Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-12-09 / 50. szám

436 EVANGELIKUS ORÄLL0 1909. badon. Egy a kritika próbakövét már megállott szakdolgozat kerüljön a biráló szaktanár utolsó kritikai revisiója alá, hogy aztán a tanárvizsgálóbízottság a legnyugodtabb lélekkel végső áment mondjon az illető jelöltnek theol. tanárrá való qualifikálásában. Ha nem az lett volna az intentiója a szakdolgozatok kinyomatásával az indítványozóknak és az egyet, közgyűlési határozatnak, hanem csak „kézirat"-nak kívánta volna benyujtatni, ugy bizonyára nem azt a költséges módot választották volna a theol. tanári szakvizsgálat niveaujának lehető emelésére hanem megelégedtek volna egy jó kézírási vagy talán legépelt szakdolgozat benyújtásával. E gondolatok által vezérelve fordultunk aminap Eperjesre ifj. Draskóczy Lajos f. i. theol. tanárvizsgálati szakdolgozatának megszerzéseért (amelyre a »Protestáns Szemle« mult évi szept. füzetének erősebb, de találó kritikája hivta fel figyelmemet) ahonnan azonban azt a választ kaptuk, hogy a szakdolgozat nyomtatásban ugyan megjelent, pár példányban közkézen is forog ismerősök és theol. tanárok körében, de azért könyvkereskedői forgalomba nem került s mégis — ugy halljuk — elzárva várja a napvilágot. Más szóval kifejezve: szerzője elzárja a munkáját a tudományos kritikától és — mintha csak »kézirat« gyanánt nyomatta volna — nem engedett elébe vágni a végső, döntő, ha jól értesültem : soproni szaktanári kritikának. így hát magán uton szerzett példányra vagyunk utalva Draskóczy művének ismertetésénél Müvének megírását tájékoztató előszó helyett maga a 141. lapon azzal indokolja, hogy „thémáját nem maga választotta", mely őt »határtalan nagy birodalomba, beláthatatlan széles mezőre vezette". Hiszen utalnia kellett „az egyházi beszéd egész történetére", mire vonatkozólag, főleg az ó- és középkori kiválóbb prédikátorok jellemzéséhez „magyar művekben sehol semmit sem talált.« Annál többet talált természetesen a németeknél, akik közül többször is idézi Rothe és Nebe müvét a prédikáció történetéről. Mi is mohón kaptunk a könyv után. Hisz a tanárvizsgálati üdvös újításnak egyik legelső irodalmi termékével van dolgunk. így hát az új intézkedés beállván, a sajtónak egyenes joga sőt kötelessége hozzászólani a műhöz. De nagy csalódassal tettük le a testes könyvet. S bár némi elismeréssel adózom szerzője szorgalma iránt, a mellyel német forrásaiból sorra a kiválóbb szónokokat jellemezte, mégis szívesebben láttam volna egy talán kisebb terjedelmű, de önállóbb és tudományosabb tanárvizsgálati szakdolgozatot. Sajnos, nem jól fogta fel magasztos feladatát a hazai tudományos theol. és egyházi irodalom önálló művelése és gyarapítása tekintetében. A mű tág terjedelme épen nem felel meg tartalma önálló tudományos értékének. Nem egy tudományos „gyakorlati theol. tanárvizsgálati szakdolgozattal", hanem egy compilatórius munkával van itt dolgunk, amelyet sajátságos pathetikus stylusától megtisztítva jobb eredetiben Nebe és Rothe művében megolvasni. Mielőbb párhuzamos szemelvényekkel is szolgálunk. Német forrásai nyomán ugyanis egy «az egyházi beszédről általában» s «a kultuszhoz való viszonyáról különösen» szóló rövid bevezetés után végig vezeti az olvasót az őskeresztyén, középkori, reformátiói és újabbkori főleg német prédikáció történetein és főbb képviselőin át, hogy aztán nagyonis tág történeti alapon az utolsó §-ban az egyházi beszédnek az alapigéhez