Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-31 / 14. szám

kezik s egyben rendelkezéseinek be nem tartása ese­tére a megtorlást kilátásba helyezi. De ismételjük, hogy a kilátásba helyezett meg­torlásnak végrehajthatónak kell lenni, mert ennek hi­ányában a fenyegetés üres ijesztgetéssé törpül s csak a fenyegetőnek tekintélyét gyengíti. Mi a tárgyalás alatt levő körlevél legfőbb gyön­géjét egyrészt abban látjuk, hogy az a lelkésznek nem képviselővé való választását s illetve a mandátum elfogadását, — hanem már a mandátum felajánlását (tehát már a jelöltség elfogadhatását is) az egyház­község egyhangú hozzájárulásától teszi függővé, — másrészt pedig abban ismerjük fel, hogy az egyház­községnek ehhez való hozzájárulását és annak a püs­pöknél való előzetes bejelentését — ily irányú tör­vény vagy szabályrendeleti rendelkezés, tehát jogalap hiányában — a lelkész kötelességévé teszi. Mert, hogy minderről akár^az E. Ä., akár valamely szabály­rendelet intézkednék, arról nem tudunk. Eddig, amelyik lelkészünk az országgyűlési kép­viselőséget ambicionálta, fellépett, megválasztatta ma­gát anélkül, hogy akár saját egyházközségét előzete­sen megkérdezte — avagy utólag annak beleegyezé­sét kikérte — s minderről a püspöknek akár előzete­sen, akár utólag jelentést tett volna. Sajnos, ezzel a nagy szabadsággal igen sok lel­kész, illetve esperes visszaélt. Ennek az átkát szenvedte a bányakerület sok egyházközsége, s hasonló bajok megismétlődésének akart a körlevél gátat vetni. Äz intenció helyes, csak a mód és eszközök helytelenek, valamint az időpont megválasztása sem valami szerencsés. Ä körlevél, mint ilyen — eltekintve a kérdésben levőnek laza szerkezetétől s föltételezve a legminu­ciózusabb stilizációt is — soha sem pótolhatja azt a törvényt vagy törvényesen megalkotott szabályrende­letet, amelynek alapján az egyházközség érdekeit nem­csak ignoráló, de egyenesen károsító és egyébként a felsőbb hatóságokkal is szembe helyezkedő lelkész ellen megtorlólag, — tehát fegyelmi uton is — el lehet járni. Föntebb már ugyanis kimutattuk, hogy a kérdé­ses körrendeletnek olyan kötelező erőt tulajdonítani nem lehet, hogy az abban foglaltak meg nem tartása nagyobb mérvű engedetlenségnek, vagy tiszteletlen­ségnek minősíthető és a körrendeletet megszegő ellen a fegyelmi eljárás sikeresen alkalmazható lenne. Marad tehát minden a régiben, csakhogy a kör­rendelet révén még jobban ki fog világlani azon köz­ismert és sajnálatos, — egyházunknak nem szabad­ságát, de szabadosságát jellemző tény, hogy vannak lelkészek és esperesek, akik a felsőbbséget per abso­lutum nem respektálják és egyházuk érdekével mit sem törődnek, hanem csakis önös érdekeiket szol­gálják. Az igaz, hogy „végre is az egyház nem gaz­dátlan és szervezetlen testület. Valami rendnek és vallásos érzületnek mégis kell lennie." Mert az nem járja, hogy lelkészek, kik legtöbb­nyire az ország legnépesebb, legtekintélyesebb evan­gélikus gyülekezetei élén állanak és fényesen vannak dotálva, teljesen a politika karjaiba vetik magukat, állandóan Budapesten tartózkodva, nagyságos kép­viselő urat játszanak, mig egyházuk a szegődtetett és irányítás nélküli káplán keze alatt teljesen züllés­nek indul. Teljesen értjük a bányakerület elnökségének hangulatát, midőn a hétről-hétre panaszra járó vidéki egyházak küldöttségeinek jeremiádjaival betelt és a rákfenét egyszerre operációval orvosolni akarja, azon­ban a körrendelet erre nem alkalmas. Ez a baj máskép orvoslandó. Igen csodálkozunk, hogy ennek a bajnak orvoslására szolgáló árkánumot a bányakerület eddig meg nem találta, pedig elég hosszú ideig foglalkozott a lelkészválasztási szabály­rendelet megalkotásával. Hisz a kérdéses bajnak orvoslására nem kell egyéb, mint a lelkészválasztási szabályrendeletbe felvétele annak, hogy : »Ä rendes lelkészi hivatal megüresedik, ha a rendes lelkész az egyházközség közgyűlésének hozzá­járúlása nélkül országgyűlési képviselőséget vállal. A képviselőség elvállaltnak tekintetik, ha a rendes lel­kész mandátumát az országgyűlésnek bemutatta és az az illetőt igazolt képviselőnek kijelentette." Ezzel segítve lesz a bajon anélkül, hogy vala­melyik fél is jogfosztás, vagy más sérelem miatt panaszkodhatnék. Az egyházközség nem gátolja a lelkészt, hogy boldogúlását a zajos politikai pályán kereshesse, — viszont a lelkésznek, ha az egyházközség közgyű­lése a képviselősködésbe bele nem egyeznék, válasz­tani kell a palást és a mandátum között, és ha ez utóbbit választja, stalluma automatice megüresedik s egyházközsége lelkészválasztási joga újból megnyílik. Nem oszthatjuk azonban azt a nézetet, hogy az egyházközségnek egyhangú hozzájárúlása volna szükséges a lelkész képviselőségéhez. Ez a kikötés teljesen lehetetlenné tenné azt, hogy a pap képviselő is legyen ; mert minden egy­házban akadnak lelkek, kik a papnak személyes ellenségei és akik nem átallanák ez okból a kritikus pillanatban — még ha a kályhába kellene is elbuj­niok, — a fatális „Nye posvolim"-ot oda dörögni. Elég biztosíték a közgyűlés többséges akaratának megnyilvánúlása. Ebben mindenki megnyúgodhatik, még a bánya­kerületi lelkész-képviselő urak is. Mert ne feledjük, ! hogy a körrendelet azon kitétele, mely még a föl-

Next

/
Thumbnails
Contents