Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-01-28 / 5. szám
41 EVANGELIKUS ORÁLLO 1909 ítéletet legfelsőbb kegyelem utján négy évi várfogságra változtatták. Ily szomorú körülmények között Pákh mindenekelőtt arra törekedett, hogy előbbi testi épségét és egészségét újra visszanyerje. Óhajtása teljesült és akkor elfogadta Wieland András földbirtokos felhívására, Artúr fiánál a nevelői állást Farkasfalván, hol ezen minőségben három évet töltött. Az 1856. évi szeptemberben az iglói ev. egyháztól újjászervezett algimnáziumába tanárrá választatott és mint a történelem és a magyar nyelv tanára működött. 1862-ben beutazta Németország, Belgium, Francziaország, Svájcz és északi Olaszország egyes részeit. 1864-ben a pesti ág. h. ev. gimnáziumhoz választatott meg tanárul, de a helybeli egyház itt -marasztotta, 200 forintnyi személyi pótlékkal javítván fizetését, 1865 kezdetén pedig az igazgatói hivatalt ő rá ruházta, melyet aztán még több izben, összesen 11 évig viselt. A főgimnázium könyvtárát 34 éven át kezelte. 1896-ban megkapta a koronás arany érdemkeresztet és ez évben létesítették tiszteletére tanítványai a 2000 koronás alapítványt, valamint az egyházközség megfestette arcképét. 42 évi tanárkodás után 1899 év szeptemberében vonult nyugdíjba. Temetése hétfőn délután 3 órakor volt óriási részvét mellett. Haláláról a főgimn. tanártestülete a következő gyászjelentést adta ki: Az iglói ág. hitv. evang. főgimnáziumnak tanárai mély fájdalommal jelentik szeretett kartársuknak : Pákh Károly nyugalmazott tanár urnák folyó évi január hó 22-én, estveli 10 órakor, életének 81 -ik évében, rövid szenvedés után bekövetkezett váratlan elhunytát. A boldogult 42 esztendeig működött soha nem lankadó buzgósággal, a nemes czélok iránti lelkesedéssel, az iskola és az ifjúság iránti szeretettel a tanári pályán a magyar kultura, a protestáns tanügy szolgálatában. Egész életét, minden erejét az iglói főgimnáziumnak szentelte. Áldott emléke élni fog az intézet annaleseiben, élni fog a hálás tanítványok szivében. Az elköltözött földi maradványait folyó hó 25-én, délutáni 3 órakor fogjuk örök nyugalomra helyezni. Kelt Iglón, 1909. évi január hó 23-án. Az iglói ág. hitv. ev. főgimnázium tanári testülete. PÄLYÄZÄT. A nyíregyházi evang. egyháznál egyik segédlelkészi állás helyettesítésére pályázatot hirdetünk. Az állás kötelességei: A rendes lelkészek által megjelölt egyházi functiók végzése és az egyik polgári iskolában a vallásoktatás. Javadalma: Az egyház pénztárából 2000 korona évi fizetés, előleges havi részletekben, lakás, fűtéssel és világítással, s némi mellékjövedelem. Az állás mielőbb elfoglalandó s a helyettesítés előreláthatólag 4—5 hóra terjed, amely idő után állandósítása kilátásba helyeztetik. A pályázónak tótul is kell tudnia s az egyház kívánságára magyar és tótnyelvü próbaszónoklattal bemutatkoznia. A kellően felszerelt folyamodványok alulirt lelkészhez február 10-ig küldendők be. Nyíregyháza, 1909. jan. 28. Balla Jenő, egyh. felügyelő. (2—1) Paulik János, e. igazgató lelkész. Konfirmácziói káté. Irta: Raffay Sándor. II. javított kiadás. Hra kötve 40 fillér. Megjelent és kapható Eókai Lajosnál, Budapesten, IV. Károly-utca 1. Mutatvány szám ingyen. Ä tankönyvül való alkalmazás első esztendejében szegény tanúlók számára Q© ingyen példányokat adok. Q© g Újabb időben mind többen és többen tudakozódnak alulírottnál a felől, vájjon a szerkesztésemben megjelent 11 1903. és 1904-iki évfolyamai kaphatók-e még és minő árban ? Az érdeklődőknek ez úton hozom szíves tudomásukra, hogy ^az 1903-iki évfolyam még mintegy 50 teljes példányban, az 1904-iki évfolyam még mintegy 80 teljes példányban kapható és pedig az előbbi évfolyam fűzött példányokban összesen 8., — az utóbbi összesen 10 koronáért, — bekötve mindkét évfolyam 2—2 koronával drágábban. Nyíregyházán, 1909. január. Geduly Henrik. 10 Kérjük az »Evang. Őrálló« igen tisztelt olvasóit, hogy szíveskedjenek könyvszükségletük beszerzése végett minden alkalommal, bármily csekélységre legyen is szükségük, a Luthertársaság ev. könyvkereskedéséhez, Bndapest, Vili, Szentkirályiutcza 51/a. fordulni. Könyvkereskedésünk minden izében evang vállalat, melynek gyarapodása érdekében áll minden hitsorsosunknak Rz egyházi irodalmon kivül szállítunk minden hazai és külföldi munkát és iskolai felszereléseket gyorsan és pontosan. Megrendeléseket közvetlenül hozzánk kérünk, mert utazóügynököket nem tartunk. Tisztelettel : A Luther-társaság Ev» Könyvkereskedése. Nyomatott Nyíregyházán l'iringer J, utóda (borbély Liéla) könyvnyomdájában.