Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-01-06 / 2. szám

1910. czolni az evang. egyház csendes birodalmába. Ugy látszik elfelejtettük a trójai ló behurczolásának históriáját. Ebből származnak a gyülekezeteinkben folyó villongások, egyenetlenségek és pártoskodások. Jaj az olyan lelkésznek, aki önálló meggyőződést mer nyilvánítani és ennek férfias kifejezést adni! Az egyszerre gyanússá válik, — és családját a legnagyobb veszedelemnek teszi ki. Legújabban a politikai üldözésnek egészen uj formája merült fel, melyről — személyes vonatkozások nélkül — érdemes megemlékezni azért, mivel ilyen eset a magyar protestantismusnak közel 400. százados történelmében, legalább tudtommal, nem fordúlt elő. Sajtó utján elkövetett vétségről van szó — mely a sajtótörvény mellőzésével, egyházi rendes törvényszék elé vitetett. Ne keressük egyelőre az indokot, mely erre alkalmat adott ; úgyis kitalálhatja mindenki, hogy ismét nemzetiségi kérdésről, tehát a pártpolitika kinövéséről van szó, mely nem igen tiszteli az erkölcsöt, sem a becsületes meggyőződést, még kevésbé a protestantismusnak régi elveit. Tudjuk, hogy a magyarhoni evang. egyháznak sajtótörvénye nincs. Ä E. Ä. 324 §-ban fel vannak sorolva mindazon vétségek, melyeknek elkövetője kérdőre vonandó és megbüntetendő. De ezek között sajtó uijári elkövetett vétségről szó sincs! Nem is iehet, mert az evang. protestáns egyháznak a reformatiótól kezdve mindig az volt egyik legfőbb elve, hogy a gondolat és meggyőződés szabadsága szent és sérthetetlen. Ezt még az ellenfélnél is tisztelni kell. Ez a szabadság nagy kincs, melyet nézetem szerint megvédelmeznünk szent kötelesség. Ez a szabadság nemcsak merész újításokra jogosít, hanem az ellenvélemény és más meggyőződés eltűrésére is kötelez ! Egyedüli orvosság a sajtó szahadságával szemben a komoly érvekkel való czáfolat és visszaverés. Ha pedig becsületsértésről van szó, ennek megtorlásáról a sajtótörvény gondoskodott. Ä bűnös bűnhődjék érdeme szerint a fennálló törvény értelmében. Ez olyan elv, melyet nem szükséges indokolni. Jogi elvűi van elfogadva minden művelt államban, hogy bírói hatalmat csak olyan delictum felett lehet gyakorolni, melyre a törvény ad hatalmai; és csak oly módon, a minőt a törvény kijelöl. Ä régiek ezt úgy fejeztéklki Nullum crimen sine lege ; nulla poena sine lege. Ahol a törvény nem ad hatalmat, ilyen hatalmat általában senki sem gyakorolhat. Aki ez ellen vétkezik, az törvénytelenséget sanctionál. Az állam nem hatalmazta fel a protestáns egyházat arra, hogy a sajtóvétségek felett itélkezhessék. De a prot. egyház ilyen jogot, ilyen hatalmat nem is kérhetett, mert ezzel saját létének egyik alapelvét sértette volna meg. Gondoljunk csak Luthernek és a többi reformá! toroknak a pápai aJr -tismussal folytatott nagy küzí delmeire s ebben a > ' >nak mérhetienűl nagy szolgálatára. Gondoljunk íz kor mindazon bölcsészeire és államférfiaira, akik a ajtószabadság védelmére keltek a lelki zsarnoksággal . rémben! Ki ne ismerné Luthernek azt a híres mondását hogy „Az eretnekeket nem tűzzel, hanem írással kell meggyőzni. Ha — u. m. — tálentumos embernek kellene tartanunk azt, aki az eretnekeket érvek helett tűzzel győzi meg : akkor a hóhér volna a világ legnagyobb tudósa. Csak máglyára kellene kötni az ellenfeleket, miután erőszakkal hatalmunkba ejtettük. Ki nem tudná, hogy Kálvin milyen nagy súlyt helyezett a sajtó szabadságára. Alikor a genfi tanács egyik kiadandó munkáját előleges censurának akarta alávetni, Kálvin annyira felháborodott, hogy kéziratát inkább a tűzbe akarta dobni, semhogy gondolatait és meggyőződését megváltoztassa. Beza Tivadar nagy művet irt »De haeretícís, quid sit cum eis agendum, variorum sententiae« czim alatt. Ebben többek között azt mondja, hogy „a keresztény könyörületesség határozottan tiltja, hogy különböző nézeteikért az emberek egymást öldököljék ... a lelki dolgok fe etti Ítélkezés nem tartozik az emberekre." Ebből vonja le, hogy nem Ítélhetik el és nem büntethetik meg az eretnekeket. Milton „Az elvesztett paradicsom" nagy költője és az angol parlament tagja, az Aeropagitikában lelkesen védelmezte a sajtó szabadságát. „Aki embert öl — mondá — az értelmes lényt ölt meg ; de aki jó könyvet semmisít meg, az magát az értetmet pusztítja el s az istenségnek saját megnyilatkozását . . . A censura nemcsak az emberi érteimen elkövetett sérelem, hanem olyan teljesen hiábavaló találmány, mely czélját sohasem éri el. Meg akarja óvni a szellemeket és a szíveket az erkölcstelenséggel való érintkezéstől ; de szem elől téveszti, hogy a rossznak szemlélete undort kelt bennünk, sőt gyakran az ellene használandó fegyvert is kezünkbe adja; szem elől téveszti, hogy a bibliai paradicsomi végzetes álmából egyidejűleg szökkent ki, mint ikerpár, a jó meg a rossz. S végre, hogy csak együtt tenyésznek s nem érthetjük meg az egyiket, ha nem ismerjük a másikat . . . Ha annyira félünk a megfertőztetéstől, le kell mondanunk a kritikáról ; el kell tiltanunk magát a bibliát is úgy, amint a pápisták teszik . . . Nem, nem szabad bebörtönözni a szellemet. Elérkezett immár az idő, hogy nyilvánosan lehessen beszélni és irni minden közérdekű tárgyról. Tomboljanak bár egyszerre j az összes tanok viharjai e földön, az igazság síkra szállt; hadd vívjon csatát a tévedéssel! Látta-e valaha valaki, hogy szabad és nyílt küzdelemben az igazságot legyőzték volna ? ! • . • Ezt Milton a „Királyok és bírák felelősségéről" szóló híres munkáiaban írta meg. Ha volna mé ,:vang. protestáns ember ebben