Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-01-21 / 4. szám
1909 EVANGELIKUS ORALLO 29 Nem jobb volna-e revízió alá venni az I államsegély mikénti felhasználására vonat- ( kozó egyetemes határozatot, mielőtt annak ezek a káros következményei bekövetkeznék? —ö. Egy kis okoskodás a Magyar Szó „Megkövesedett Protestantismus" czimű czikke nyomán. „Le kell vetkőznötök ama régi élet- j szerint való ó embert, mely megveszett a 1 csalárd gonosz kívánságok miatt. És meg j kell ujulnotok a ti elméteknek lelke szerint. És fel kell öltöznötök amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett az igazságra és a valóságos szent életre." Eféz: 4., 22—24. Ez az apostoli intés ötiött eszembe, mikor a Magyar Szó mult 1908. év november hó 1-i számában „a megkövesedett protestantismus" czimű czikket elolvastam. E czikk telve jóakarattal a protestantismus iránt; de elkeseredve a protestáns egyház magatartása miatt, szinte kétségbe esik a protestantismus jövője felett s ezért a hibákkal telt régi protestantismus helyébe ujat óhajt támasztani. Megdöbbentett engemet a jóakaratnak ez elkeseredése s az ebből származható veszély. Mivel pedig a protestantismust én is féltem; mivel protestáns egyházam hibái, bajai engemet is aggasztanak ; tehát ezek oszlatását, gyógyítását én is óhajtom. De én a hibák kiirtását, a protestantismus bajai okának elpusztítását látom szükségesnek. Mert amint az őt beteggé tevő kóranyagtól megszabadul a protestáns egyház, azonnal újéletre kelteíve képes lesz és meg fog felelni hivatásának. A cselekvésre képes uj élet első mozzanata pedig az önérzet ébredése lehet. Önérzetet pedig halálbavetéssel ébreszteni, fejleszteni nem lehet, mert ezentúl már csak a megsemmisülés következik. A protestáns egyházat tehát hibáitól kell megtisztítani, akkor vissza lesz adva hivatásának és „betöltheti tisztének minden igazságát." Ez irányban akarok én is, csekély erővel- bár, de jóakarattal közre működni. Mivel pedig a »Magyar Szó«-nak említett czikkére nem reagált senki; tehát, hogy az agyon hallgatás a protestáns egyháznak egy ujabb közönyösségét ne bizonyíthassa, bátorkodom arra reagálni én; s a magam egyszerűségében is, hozzá egy kis okoskodást fűzök. Ez okoskodásomat még a múlt november hó végén beküldöttem a „Magyar Szó"-nak és kértem annak közlését; mert azt véltem, hogy ugyanazon közönség előtt, mely „a megkövesedett protestanlismus' l-l olvasá, kell az én — ennek nyomán támadt — okoskodásomat is közzé tenni, hogy így lássa az a dolgok másik oldalról lett megvilágosítását is, s így a gondolatoknak egymásra hatása folytán mozduljon a protestáns egyházra borult köd, tisztuljon a miazmás levegő, tisztuljanak a nézetek, igazoltassék a máskép gondolkodók előtt a protestantismus és újra éledjen a protestáns egyház önbizalma, tettvágya, cselekvőképessége. Kérelmem azonban a Magyar Szóban helyet nem talált. Mivel azonban én — ennek daczára is — az okoskodásomban foglalt dolgokat olyan igazságoknak tartom, melyeknek érvényesülése, a gondolatok kölcsönhatásában, protestáns egyházunknak csak előnyére válhat; azért az Evangelikus Őrálló nagytiszteletű szerkesztőjét kérem bizalommal : Méltóztassék becses lapjában czikkemnek, egyházunk érdekében helyet szorítani ; habár czikkem — tartalmának természeténél fogva — terjedelmes is. Alább következendő okoskodásom megkezdése előtt azonban legyen megengedve nekem, hogy hálás érzülettel köszöntsem itt is a Budapesti Napló és a Magyar Szó tekintetes szerkesztőségét azért az önfeláldozó, önzetlen készségért, mellyel lapjaiban gyanúsítás és vád, szidalom és gyalázás között és ellenére is, mindenkor helyt áll a prot. egyház érdekeinek szolgálatában. Áldja meg őt az Isten azzal, hogy láthassa jó munkájának sikerét; s ha fáradságáért a közelismerés el is marad, boldogítsa őt az az öntudat, hogy mnnkája nem volt hiába való, mert az igaz ügy diadalát érlelé. Mikor érik meg e jó munka gyümölcse, ma-e, holnap-e, holnap után-e? Idő kérdése csak. Mikor jön el a sikernek napja az idők szárnyain ? véges emberi ész előre nem látja bár, de hogy eljön, azt a világtörténeti okszerű fejlődés folyamata tanúsítja; érte az embert tökéletesedésre hívó s a tökéletesedés utján eszménye megvalósítására ragadó világszellem — maga az Isten — kezeskedik ; s nekem, a czéltudatosan intézkedő Istenben élő hitem sugalja, hogy ez az idő már közéig. Isten nem csúfoltathatik meg, s ő, aki az emberi szellemet, folyton magasabbra emelő fejlődése utján, eszménye megvalósítására utalá; gondoskodik arról is, hogy az ő akarata végbe menjen annak idején, az emberiség boldogítására. Kétségre nincsen ok! mert az emberi szellem fejlődését gátló minden erőszak törjön is bár Isten akaratának megvalósítása elé annyira, hogy „az emberek is elámulnak az félelem miatt és azoknak várások miatt, melyek a föld kerekségére következnek-, mert az egeknek hatalmasságai megindulnakmég is bátorítást vehetünk a világüdvözítő további szavaiból: „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek felé ti fejeiteket; mert elközelget a ti váltságtok /" Igen is : fel a fejjel! Mennél nagyobb a vész, mely agyarkodva tör a protestáns egyház eszméje ellen, hogy ezt kipusztítsa a tapasztalati élet köréből; annál biztosabban, annál hamarább fog a protestantismus eszméje diadalt aratni és megvalósulni; mert az az emberi boldogúlás létfeltétele; és így életszükségletté lesz, midőn az eszmék harczában megismerik az emberek annak igazságát. Mégis a protestantismus eszméjének eme lényegéből folyó biztatás ellenére, Tek. Szilágyi Sándor ur „a megkövesedett protestantismus"-ról írt czikkében, midőn a protestáns egyház bajaira orvosló segítséget keres, s a talált segítési módok rögtöni hatása nem mutatkozik; elkeseredik és elkeseredésében felkiált: „Nem tudom, lehetőt kívánok-e, de azt látom, amint a bajokon való segítséget keresem, hogy én voltaképpen a reformátió megreformálását, a protestantismus megujhodását kivánom a reformatio ezen emlékünnepén; meg kell ölnünk a hibákkal telt régit, hogy feltámaszthassuk az ujat."
