Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-01-21 / 4. szám

30 EV

rANGELIKUS ORÁLLO 1909 Hát kérem! igy pálezát törni a Protestantismus fölött nincs okunk, sem jogunk. Elkeseredésünkben kifakadhatunk, panaszkodhatunk bár, hogy ébresztésünkre, izgatásunkra, protestáns egyházunk körei, sem fönnt, sem alant nem hederítenek, irántunk mai nap érzéketlenek; panaszkodhatunk a miatt, hogy a protestantismusnak egyes szervei nem felelnek meg kötelességeiknek; hogy ezek elkoptak, elavultak, elhaltak s így ujakkal, jobbakkal, élőkkel váltandók ki; de ezek miatt halálra ítélni a protestantismust sem nem szabad, sem nem lehet; mert a Protestantismus nem egy meghatározott időre szervezett emberi intézmény, mely időmultával elavul, így félre vethető és uj intézménnyel cserélendő ki. Mi a Protestantismus? Ha kimeríthetőleg tudnék felelni reá, azt felelném e kérdésre: A protestantisnuis az eszményi élet megvalósítására szolgáló olyan irányelv, mely hit és lelkiismeret dolgában, emberi kényszert törvényül nem fogad; törvényül az ember eszményi fejlődése elé Isten akaratát állit ja, amint ez Krisztus evangéliumában, ez emberi világnak kinyilatkoztatott. Hivatása igy a protestantismusnak a tökéletesedni vágyó emberi, fejlődése utján Istenhez a maga boldogságába vezetni; szolgálja tehát az emberiséget, élet czéljának elérésében. Ezért a Protestantismus a tökéletesedésre emelő életelvvé lesz, mely a tapasztalati világban megvalósulva, mint prot. egyház akarja feladatát teljesíteni. E forma, a maga szerveivel, rendszerével eshetik javítás, czélszerübbé tehetés alá; de maga a Protestantismus mint életelv, mint eszme sem nem változtatható, sem egyébbel ki nem cserélhető. Ez eszmét maga a világszellem, a teremtő Isten gyújtotta meg, hozta e világba világítani az emberi léleknek, akkor, mikor a chaos fölött kimondá : „legyen világosság/"; akkor, mikor az anyagi világnak urává tett emberi teremtmény fölött elhangzott: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes!" E parancs el nem törölhető mindaddig, míg az ember öntudatos erkölcsi lény leend ; mindaddig, míg az emberi törekvés elé eszményi czél ragyog, mindaddig, míg a testi embert e czél felé irányítani kell. Tehát, amint az öntudatos erkölcsi lény, a testben élő ember elé, a teremtő Isten által kitűzött czél, örökérvényű-, úgy e czél megvalósítására előhívott eszméje is a protestantismusnak elpusztíthatatlan, örök. Csikorgassák bár reá agyarukat a sötétség rémei; a pokol kénköves lángját fújják bár reá annak fajzati; kibírja azt a Protestantismus, mert ennek eszméje isteni, eszméje maga az igazság. Nevet cserélhet és vehet fel más és mást az emberi művelődés előhaladtán a Protestantismus; de eszméje ugyanaz ma is, mint volt és lesz minden időn ugyanaz. Ez eszme nem a speyeri birodalmi gyűlés actái közül lépett a világba ; ekkor csak kapta a protestáns nevet. Más és más név alatt; de mint életelv ott volt mindenütt, hol az ember igazság megismerése után törekedett; ott volt mindenütt, hol az ördöggé vált ember önkényétől visszakövetelni kellett az egyénnek, társadalomnak elrabolt jogait; ott volt mindenütt, hol az elfajult embert teremtőjéhez kellett visszavezetni ; itt van az most is az emberi világban erjesztő kovászként. S ha majd az ébresztő szavára észretért emberek felismerik tévedésük átkát s elfordulva hamis isteneiktől, mint megtért kegyelmet nyert gyermekek, mennyei atyjuk neve előtt buzgón leomlanak; hálaadó imájukban a Protestantismus eszméjének jó munkájáért áldani fogják Isten szent nevét, hogy ez megnyitotta szemeiket, megmentette őket tévelygéseiktől, reá vezette őket az életútjára, s vezetése alatt üdvre juthattak el. Igy a protestantismus élő tiltakozás az önkény ellen, örök harezrakészség az ember természetes, személyi jogainak védelmére; s a gyarló bűnös embernek Istenhez emelésében igaz eszményi vallás. Tehát meghaladott állásponttá nem lehet, megsem kövesedheteit, megsem ölhető, mert élő isteni lélek élteti. Hogy ez éltető lélek ma nem fejt ki a magyar protestáns egyházban csudálni való nagyszerű tevékenységet ; e sajnálatos állapotnak nem a protestantismus eszméje, mint életelv, az oka; hanem ennek oka az emberekben van, akik mint a prot. egyház tagjai egyénileg is, testületileg is, nem felelnek meg mindig és mindenütt a protestantismus eszméje iránt való szervi kötelességeiknek az eszmény megrontására teljes erővel előtört testi, anyagi gondolkodás áramlatával szemben. Ez állításom bizonyítására, bizonyosan példák felhozása követeltetik tőlem. De exempla sunt odiosa, azért itt ilyeneket nem is említek; de, aki olvassa, jól gondolkodjék róla és akadni fog elég tényleges adatra. Nem mondom azonban, hogy akik a prot. egyház eszméje ellen vétenek, azok mind készakarva lettek volna annak ártalmára. Sőt a legtöbben elmondhatják Pál apostollal erre vonatkozólag: „a mit én cselekeszem, nem szeretem, mert nem azt mivelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekszem

