Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-31 / 14. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁ

LLÓ 125 ajánlott mandátum (tehát a jelöltség) elfogadásához is az egyházközség egyhangú hozzájárulását követeli meg, hány embernek okozott álmatlan éjszakát. Hány bányakerületi esperes sóhajtott fel a koszorús költővel : „Egy szó (egyhangú hozzájárúlás) nyilallott a hazán keresztül : Egy röpke szóban annyi fájdalom !" De nyomban hozzá gondolhatta, hogy mindez Scholtz püspök hangja, de Zsilinszky Mihály keze. Tessék tehát a szükségesekre az autonom testületek alkotta szabályrendelet keretében provideálni, és akkor nem lesz szükség körrendeletekre. Végezetül ismételjük, hogy ez a fontos kérdés nem a bányakerűlet speciális ügye, mert hisz a többi kerületekben is voltak és lesznek lelkész-képviselők. Ennélfogva nagyon csodálkozunk, hogy a kérdés nem került a nég^ kerület elnöksége megvitatása alá. Hisz báró Prónay egyetemes felügyelő vezetése alatt havonta, vagy legalább is negyedévenkint ülést tartanak, ahol minden fontos, a közegyházat érdeklő kérdés megvitatás alá kerül. Ide tartozik ez az ügy is, és nagyon kérjük egyházunk vezető férfiait, oldják meg e kérdést közmegelégedésre; nevezetesen pedig hassanak oda, hogy egyetemes lelkészválasztási szabályrendelet alkottassak, mely mindenesetre a bányakerűlet speciális bajára is megadja a gyógyírt. Egy senki. Boldogok, akiknek szívük tiszta. (Gyermekistentiszteleten.) Azon órában menének ő hozzá a tanítványok, ezt mondván : Kicsoda nagyobb a mennyeknek országában ? És mikor egy kis gyermeket szólított volna elő jézus, állítá azt az ö eleikbe. És mondd: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mini a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a menyeknek országába. Máté ev. 18. 1-3. Kedves Gyermekeim! * Nemrégiben egy vakon született kis gyermeknek megrázó történetét olvastam. Ez a boldogtalan teremtés hosszú esztendőkön keresztül nem láthatta Istennek szép világát. Sejtelme sem volt róla, hogy milyen gyönyörű dolog az, midőn a ragyogó napfény elönti a virágos rétet, a lombos erdőt s a tágas mezőt. Virágot nem látott sohasem, csak annyit tudott, hogy a rózsa, a szegfű, meg az ibolya olyan valami, aminek igen kellemes illata van, de ezeknek meg a többi virágoknak csodás szép színében, harmatos bársony szirmaiban nem gyönyörködhetett sohasem. De a mi a legszomorúbb, ez £a fiúcska az ő jó édes anyjának hangját hallhatta csak, szelid szemeibe, mosolygó arcára azonban nem nézhetett soha. * E bevezetésben levő Kis mese más formában s más értékesítésben Csiky Lajos egyik beszédében olvasható. 1 Egyszer aztán egy igen ügyes orvos levette szemeiről a hályogot, de egyúttal szigorúan megparancsolta, hogy zöld ernyőt tegyenek föléjük és csak lassan-lassan szoktassák ezeket a gyönge szemecskéket a világossághoz. Végre egy szép májusi napon kézen fogta a fiúcskát édes anyja s kivezette a szabadba. Mikor aztán ott a gyermek látta a tiszta fénylő kék eget, amint csendesen úsztak tova rajta a fehérfodros bárányfelhők, és látta a levegőben szálldogáló fecskéket és látta az akácfának fehérvirágos ágát himbálózni a tavaszi szellőben, akkor összecsapta kis kezecskéit és örömtől sugárzó arccal mondta édes anyjának: ,,Kedves anyám, miért nem mondtad te meg nekem, hogy ilyen gyönyörű szép itt körülöttünk minden." „Próbáltam én azt neked megmondani, édes fiacskám, — felelt az édes anya, — de mert vak voltál, sehogy sem tudtad megérteni." Kedves gyermekeim ! Ti sokkal, de sokkal boldogabbak vagytok, mint ez a kis gyermek, akiről most beszéltem. Nektek ragyogo szép tiszta szemeitek vannak és ti ezekkel az ártatlan gyermekszemekkel sok mindenféle szép dolgot láttok ezen a világon. Ti tudjátok, hogy a csillagos ég csendes nyári éjszakákon milyen nagyon szép, de az egészséges piros alma ugy-e szintén nagyon szép. Szépnek tartjátok a tiszta, rendes ruhácskát, a madárkát a kalitkában, a kistestvérkét odahaza a kékszalagos pólyácskában, gyönyörűnek találjátok a bizonyítványt, amely csupa egyes, szóval ezerféle szép dolgot tudtok és láttok, csak egyet nem tudnak közületek sokan, még pedig azt, hogy legszebb dolog ezen a világon gyermeknek lenni. Én egész biztosan tudom, hogy vannak köztetek olyanok, akik nagyok szeretnének már lenni, azért, hogy hosszú ruhát viselhessenek, vagy pedig azért, hogy ne kelljen többet iskolába járniok, hanem mehessenek mint felnőtt testvéreik a színházba meg a mulatságokba. Pedig hát, k. gy., akik közületek így gondolkoznak, azok nagyon de nagyon tévednek, azoknak hályog van a szemén, mint azén a vak gyermekén, akinek történetét az előbb hallottátok. Ezt a hályogot akarom én most a ti szemetekről óvatosan, szelíden levenni, de nem egyedül magamban, hanem egy igen ügyes lelki orvos, az Úr Jézus segítségével. Ha figyelmesen rám hallgattok, akkor észre sem veszitek, úgy leesik a ti lelki szemeitekről a takarót s látni fogjátok mindannyian, hogy milyen boldogok vagytok ti csak azért, mert gyermekek vagytok. Figyeljetek tehát ide szépen ! Ugye igaz az, k. gy. — amit az előbb mondottam, — hogy közületek sokan felnőtt emberek szeretnének már lenni. Pedig hát nem tudjátok, hogy mit kívántok. Lássátok, mi felnőttek, mikor az élet nehéz gondjai és bajai megfárasztanak bennünket, mikor körülöttünk a bú-baj megárad, akárhányszor felsóhajtunk, hogy „de szeretnék újra gyermek lenni, ha sok bajom el tudnám feledni". Ügy érezzük olyankor, hogy jó volna megint, mint régen, gyermekkorunkban odahajtani fejünket édes anyánk ölére s ott a gyermekek vidám boldogságában megenyhülni, megnyugodni. Mi sokszor majdnem, hogy irigylünk benneteket, k. gy., a fi zavartalan, vidám boldogságtokért, s azért mondjuk, hogy legszebb dolog ezen a világon gyermeknek lenni. De nemcsak mi mondjuk ezt nektek, hanem ugyanezt mondja az az igen ügyes lelki orvos, az Ur Jézus is. S ha ő mondja, akkor bizonyára az első szóra elhiszitek, mert tudjá1 tok, hogy amit nektek mond, az csak színigazság