Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-17 / 12. szám

1910. Zunge des Morgens Früh und des Abends spät dem grossen Gotte seine Lieder singt, der Leben und Wohlthat gibt u. jedes Geschöpf in charakterist. Eigenheit zu seinem Lobe gemacht hat Die vielen Stimmen im Haine ergänzen sich u. stimmen zu einander. Ein reiches Mancherlei! Und doch in diesem reichen Mancherlei, in dieser bunten Manigfaltigkeit Eine Melodie, Ein Lied: Heil seidem, der auf dem Stuhle sitzt, unsrem Gotte und dem Lamme

! Amen. Lob und Ehre und Weisheit und Dank und Preiss und Kraft und Stärke sei immerem Gotte von Ewigkeit zu Ewigkeit! Amen. Offenbarung 7. 10 u. 12. (Nebe III. 446-447. 1.) Azt hiszem, ennyi is eiég Draskóczy theol. tanárvizsg. szakdolgozatának e fordítási és egybeállítási gyakorlataiból. Lapunk érdemes szerkesztőjére és olvasó közönségére bízom ezek után — „irodalmi rágalomnak" mondott — igaz ügyem tárgyilagos megítélésé^ valamint annak mérlegelését, lehet-e a fentebbiek alapján Draskóczynál ,,a közismert szerző valóban meglévő irói reputátiójáról" s az új theol. tanári vizsgarendszer „áldozatáról" vagy „tragikus hőséről" beszélni ? ! És ezzel a magam részéről e szomorúan érdekes, de azért tanulságos könyvismertetést befejezettnek jelentem ki. Szepesi. T Ä R C Ä. Húsvéti ének. Saját hangja szerint. Mk. XVI. 1—8. Lk. XXIV. 1—9. 1 Holdtöltével, Napköltével Kegyes lelkek Vágyva mennek, Hol Isten keresztre vert Fia Harmadnap nyugszik sírba Megy már, im, a Két Mária: Jakab anyja Meg Magdolna, Salome még velők, hármasban, Kezökben finom balzsam. Drága kenet Enyészetet Bár megakaszt, Okozva azt, Hogy a test rothadást ne lásson; Am, a szív töpreng máson. Jó volt nektek, Kegyes lelkek, Láthattátok Megváltótok; Hajh! Töliink tér, idő, sok minden Szakasztja öt el itt lenn. Megértsétek, k eresztyének; Kit Golgotha Gyötöri holtra, Nem maradt sírban az áldott hős; Szerelme világot győz! Kétség hány, vet: Koporsóból Ah, a követ Angyalszó szól, Erős hittel Zeng réveteg: Ki veszi el Ne féljetek) Nekünk a koporsó Nincsen itt, feltászájáról, madt Uratok; Mesterünk sírbolt- Árvák hát, lám, járói ? nem vagytok. 8 - 9 Gyerünk oda, Hova mondta! Boldog hely a Galilea, Ott Krisztust meglátjuk pompában: Holtak között Ti az élőt Ugyan minek Keresitek ? Életet kelt Jézus itt folyton; Feltámadt, bizony Istennek orszámondom! gában! Varga Márton. A gyülekezet és a theologia. Irta: Dr. ÄMMUNDSEN VÄLDEMÄR, koppenhágai theologiai tanár. Engedélyezett fordítá3. De a dolognak van másik oldala is, tudniillik kimutatása annak, hogy mily hatást gyakoroltak az egyházra az öt körülvevő társadalmi rend, a kor gondolatmenete, az egész szellemi levegő. Az egyházi theologia sokszor tagadta ezt. Annak megismerése, hogy az idők folyamán mily kevéssé védekezett az egyház az átalakulással szemben, sokszor megalázó is lehet. Mi dánok, a kereszténység nemzeti kifejezésének gondolatában, melyről oly sokat beszéltek, bizonyos tekintetben ezen ismeret előkészítését bírhatjuk. De ezen gondolatot is ki kell egészíteni, mert történeti világításban azt látjuk, hogy nem annyira a népjellem külömbözősége, mint sokkal inkább az idők kulturstádiuma volt befolyással az egyházi typusok alakulására. A történelem kétségtelenül azt tanítja, hogy a kereszténység mindég összeköttetésben volt a nép és a kor gondolkozásmódjával Ez ellen puszta elzárkózással nem lehetett védekezni. Ezt mutatja az ősegyház példája. Ujabb kutatók (p. Harnack, Hatch, Sohm) bizonyítékokat hoztak fel arra nézve, hogy mily nagyon átalakitólag hatott az ősegyházra és annak felfogására a kereszténységet illetőleg, az akkori pogány, keleti, görög és római kulturával való érintkezés. E tekintetben nemcsak az egyházi művészet, szervezet, jogviszony teréről lehet szó, hanem a morál, dogma és istentiszteletről is. De azt is hiszem, hogy a jelen korban nagy a hajlandóság, kevésre becsülni az egyház önállóságát. Mindenki, aki ösmeri az anyagot, nem lehet kétségben aziránt, hogy van abban valami, sőt sok igazság, amit e téren felhoztak. Azért illusio az, ha éppen protestáns alapon azt gondolták, hogy fel lehet venni és folytatni minden változtatás nélkül az egyházi atyák theologiáját. E tekintetben a régi egyház nagyon is katholikus. Sohasem ment át a kereszténység gyorsabb és alaposabb átalakuláson, mint akkor és sohasem volt ez az átalakulás öntudatlanabb. Bizonyára azért volt oly alapos, mert öntudatlan volt. Egyes jelentőségteljes kivételeket leszámítva, nem állították elég élesen fel a kulturához való viszony problémáját. Lenézték a pogányságot — de azért általa befolyásoltatták magukat. Korunkban is a kereszténység kétségtelenül öszszeköttetésbe kénytelen lépni az általános kulturával. Mindnyájan a kor gyermekei vagyunk, sokkal inkább, mintsem magunk gondolnánk. A kor gondolatai elől nem lehet elzárkózni, amint azt a régi egyház példája mutatja. És ha ezt cselekednénk, akkor éppen nagy kárt okoznánk a kereszténység viszonyában a jelenkor realisztikus embereivel szemben. Miként lenne az képes- elfogadni azt a kereszténységet, melynek nem veheti hasznát a gyakorlati életben. Aztán meg van a lehetősége annak, hogy tisztán lássuk korunkban azt is, amit nem lehet összeolvasztani a kereszténységgel. Nekünk nagyobb a történeti érzékünk, míg a régi egyházban allegorikus magyarázattal mindent belemagyarázhattak a bibliába, mi birjuk a lehetőséaét az eredeti kereszténység világosabb megértésének. És éppen szemébe nézve a kultur problémának, lehet meg-