Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-01-06 / 2. szám
1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ • 11 telen párt politika megeszi az evangelikus egyházat, — a romlott gyermek saját szülőanyját! Valóban éles látása volt Bodenstedtnek, a híres német tudósnak és költőnek, midőn társadalmi lapjából kizárta a pártpolitikát és czímfelirata alatt ezt a jelszót nyomatta le : »Die Politik verdirbt den Charakter !" Mi hozzá tehetjük azt is, hogy : verdirbt auch den Charakter der Evangelischen Kirche Ungarns." Miben áll az evangeliomi protestáns egyháznak az a Charaktere, az a főjellege, mely erősen megkülönbözteti a római egyháztól ? Äzt talán minden igaz keresztény ember tudja, hogy a férfias meggyőződés szabad kifejezésében és valljuk meg igazán, hogy hazánkban az elvtelen és erkölcstelen politika már ezt is megrontotta. Csak nem régen fejtegettem ezt a veszedelmet, mely az én meggyőződésem szerint a hazai három nyelvű evangelikus egyházat a párt politika behurczolása óta fenyegeti. Újra kérdezem, vajon a titkos érzületek és gondolatok kutatása és büntetése ; vagy egyes emberek és családok sorsa felett — indokolás és felelősség nélküli — Ítélkezés összefér-e az evang. egyház jellegével ? Vajon nincs-e megrontva, megmérgezve sőt veszélyeztetve az egész evang. egyház szelleme, jelleme és békés haladása azzal, ha azokat, akik netán egyesekre nézve kellemetlen gondolataikat sajtó utján közlik — egyházi törvényszék és nem az arra illetékes esküdtszék elé állítja ? Vajon, ha erre az útra térünk, mi fogja az evang. egyház eljárását a római „szent egyetemes inquisitió" eljárásától megkülönböztetni ? Ha esetleg némely lelkészünk, akár politikai, akár tudományos meggyőződése ellentétbe jön a közfelfogással, vajon azért lehetne-e őt állásától megfosztani ? Ezek és más hasonló kérdések gyakran merülnek fel. Megítélésük is nagyon eltérő felfogásokat idéz fel. E sorok irója ilyen esetben a nagyreformátoroktól kér tanácsot, akik elveik igazságáért állásukat és életüket voltak képesek feláldozni. Felmerült eset alkalmából csak nem régen felvetette a kérdést: Lehet-e és szabad-e az evang. egyházban bárkit törvényszék elé állítani azért, mert gondolatait — akár kellemesek akár kellemetlenek legyenek is azok — sajtó utján, közli és terjeszti ? Nézetem szerint nem szabad. De ha esetleg becsületsértést követ el, akkor hol keressen a sértett fél igazságos etégtételt és megtorlást? Nézetem szerint az országos törvényben megállapított sajtóÜ2yi esküdtszéknél, mely egyedül van jogosítva sajtóvétségek felett ítélni. Ismétlem, hogy jogi elv minden művelt államban, hogy bírói hatalmat csak csak olyan vétség felett lehet gyakorolni, melyre a törvény ad jogot és hatalmat ; és csak oly módon, aminőt a törvény kijelöl. Az evang. egyháznak ilyen törvénye nincs. Nem is lehet, mert ezzel a szabad gondolatokat, a szabad kritikát, — az az saját létének egyik főelvét sérJené meg. Megvallom, hogy én m tudom magamat beletalálni egy olyan evangelio. . protestáns társadalomba; még kevésbé egy olyan evang. egyházi törvényszék szerepébe, melynek tisztelt tagjai az éppen nem irigylendő szellemi hóhérségre vállalkoznának. Én az ilyen szereplésben a nagy reformátió egyik legnagyobb vívmányának és leglényegesebb elvének megsértését látom. Éppen azért ragaszkodom abbeli meggyőződésemhez, mely szerint a mi Egyházalkotmányunk sajtóvétséget nem ismer. Ilyen felett Ítéletet csak az 1848 : XVIII. t. cz. értelmében megaikotott esküdtszék mondhat. Ennek a törvénynek 29. §-a világosan mondja, hogy minden sajtóvétség ezen törvény szerint Ítélendő meg. Alig lehet érteni, hogy mért nem követjük a törvény parancsát, és mért követjük inkább a sok politikai szenvedélyt, mely már annyi pusztítást tett sorainkban ! Hát csakugyan igaz jrolna, hoau uiabb an prot. iskolái nkban^ theol. és jogi akadémiáinkban ? Protestantismus becsületes elvei_yeszélyben forognak a Nem hiszem. Ám nyilatkozzanak erről az érdekelt tudós tanár urak! Én csak azon szomorú iróniára mutatok, hogy amíg mi — akik büszkén valljuk magunkat a világosság fiainak — sajtóperekkel vesződünk, addig a római kath főpapok, kezdve az esztergomi herczegprimástól le az utolsó püspökig, az általunk üldözött sajtó dicsőítése és terjesztése czéljából „sajtó vasárnapokat rendelnek el, melyeken a népet, nyilvános istentiszteletek keretében felvilágosítják a sajtó áldásairól és mindenütt ünnepélyesen áldozatkészségre buzdítják híveiket! Micsoda változása az időknek és az embereknek ! Mikor bíboros urak, megértvén a kor intőszavát, arra szóllítják fel papjaikat, hogy vigyázzanak híveikre ; az Isten azért rendelte őket a nép őreivé, hogy az újkor legerősebb fegyverét, a sajtót, kezükbe vegyék: akkor szinte visszatetsző az a kép, hogy ezzel ellenkezőleg Luthernek fiai, a politika posványába tévedt magyarhoni evangélikusok bizonyos középkori fanatismussal a felett veszekesznek, hogyan kell megölni a szabad gondolatot, a szabad kritikát, mely egyeseknek talán kellemetlen, de a közügynek csak hasznára lehet. Valóban úgy tesznek, mint azok a gyermekek, a kik behúnyják szemeiket, hogy mások ne lássák őket ! Elvakultságunkban nem látjuk a Rómából állandóan fenyegető veszélyt; nem értjük, mit tesz az « omnia restaraure in Chirstao,» és nem mérlegeljük hogy az egymást érő klerikális decretumokkal párhuzamosan dolgozó kal ksburg i lelkű vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeleteinek és külföldről behozott szerzeteseinek és apáczáinak mi lesz a természetes következménye ! Évek óta gyűlésezünk, sopánkodunk, panaszkodunk, de nem cselekszünk. (Fj)yt köv)