy a gyerme­ket nyugodt lelkiismerettel vezettem be az anyakönyvbe, a tulbuzgó plébános törvénysértését meg bejelentet­tem felsőbb hatóságomnak. Felsőzélle. Ada mis Gyula. T Ä R C Ä. Ä gyülekezet és a theologia. Irta: Dr. ÄMMUNDSEN VÄLDEMAR, koppenhágai theologiai tanár. Engedélyezett fordítás. (Folytatás.) De van még sokkal komolyabb eset is. A gyü­lekezetben megesett, hogy az új nézet igazságát há­tulról támadták. A helyett, hogy megmondanák, mi az igazság — inkább szőrszálhasogató kibúvót keres­tek, arra csábítva, vagy azzal fenyegetve a közönsé­get, hogy hallgasson a maga állítólag téves nézete­ivel. Behunyták szemeiket, hogy mások meg befogják szájukat. Ha ilyesmit a jövőben bűnként el nem Ítélünk, nagy lesz a felelősségünk. És nem csodálkozhatunk, ha a legjobbak a kívül állók közül, megvetéssel for­dulnak el, ha ilyesmit találnak azoknál, kiknek tanú­EVANGELIKUS ÖRÁLLO

Next

/
Thumbnails
Contents