Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-01-06 / 2. szám

10 E

V

ÄNGE

LIKUS ŐRÁ

LLÓ 1910. az országban, aki a sajtó ."»ad gának áldásaiban kételkednék, az olvassa e /: veti nak, Holbachnak és Rajnáinak erre vona it. Olvassa el a franczia enciclopedista sz w ..okozókat is. Most még hadd álljon itt az angol nemzet egyik nagy fiának, Sheridánnak nyilatkozata a szabad sajtó nagy értékéről : »Inkább ne legyen parlament, de legyen sajtószabadság ; inkább mondjunk le a miniszterek felelősségéről, a habeas corpus actáról, az adómegajánlás jogáról, mint a sajtószabadságról ; mert ez képes lesz mindezeket ismét visszaszerezni! íme, igu gondolkoznak a becsületes szabad lelkek a sajtószabadság értékéről világszerte ! Még Magyarországon is ! Terünk nem engedi, hogy több hasonló idézetet jegyezzünk fel. Ám olvassa el bárki azon számos hazai jeleseink szabad felfogását a sajtóról, akik gróf Schéchenyi István korában éltek. A protestáns Wesselényit és Kossuth Lajost itt mellőzhetjük, mert hiszen ezek a reformátió szellemében nevelkedtek. De különös tisztelettel kell megemlékeznünk olyan katholikus hősökről, aminő volt egy B. Eötvös József, Deák Ferencz, és maga gróf Széchényi István. Milyen óriási toronymagasságban állanak ezek azon apró protestáns akarnokokhoz képest, akik megfeledkezve saját vallásuk főbb elveiről, csupán politikai elfogultságból és sértett ambitióból hajlandók egy védtelen ev. papnak „Gondolatait és Elmélkedéseit" megölni — öt magát pedig gyűlési apsok között egyházi törvényszék elé hurczolni ! Ugy látszik a sajtószabadság ellenségei teljesen megfeledkeztek azon előzményekről, melyeknek természetes következése volt hazánkban a törvény, mely szerint „gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti." Ezt a politikai hatalommal és az ezt híven támogató római kath. főpapsággal folytatott hosszú és elkeseredett harczok előzték meg! A szólás- és a sajtószabadság két hősének, B. Wesselényi Miklósnak és Kossuth Lajosnak bebörtönézéséből, — amint tudjuk, egy szabadságszerető és öntudatos új nemzedék keletkezett, a börtönök sötétségéből a magyar nemzet szabadságának fénye világította meg a közeledő nagy események útját. Ez a történelemnek vigasztaló nagy tanulsága — a Golgotától kezdve egész napjainkig ! A kormány emberei és ezeknek vak szolgái akkor is forradalomtól rettegtek. Ezek az emberek — irja Deák F. Kossuthnak 1836. szeptember 10-én — makacsúl hátat fordítanak a felkelő napnak s önárnyékukat iszonyú rémnek nézik. Pedig ha ismernék a hazát, ismernék az embert és embereket, szintúgy tudnák, mint mi tudjuk, hogy alig van ország Európában, hol kevesebbet lehetne revolutiótól tartani, mint jelenleg nálunk ... De ők félnek s még a bokorban mozgó nyulat is rablóknak nézik. Pedig „est genus unum stultitiae nihilum metuenda timere." Mondja Horác. Ilyenféle lelki állapotban vannak azok is, akik az evang. lelkészekben hazaellenes törekvéseket keresnek s e miatt készek megölni magát a szabadságot, magát az egyházat is ! A sajtó szabadságának ellenségei hamis jelszavakkal mindig bűnös útakon járnak és mindig erőszakos eszközökhöz nyúlnak. Ennek csak egyetlen egy üdvös következménye van ; az, hogy öntudatlanúl és akaratlanúl is üdvös ellenhatást teremt a romlatlan kedélyekben. Gróf Széchenyi Istvánnak e tekintetben is legtisztább felfogása volt. A sajtószabadságot nagyrabecsűlte ; de szükségesnek tartotta figyelmeztetni a hazafiakat arra, hogy a világossághoz nem szokott nemzet úgy járhat, mint a láng felé röpülő molypille, mely a világosság forrásához közeledve, szárnyait leperzseli. Kívánja, hogy a magyar ne legyen a magát megperzselő légy! „Ám súrlódjanak az eszmék, de személyileg, ahol csak lehet, olvadjunk össze a legőszintébb barátságra.« Ez az okos beszéd. Természetes azonban, hogy mint minden szabadsággal, úgy a szabad sajtóval is vissza lehet élni. Sokan vissza is élnek az által, hogy bosszúból eszmék helyett egyéneket támadnak meg igaztalanul./ Erre azonban az a válasz, hogy aki ezt teszi, az bűnhődjék, — de magát a sajtó szabadságát nem kell kárhoztatni. Ugyanaz a törvény, mely a sajtó szabadságát biztosítja, gondoskodik arról is, hogy a büntetőjogi fele'ősség fentartassék. A becsületsértés an/iál szigorúbban büntetendő, mivel az sajtó utján elkövetve, szélesebb körre hat s ezért súlya is emelkedik. Az 1848 : 18. t. cz., midőn kimondja azt, hogy gondolatait sajtó útján mindenki szabado/i közölheti és terjesztheti, ugyanakkor azt is megmondja, hogy mit kell a sajtó utján való közlés alatt érteni és mit kelljen sajtóvétségnek tekinteni ! Végre kimondja azt is, hogy sajtó vétségek felett nyilvánosan (!) esküdtszékek ítélnek — az is ott van, hogy miképpen ! A 29. §. pedig kimondja, hogy minden sajtóvétség ezen törvény szerint ítélendő el. Csodálatos, hogy az evang. protestáns egyház nem akar tudomást venni ezen törvény intézkedéséről ! Mintha félne a világosságtól, mely neki is éltető lelke ; mintha rettegne az igazságtól melynek keresése egyik főfeladata, — és mintha fáznék a jog és törvény uralmától, mely neki élet et és biztosabb fejlődést biztosit. Ez valóságos rejtély, — melynek magyarázata azonban nem valami nagyon nehéz feladat. De annál szégyenletesebb egy erkölcsi testületre, mely magát öntudatlanul politikai eszközül használtatja fej az igazságos és törvényes út kikerülésére. Ilyen körülmények közöttfrélni lehet attól, hogy a társadalmi élet minden rétegeibe betolakodó isten-