Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-04-07 / 15. szám

1910. 139 ságot kellene tenni arról, aki azt mondta: „Mindenki, aki igazságból való, hallja az én hangomat." A kritika a maga elve szerint legyőzhetlen; mert az semmi más, mint az igazságnak keresése. Ha megszűnik az igazságot keresni, elvesztette a jogát arra nézve, hogy kritikának nevezzük, A theologia, mint kritikus kutatás, kénytelen azon törvények szerint eljárni, melyeket helyeseknek elismerünk. A gyülekezetben bizonyos időben ural­kodó nézetnek nem szabad irányítania a kritikát. Aki ösmeri a tudományos körülményeket, nem fogja en­gedni magát befolyásoltatni azok által, kik azokat nem ösmerik. Még kevésbé engedheti meg. hogy száj­kosarat tegyenek reá. A keresztény igazságszeretet nevében a gyülekezet részéről azt követelhetik, hoyy minden theologus a maga tudományos lelkiismerete kényszere alatt szabadon fejezze ki nézetét. Ezzel szemben a gyülekezet teljes joggal igényelheti, hogy felületes és meggondolatlan feltevéseket ne dobjanak a közönség közé. Ugyancsak ezt a követelést kell alkalmazni a tudományos alaposságra és becsületes­ségre Ezt különösen alá kell huznunk, amikor a libe­rális theologia az utóbbi időben egy felületes nép­szerűsítésbe rohant. A kritika munkáját folytatni kell, a mig csak le­het. Sokaknál nyugtalanságot és kételyt fog ez elő­idézni. Oly tisztító tüz lehet ez, mely mélyen hatol be a lélekbe. Érthető, hogy az egyházi oldalon sok­szor nagyon is kellemetlen érzést idéz elő. De meg­állítani nem lehet. A kritikai kutatás létezik s így nem lehet meg­akadályozni az embereket, hogy azzal megismerked­jenek. Sokszor még veszélyesebb, ha nem ösmerik azt, mintha ösmerik. Sokszor titkolt félelemmel nyúl­nánk azon könyv után, melyről tudjuk, hogy alapos támadást intéz az ellen, ami nekünk kedves. Megtör­ténhetik, hogy a félelem megszűnik, mihelyt elolvastuk a könyvet. Helytelenül igyekezett megingatni hitünket, vagy nem is bírta megingatni azt. Sokor a kétely kísértéseit nem is űzhetjük el magunktól akként, mint más kísértéseket. Megeshetik az is, hogy a kétely kísértéseit azért nem űzhetjük el magunktól, mert azáltal ugy véljük, mintha lelkiismeretünk ellen cse­lekednénk. A kétely indoka sokszor oly közelfekvő, hogy egyetlen gondolkodó ember sem kerülheti el. Ilyen kételyek: váljon mindaz, amit én hiszek, átéltek az én vallásos életemben, neme csak öncsalódás ? Miért teremtette Isten az embert, amikor tudta, hogy az vétkezni akar? Ha Isten mindenható és szere­tetteljes, minként engedheti meg a szerencsétlensége­ket és egész nagy halmazát a szenvedéseknek e világon ? Miként kedvez Isten bizonyos népnek bi­zonyos időben azzal, hogy magát neki kijelenti ? Vál­jon nem-e erőnk feletti a kereszténység és lehetsé­ges-e a kereszténység követelményét a társadalmi életben megvalósítani ? Ez a kérdés mindnyájunkra nézve kemény kérdés, de különösen azokra nézve, kik a gyakorlati élet forrongó területén élnek a ver­senyben, a létérti küzdelemben, mint munkások és munkaadók, üzletemberek, politikusok s'b. A gyakor­lati életben ez oly feszültséget okoz, mely megfelel annak a munkának, melyben a theologus foglala­toskodik. Lehet, hogy a theologus, akire nézve a kritika kérdése a legégetőbb, különös mértékben átmegy a kételyen. Luther mondta és Spener megismételte, hogij azon dolgokhoz, melyek művelik a theologust, tarto­zik a »tentatio« megkísértés is. Az igazi kísértés a theologusra nézve magából az ö tanulmányából ered­Nem zárhatjuk el szemeinket azon kételyek elől, melyeket a kritikus tanulmány előidéz. Meggyőződé­sem szerint kétféle úton lehet azon áthaladni. Rész­ben a kritikán át, részben pedig a hiten át. Az egyik út, mely a kételyekből kivezet, épen a kritikai elveknek szigorú keresztülvitele. Mert ezáltal megtanúljuk, hogy mily messzire terjedhet azok ha­tása és hol akad meg alkalmaztatásuk. Megvilágítha­tom ezt mindjárt az elhatározó pontnál, a keresztény­ség keletkezésénél és Jézus személyénél. Ehhez ha­sonlót találunk a többi pontoknál is. Az a része a történeti kritikának, melyet legin­kább lehet általános érvényességre emelni, a forrás kritika. Tudományosan meg lehet vizsgálni a mi for­rásainkat, Jézus életét illetőleg : az evangeliomokat és az uj testamentom erre vonatkozó más helyeit, külö­nösen Pál apostolnál. Egy ilyen vizsgálat alapján meg lehet próbálni, meghatározni Jézus legrégebbi képét, amely előttünk fekszik a hagyományban. Semmiféle tilalom sem akadályozhatja meg a kutatást abban, hogy tovább menjen és próbálja meg, véleményt alkotni arról, hogy Jézus legrégibb képe mennyiben felel meg a valóságnak és végűi, hogy megpróbálja a kereszténység eredetét behelyezni az események sorozatába. Semmiféle tilalom sem akadá­lyozhatja meg a kísérletet. Egészen más kérdés, hogy a dolog természeténél fogva mennyire sikerülhet ez. Ki fog tűnni, hogy abban az ítéletben, mely arra vo­natkozik, hogy a legrégibb gyülekezetnek Jézusról való képe mennyiben egyezik meg a valósággal, a kutatók nemcsak tisztán történeti indokok alapján osz­lanak meg és hogy ez a megoszlás befolyásolja a forráskritikát is, amelynek pedig önmagában is na­gyobb képessége van az objektivitásra. (Folyt, köv.) BELÉLET. Scholtz Gusztáv püspök nyilatkozata La­punk múlt számának vezércikkére vettük Scholtz Gusz­táv püspök úr nyilatkozatát, amely — mint látszik — a lényegben megerősíti a szerkesztőségnek a kérdéses ügyben elfoglalt álláspontját, — csupán a jogi aggo­dalmakat hagyja nyitva. A püspök úr nyilatkozata ek­ként szól: Nagy tiszteletű. Szerkesztő Úr! Az „Ev. őrálló" f. évi 14-ík számában megjelent „Lelkész a politikában" című cikkre — engedje meg — hogy minden polemikus viszketegtől menten, vála­szúi a következőben nyilatkozzam. Mi a bányakerűleti elnökséget arra indította, hogy a küszöbön levő képvíselőválasztási mozgalmak alkal^ mából a Nagyt. lelkész urakhoz azon jóakaratú kérel­met intézze, hogy a „korteskedéstöl u tartózkodjanak, semmi egyéb nem volt, mint egyszerűen hivatalos kötelességének teljesítése. A bányai ev. egyházkerületnek az egyetemes egyház 1903. évi közgyűlése által jóváhagyott „Uta-

Next

/
Thumbnails
Contents