1

1 . . . „mert akaratom vagyon a jóra, de hogy azt elvégezzem nem tehetemEz a mentség azonban az okozott bajt jóvá nem teszi; legfeljebb sajnálatra indít a vétkezők iránt, kiket megejtett az ármány, kiket az megtévesztett, elvakított, szolgálatába hajtott; akik jóhiszemű, de gyenge jellemek. Ä sajnálatot azonban mégis elvesztik, midőn, noha gyengék, mégis erőseknek; midőn megtévedtek, mégis bölcseknek képzelik magukat, s kificzamított eszük tévnézetét axiómaként akarják hitfeleikre reá erőszakolni. Vannak megint olyanok, kik kérkedve kürtölik magukat a prot. egyház hü tagjaiul s követelik, hogy ilyeneknek tartassanak egyebektől is ; de a világban való forgolódásukban, ha saját anyagi, egyéni érdekük ugy kívánja, árulóivá is tudnak lenni prot. egyházunk életetvének minduntalan. Ezek azok a farizeusok, kiknek szájukban az eszme, kezükben : árulásuknak jutalma. Ezek azok a vétkesek, kiknek vétkük meg nem bocsáttatik ; mert Isten lelke ellen vétkeznek. Önlelkiismeretük azonban nem vádolja őket ; mert elaltatta azt az ő hamis istenük, az arany borjú, i vagy akarmely gyűjtő névbe foglaljuk is be bálványaikat, mikhez őket önzésük, haszonlesésük köti. Két alosztályba lehet e tagokat sorozni.. Egyik osztályba tartoznak azok, a kik e világban való sze| replésiikben nem törődnek, azzal, ha maguk viselete 1 prot. egyházuknak kárára, szégyenére válik is, csak nekik valami hasznot hajtson; a másik alosztályba meg tartoznak azok, a kik anyagi előnyeik megszerzésére épen prot. egyházukat használják fel emelő eszközül. Hát most már, ha ilyen tagok is vannak a protestantismus testületén, fejthet-e ki akkor a protestantizmus éltető lelke ezekkel valami csudálni való nagy munkát ? Ilyen állapotban csak tengődés ennek a szellemnek e világban való élete. Ne csudáljuk aztán ha örül e tengődés láttára e világ, — az anyagelvüség — a materialísmus, midőn azokat, akiktől félnie kellene, a protestánsokat is szolgái között látja, s ha övéinek tudva ezeket, fék-