Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-02-18 / 8. szám
1909 EVANGELIKUS ORALL Ö 64 akkor, midőn híveink látják a református testvérek könnyebbségét. S azt hiszem, nem kell ide jóstehetség, ha azt állítom, hogy a csekély dogmai válaszfal mellett az adó miatt református hitre térnek híveink. Konkrét egyházközségi felfordúlásról is beszámolhatok. Ä zombori missiókör a hívek állítása szerint 1904-ben azzal szerveztetett, hogy több rendbeli nagyobb segélyben fog részesülni. Míg a református egyházegyetem missióköreit teljesen ellátja, én ide választatván, missiókörömmel hiába memorandoztattam segélyügyekben, hiába bizonyítgattam egyházmegyei és egyházkerületi közgyűléseken, hogy adóemelésre közgyűlést nem kapok és adóemeléssel missiót teljesíteni sem lehet, az adóssággal kezdő missiókör hathatósabb segély nélkül maradt. Szaporodván ezáltal az adósság, csődtől már csak az államsegélyből való nagyobb részesedés segít. Miután katholikusok közt élő csekély számú híveim adózáshoz nem szoktak és ezért eddigi önkéntes adójuk a 35 százalékon alul maradt, hogy a nagy nyomorúság mellett még talán az államsegélynek is melléje ne kerüljünk, az egyetemes egyház ez ügyben hozott határozatának ismertetésével és egyenes állami adót nem fizető egyháztagok (!) szavazatainak segélyével felemeltük ugyan az egyházi adót, de e miatt már négyen el is hagyták az egyházat s hallomás szerint többen fogják őket követni. A szomorú a dologban az, hogy a kilépettek és elégedetlenek az intelligencziához tartoznak s mert az általános vélemény az, hogy a helybeli református fiókegyház önállósulván hasonló anyagi viszonyok közé jut s híveit 37 százalékkal megadóztatni lesz kénytelen, a kevésbbé finnyásak róm. katholikusokká lesznek. Ha azonban a helyi ref. fiókegyház 20 százaléknyi adó mellett önállósulhat, biztos meggyőződésem, hogy a némi protestáns öntudattal még bíró egyháztagjaink református hitre térnek s nagyon lehetséges, hogy ezen állapot az egész országra ki fog terjedni. S nem csodálkozom azon se, ha akadnak hívek, kik azt mondják, hogy a papság előbb magára gondolt s az államsegélyből nagy részt hasított ki a nyugdíjintézet részére. S talán nem is volt előrelátás nélküli a mi álláspontunk, kik az egyenlő nyugdíj mellett kardoskodtunk, mert ez nem terhelvén meg annyira a nyugdíjintézetet, az államsegélyből sem vonatott volna el annyi s ép úgy csökkenthettünk volna híveink terhén, mint a reformátusok. Igaz, ez már eső után köpönyeg, a nyugdíjintézetet felborítani már nem szabad, azonban felette fontosnak tartom — mint már említém — legalább a közigazgatási járulékok kivetési módjának fenntartását és az e czélra az államsegélyből kihasított 187,000 koronának is adócsökkentésre való felhasználását s ezzel az adószázalék lejebb szállítását. Ne várjunk Apponyi ujabb ígéretének beváltásáig, mert felsülünk. És a már meglevő segély kiosztásával se várjunk sokáig, mert a halasztás csak elégedetlenséget szül. Ha a reformátusok mar kioszthatták a segélyeket, egy tavaszi rendkívüli egyetemes közgyűlés már egyszer nálunk is megnyugvást teremthetne. És talán okos cselekedet volna a missióköröket kiváltságos helyzetbe hozni s adószázalékukat az országos maximilis adószázalék átlagán jóval alul hagyni, mert fiatal missiókörben a másvallásuak között lakó és saját egyházuk iránt már-már közönyössé lett híveket adóval megrohanni s egyidőben missiót teljesíteni . .. lehetetlen dolog. Ahhoz kétszeres ambiczió kell, hogy az adóteher miatt felzúdulván a hívek, legyen még lelkesedés a további munkára. Zombor, 1909. január 26-án. Lombos Alfréd ev. missiói lelkész. Egy kis okoskodás a Magyar Szó „Megkövesedett protestantismus" czimű czikke nyomán. De hát szolgálatunknak van-e kellő síkere ? Nincs ? Miért nincs ? Külső, belső okai vannak ennek. A külső okokat hamarább meglátja az ember; nézzük meg hát először ezeket. Én e külső okokat a gyűjtő állapotba foglalom: tekintély hiány. Ma a prot. lelkésznek nincsen tekintélye ! Még azoknak sincs kellőkép, a kik előtt, néha néha az udvariasság, az illemtúdás meghajtja magát; de a kik ezt teszik, ezeknek is másként érez szíve. Nincs kellő tekintélye ma a protestáns papnak, mert az egész világ materíalis elvekkel van tele. Ez elvekkel saturált emberek előtt pedig csak a gazdagság, fény, hatalom imponál; de a prot. lelkésznél mind az hiányozik, tekintélye tehát nincs is előttük. Eztán a prot. lelkész eszményi életfelfogása az ő materíalis életelvükkel ellentétben áll, gátul is szolgál magatartása az ő materíalis érdekeiknek; így ellenségeként gyűlöli azt. Aztán a gyülekezetek a magok papjait fizetik, minden kiadott fillér pedig a materíalis érdeket rövidíti. Tehát papjaikat rajtuk és belőlük élő tehernek tekintik. E mellett az a pap, népe észjárásának, hajlamaínak, téves szándékainak sokszor akadályára van, ferdeségeíért általa intetik; tehát meggyűlöli őt; mivel nem fér a fejébe, hogy mikor ő fizeti papját, mégsem lehet ennek urává, sőt papja akar neki intőjévé, vezérévé válni a keresztyén ethicaí lelkiismeret dolgában.