való viszonyáról szóló thémájára helyesen megadja a feleletet eképen : „a változtatást nem tűrő perikoparendszer éppen olyan káros túlhajtás, mint a milyen végzetes következményekkel járhat a teljesen önkényes, szabad textus-választás." Tehát az egyházi beszéd története adja meg a feleletet annak az alapigéhez való viszonya tekintetében. Maga mondja, hogy kitűzött thémájának szövege »az egyházi beszéd egész történetére« utalja. Hogy van az mégis, a mit méltán kifogásol a »Prot. Szemle« kritikusa, hogy teljesen me'lözi a magyar egyházi beszéd történetét és irodalmát. Csakugyan úgy tesz, mintha magyar egyházi beszédirodalom, vagy a prédikátiónak magyar történelme nem is volna." Nincs mondani valója, hogy csak a legujabbakat említsem, egy Tompa, Török, Székács vagy Győry beszédeiről. Egyetlenegy magyar iró vagy szónok még meg sincs említve az egyházi beszéd történeti fejlődését föltüntetní akaró művében. Csak föl nem tehetjük, hogy a soproni szaktanár kifejezetten ki akarta volna zárni a beszéd történetéből a régebbi és ujabbi magyar beszéd irodalmat?! Nem hiszük, hogy az egyházi beszéd történeti fejlődésének szakszerű kidolgozásánál szándékosan csak a német és nem egyúttal a magyar irodalomra gondolt volna. Vagy ha igen, ugy annak már a szakdolgozat thémájának "szövegezésénél kellett volna kifejezést adnia. Egy magyar gyakorlati theol. tanárvizsgálati dolgozatnál, — s akkor lett volna önálló és nem könnyed kompilatórius dolgozat, — épen a magyar beszédiroda'ómnak a théma keretén belül való önálló feldolgozását vártuk volna. Hiszen épen magyar prot. irodalmunkat akartuk előbbre vinni e szakdolgozatok kinyomatásával. Erre vonatkozólag találóan mondta egy magyar prot. iró : «Nagy egyoldalúságnak tartom azt a sok (fiatal) Írónknál divatos eljárást, a mely minden legkisebb külföldi (különösen német) munkát msglát, de a hazairól (mint azt szerzőnk is tette) tudomást sem vesz. önmagunkat becsüljük meg azzal, ha a magyar szellem termékeit sorompóba állítjuk a külföldiekkel. így látjuk be magunk is, hogy sokszor nem is vagyunk oly hátra, mint hisszük és hirdetjük". Gyakorlati theol. tanárvizsgálat szakdolgozatának megbocsátatlan tárgyi hibája és hiánya után most már rátérhetünk a munka egyéb fogyatkozásainak föltüntetésére. így érthetetlenek a következő tételei: ,,az apostoli korszakban prédikációról beszélni valóságos lélektani képtelenség", sőt »természetellenes, bizarr gondolat" (2. 1.), — „Baziliusnak eme fölhívása: »iss (sic!) Gedanken!" (7. 1,), — „Origenes beszédeit engedélyével gyorsírók (talán Markovics félék ?) jegyezték" (22. 1.), — ,,Görög nyelvű művei mind fordítások" # (29. 1.), — ,,Chrysostomus volt az első, ki felállította a helyes tételt, hogy ,,egy prédikációban minél kevesebbet mondjon a szónok" (53. 1.), — ,,a tanszerüség elméleti, elvont, filozófiai, dogmatikai bölcselkedés katedrájává változtatta a szószéket" (145. 1.), — „Regilion'- (159. 1.), stb. stb. Továbbá, talán a munka tudományosabb szakszerű jellegének kidomborítása czéljából, «csakúgy hemzseg a mű a tömérdek sok német irótól s latin és különösen német idézésektől», sőt a 4. lap még Spurgeont is németül idézi. Drasztikus idézései: „fecsegnek, locsognak", „zsibvásári zajjal" stb., mig ellenben inkább szellemes, mint igaz a 33. §. következő czime; a „sokféleség egyformasága vagy az egyformaság sokfélesége.» Ugyanazt a Beck Tóbiást két különböző német forrásból merítve a 185. 1. „a ref. Msnken"