Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-10 / 11. szám

1910. 97 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1910. volt egy határvonalat megvonni, ameddig a segélyezéssel elmehet és akik e határvonalon kivül estek, azok közül most némelyek duzzogni kezdenek. Aki így ítélné meg ezt a mozgalmat, azt hiszem, nagyon tévedne. Az én egyházközségemnek az 1909-ik évre 876 korona segélyt folyósítanak. Ez igen szép összeg, amelylyel meg lehetünk és meg is vagyunk tökéletesen elégedve. És bár tudom azt is, hogy ha ez a revisionalis mozgalom czélt ér és a segélyosztást szélesebb körre terjesztik ki, hogy akkor az én híveimnek valószínűleg kevesebb fog jutni: mégis szívvel-lélekkel a mozgalom mellett vagyok. Mert erősen elitélem azok eljárását, akik e téren saját egyházközségük érdekében túlságos buzgalmat fejtenek ki. Azért nem tudom magamévá tenni Szekej András tiszttársamnak az »Őrálló« f- é. 8-ik számában megjelent, máskülönben igen helyes felszólalásában felhozott azt a mentséget sem, hogy amely lelkész a teherbevallásnál nem vett fel bizonyos nagybirtokosokat, az »egyháza iránti helyes szeretetből« tette. Engedelmet kérek, nem az egyháza, hanem a saját egyházközsége iránt érzett, de helytelenül alkalmazott szeretetből tette. Mert az igazi egyházszeretet magasabb álláspontra helyezi az embert, egy olyan magaslatra, ahonnan az egész magyarországi ev. egyházat egyetlenegy családnak látjuk, amely családban kell, hogy igazságos atyai kéz ossza a segélyt. Ha az osztozkodó testvérek közül az egyik megrövidíti a többit, eljárását mentheti-e azzal, hogy őt csak a saját gyermekei iránt érzett nagy szeretete vezette ? A mi egyházközségeink, illetőleg híveink is ilyen osztozkodó édestestvérek, akiktől megkívánhatjuk, hogy meg ne rövidítsék egymást. Azért vagy valamennyien vegyük fel a nagybirtokosokat, vagy egyikünk sem; mert aki ravaszkodik, megkárosítja azokat, akik igaz uton járnak. Az adóalapi bizottság is igazságos osztályt tenni törekszik. Kijelentette, hogy az 1909-re megszavazott segélyösszegeket nem kell véglegesen megállapítottaknak tekinteni; ami annyit jelent, hogy ha a bizottság alkalmasabb módot talál az elosztásra, változás fog esni az összegeken és magán a szabályrendeleten is. A dunántuli kerület nagyérdemű püspöke a lelkészi értekezletek elé bocsájtja a kérdést: »Melyek azon irányelvek, amelyeknek követése lehetővé teszi, hogy az illető bizottság a gyülekezetek nagyon különböző adózási viszonyai mellett is világos meggyőződést nyerhessen az egyes egyháztagokra nehezülő adóteherről s közmegnyugvásra végezhesse a segélykiosztás feladatát?« Végül az »Őrálló« f. é. 5~ik számában Gyürky Pál, az egyetemes nyugdíjintézet nagyérdemű ügyvivője kijelenti, hogy »az adóalapi segélyosztás nem maradhat az eddigi« és hogy ő javaslatot fog tenni a segély ezés ujabb módjára nézve. Közli is nyomban javaslatának vezérgondolatát, melynek lényege az, hogy állapítsuk meg a ref. egyház adókulcsa szerint a minimális egyházközségi adót, állítsuk vele szembe a tényleges adókivetést s »a kettő közö'-ti külömbözet adná azon egyházközségi adókülömbözetet, amelynek csökkentésére az adóalapi segély kérhető.« »A segélykiosztás azután az arányos osztás számmiveletével történnék, amelynél az osztozkodók az egyes egyházközségi adókülönbözetek volnának.