Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-02-04 / 6. szám
50 EVANGEL IKUS OKÁLLÓ 190Í) lözés jut osztályrészül, hanem végzett tanulmányai és hivatali állásának megfelelő nyugdíj, avagy neveltetési költség : akkor bízvást feszíti meg erejét nehéz lelkészi munkájában s könnyebben viseli hívataloskodása anyagi gondjait is; jól tudván azt, hogy az Úr hű jutalmazásával együtt még földi életében a jól elvégzett munka után nem fog szűkölködni az anyagiak nélkül. A nyáj, az egyház is észreveszi a jó kedvet, a lelkesedést pásztorán (mert hiába, a gondok szárnyát szegik a legszebb gondolatoknak) s nem hall panaszt-panaszra lelkésze szájából az élete s anyagi gondjairól. A pásztornak lelkesedése pedig példaadólag hat a nyájra. Talán azt méltóztatik tudni — ő — Uram, hogy ha a pásztor elcsüggedt, nincs aki a nyájat lelkesítse, vigasztalja. Ärra pedig igen szépen kérem, hogy minékünk, szegény protestáns papoknak legalább életünk alkonya, ennek néhány éve, avagy csak néhány napja is gondnélküli (az anyagiakban) légyen, ha már a többi küzdelmes és nélkülözés teljes volt is. Irne ezt akartam — ő — Úrnak tudomására juttatni — azt hiszem igen sok lelkésztársam véleményével egyezően —: minél kevesebb számtani adat és minél több az életből merített és szívbeli indokokkal. Gyógyítsuk meg most az egyháznak egyik felét, még pedig alaposan, következőleg pedig a másik felét a rövid záros határidőn belül s így leend nékünk egy egységes, egészséges szervezetű hatalmas protestáns egyházunk. Cseppel érezve, toldozva-foldozva nem érünk czélt soha sem. Ez volt a bajunk eddig is. Szétforgácsoltuk úgy anyagi, mint szellemi erőinket. Ideje volna már belátni azt, hogy nem az egyenetlenkedés, nem a vitatkozás, a kicsinyes és mellékes dolgokhoz és az egyéni véleményhez való merev ragaszkodás óvja meg egyházunk önállóságát és egyházi önállóságunkat, protestáns létünket, mozdítja elő anyagi boldogulásunkat, hanem a vállvetett munka és buzgalom, a nagy és dicső, a hasznos lét és czélokérti küzdelemben. Ekkor leszünk az egyetemes, evangyéliomi, krisztusi, mondjuk protestáns egyház méltó és valódi tagjai. Levél, 1909. január 26-án. Haj só Gusztáv ev. lelkész. Egy kis okoskodás a Magyar Szó „Megkövesedett protestantismus" czimű czikke nyomán. Az ellenség leküzdésére nagy erő szükséges. Az anyagiság elvének megtestesítői ellen kellenek az eszményi életelvnek megszemélyesítői. Kellenek az ideális gondolkodók mind ; mert ez a harcz ide vagy oda, egy meghatározott helyre nem szorítható. Általános lesz az, mely az egyéneknek a társadalmi téren való kölcsönös érintkezésében, s a kölcsönös érintkezés közt, az elvek egymásra való hatásában vivatik. Az eszmék e harczában a Krisztus evangeliomában megállapított eszményi életelv megvédése, sőt annak az egész emberi világot boldogító uralomra vitele, a protestáns egyház felekezeteinek oly közös kötelességük, melyet azok egyike sem utasíthat el magától, melyet azok mindenikének vállalnia kell; mert a protestantismus nemcsak tiltakozás a hit és lelkiösmereti szabadság elnyomása ellen; hanem hivatás a hit és lelkiismereti szabadság érvényesítésére az eszményi emberi fejlődés utján. Igy az eszményi életelv megvalósítása a protestáns egyház létérdeke. A mint ez érdekét meg nem értené, vagy arról lemondana, létjogát vesztené, önmaga ítélné el magát, mint ami önhivatásával ellenkezésbe jött. A protestánsoknak tehát mentegetődzés és széthúzás nélkül, az erők egyesítésével, összesített közös szent elhatározással kell az eszményi életelv megvalósításáért az anyagelvüséggel szembe szállani, hogy az eszményi életelv győzelemre jutva, ennek győzelmével megtörjön az anyagelvüség minden fajzatával, s az alóluk felszabadított társadalmi élet igaz, jó és boldog lehessen. Kell erre minden jó erő! kell erre minden protestáns ember ereje! kell azoké is, a kik, bár nem viselik a protestáns nevet, de a kik annak az eszmének, melyet a protestáns egyház képvisel, az ideális gondolkodásnak részesévé váltak. Igy lesz aztán az eszmék harcza általános, igy lesz ez azzá a nemes culturharczczá, mely nem szégyent és nyomorúságot, de becsületet és üdvöt hoz az emberi nemre. A ki azonban az embereket az anyagelvüség szolgálatából, s az abból származott bűnökből kiakarja gyógyítani, az ne szolgáljon maga annak az életrontó elvnek és legyen az tiszta annak bűneitől. Mentes vagy-e magad a materialis életelvtől protestáns egyházam? Nem éktelenítenek Téged az abból származott bűnök? Nézz körül magadon! vizsgáld meg magadat szigorúan! Őszintén, tettetés nélkül való vizsgálattal! Krisztus evangelioma szellemének világosságában, hogy észre vedd, a mik hivatásoddal ellenkeznek, a mik belőled kivetni valók. Légy őszinte, Szigorú magadhoz, hogy Isten áldásává lehess a világnak ! Ha aztán szigorú önvizsgálatodban belátod, hogy benned is vannak a materialismusnak bűnei; álszeméremből ne mentegesd magadat, hogy azok, kötelességed teljesítése közt, a materialismus embereivel való érintkezésedből tapadtak tehozzád, hanem siess megtisztítani magadat azoktól, míg be nem veszik azok a te belső valódba magukat és magad menthetetlenné válj. De hát van-e csakugyan a protestantismusban ilyen anyagelvüségből származott hiba? Van bizony elég! «A protestáns egyház eszménye ugyan szent,