« örvendetes dolog, hogy a revisio gondolatával már vezető embereink is foglalkozni kezdenek és különösen az, hogy ezt az ügyet Gyürky Pál vette kezébe, akinél alkalmasabb embert ennek a bonyolult kérdésnek helyes megoldására keresve sem tudnánk találni. Mégis minden tiszteletem és bizalmam mellett, amelyet iránta őszintén érzek, nem tudom elnyomni magamban azt az aggodalmat, amelylyel az ő javaslatát nézem. Attól tartok, hogy itt az arányos osztás számmivelete nincs szerencsésen megválasztva. Nem azért, mintha ez a mivelet hosszadalmas számításokkal járna (amint ő ezt az ellenvetést némelyikünknél feltételezi), mert hiszen ellenkezőleg éppen ez a mivelet venne legkevesebb időt igénybe. A rendelkezésünkre álló 400,000 korona segélyt elosztjuk az egyházközségek adókülömbözeteinek összegével, hogy megtaláljuk az együtthatót, vagyis megtudjuk, hogy egy korona teherre mennyi segély juthat. Ha pedig ezt az együtthatót kiszámítottuk, akkor már csak perczek kellenek ahoz, hogy bármelyik egyházközségre nézve megállapítsuk az őt megillető arányos segélyt, mert csak az adókülömbözetét kell megszoroznunk az együtthatóval. Egyszerű összeadás, osztás és szorzás az egész, még logarithmus sem kell hozzá. Azt is elhiszem, hogy »ekként mindenik egyházközség részesülne a kimutatott adókülömbözetének megfelelő arányos segélyben, nem pedig csak, mint eddig, az ingatag 50 százalékon felüliek « De aggodalommal nézem ez az eljárást azért, mert sok benne a mathematikai ridegség, a számok könyörtelensége. Ha egy próbaszámítást teszünk, ez azonnal szemünkbe fog tűnni. Legyen az együttható 50 fillér (Gyürky 1 koronát vesz fel, de én azt egyszerű tollhibának nézem. Mert az együttható csak akkor lehetne 1 korona, ha az adókülömbözetek összege egyenlő volna a kiosztandó segély összegével (400,000 kor.: 400,000 = 1 kor.), vagyis más szóval, ha azt az egész nyomasztó terhet, mely a minimális megterhelésen felül esik, letudnók venni híveinkről. Ezt azonban — fájdalom — nem tudjuk megcselekedni). Legyen tehát 50 fillér az együttható. Az egyik gyülekezet adókülömbözete 3000 kor., a másiké 100 kor. Az arányos osztás számmivelete szerint az előbbi kapna 1500, az utóbbi 50 kor. arányos segélyt. így előadva elég tetszetősnek is látszik a dolog. De ha megnézzük az érem másik oldalát is, hogy t. i. a segélyezés után mennyi nyomasztó terhet hagynánk meg a két gyülekezet hivein továbbra is, akkor azt látjuk, hogy az egyiknél (amely talán éppen a legszegényebb népű és legkisebb lélekszámú) 1500 koronát, ellenben a másiknál (amely talán az előbbinél sokkal gazdagabb) a 100 korona csekély terhet is 50 koronára szállítanánk le. Ez az a mathematikai ridegség, amely nem néz sem jobbra, sem balra, hanem csak a számszerű igazságot keresi. Ennél sokkal humánosabbnak tartom azt az irányelvet, melyet az adóalapi bizottság követett, amidőn nem egy képzelt, ideális alapról, a minimális megterhelésből indult ki számításaiban, hanem a tényleges állapotot tartotta szeme előtt s felülről, a legnagyobb megterheltetésen kezdve, igyekezett az egyházi adót az államival szemben kisebb százalékra lehozni. És ha ezen helyes irányelv mellett helyes eljárást is követtek volna, azt hiszem, a teherkönnyités kérdését közmegelégedésre oldotta volna megDe nézetem szerint két nagy hiba történt. 1. Az egyházközségek teherbevallását a helyszínén nem vizsgálták felül. Ebben kellett volna ref. testvéreink példáját követnünk, akik összeíró biztosokat küldtek egyenlő utasítással, idegen egyházmegyékbe,