Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-12-02 / 49. szám

432 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1909. Istennek hálákat adván, továbbra is ott lakozzék szi­vükben és az az egyháziasság, mely oly nagy áldo­zatokra birta őket, ne haljon ki belőlük ezután sem. Mert valóban követésre és dicséretre méltó az az áldozatkészség, melyet e kis gyülekezet aránylag sze­gény hivei meghoztak. Igy pl. egyik földmives pres­biter 2100 K-ás orgonát emeltetett, egy másik 800 K-át meghaladó áron harangot vett, mások csillárt, oltár-, szószék teritőket vettek, önként saját nemes felbuzdulásuk s egyházszeretetükből. Isten áldása ki­sérje a nemes gyülekezetet és annak lelkes vezéreit. Lelkészi jubileum Nemes Károly diósgyőri lelkésznek, a tiszai egyházkerület jegyzőjének múlt vasárnap volt lelkészi 25 éves jubileuma. Ott volt Zelenka Pál püspök nejével, Mayer Endre eperjesi theol. akad, tanár, Radvány István egyházm. felügyelő, Jungmann Géza, Hronyecz József és Csók György lelkészek s azonkívül nagyszámú rokonsága. Az anya­egyház 2 szép 3 karu ezüstgyertyatartóval lepte meg az érdemes jubilánst, a vasgyári leányegyház pedig ezüst levelű babérkoszorúval. A főesperes Írásban üdvözölte, a diósgyőri áll. tantestület részéről pedig az igazgató személyesen. Az ünnepély a templomban folyt le, melyet este aztán a diósgyőri fürdő nagy tánctermében vidám és kedélyes társas vacsora kova­tett. A templom telve volt a hívekkel, akiknek őszinte áldáskivánataihoz mi is szívből fakadó üdvözletünket csatoljuk. — Ad multos annos! Házasságok. Hauzmann Károly varsádi lelkész november 22-én frigyet kötött Reichert Gyula kistor­mási lelkész leányával Stefikével. — Zsiray Lajos nagyvázsonyi lelkész november 24-én házasságot kötött Nagy Sándor celldömölki lelkész Gizella leányá­val. Gratulálunk: Rz orsz. gyermekvédő liga és egyházunk. R dunántúli kerület f. é. közgyűlési határozata alsip­ján 50 kor. évi tagdíj felajánlásával belépett az O. Gy. V. Liga tagjai sorába, és kérte egyúttal az ev. gyermekeknek ev. szellemben való neveltetésökről a szíves gondoskodást. A liga a tagdíj beküldésekor köszönetének nyilvánítása mellett örömmel jelenti, hogy eddig is gondot viselt az ev. gyermekeknek az ev. egyház szellemében való neveltetéséről s hogy ezután is kötelességének ismeri azt. Segédlelkészváltozások. Alsószelii segédlel­késznek, Rásó Mihály alesperes mellé Palásti Kálmán szegődött; Lébenybe lelkészhelyettesnek Kirchknopf bazini volt segédlelkész ment. Kercser Ede bazini lel­kész ez idő szerint káplán nélkül van. Az Úrnak e hü sáfárjain nyugodjék Isten áldása. Hymen. Rúzsa István clevelandi (Amerika) ev. lelkész m. hó 27-én tartotta egybekelését Maurer Anna úrleánnyal Eperjesen. Az Úr áldása legyen frigyökön! Lelkészbeiktatások. November hó 21-én ren­des lelkészi hivatalukba iktattak Szepetneken Varga Imre volt zágrábi s. lelkész, Kismátiyokon Péter Sán­dor volt csikóstottőti s. lelkész. Az Úr áldása legyen velők, hogy tisztök minden igazságát hiven betöltsék. Ä pozsonyi ág. hitv. ev. liceum 1909. év* november hó 30-án d- e. 10 órakor a tanintézet jóte­vőinek emlékére hálaünnepet rendezett. PÄLYÄZÄTOK. A zólyomi egyház hitoktató-segédlelkészt keres, akinek kötelessége heti 11 órában hitoktatást végezni s a lelkészi teendőket a lelkész utasítása szerint vé­gezni. javadalma 1200 kor. törzsfizetés, 200 kor. a gyári iskolában végzett hitoktatásért, 50 kor, külön járulék az áll. iskolai hitoktatásért, 40 kor. fűtési áta­lány és bútorozott szobából álló lakás. Mint segéd­lelkész 80--100 kor. mellékjövedelemre számíthat. Zólyom, 1909. nov. 23. 2-2 Blatniczky Pál, lelkész. • CS] • Protestáns árvaházi képes NÄPTÄR 1910-re. Szerkesztették: Szabolcska Mihály és Raffay Sándor. Ära 60 fillér. Egyes példány portója 20 fillér, 10 példány már bérmentve szállíttatik. Megrendelhető : KÓKAI LAJOS : prot. irányú könyvkereskedésében : Budapest, IV. Károly utca 1. Kérjük az „Evang. Őrálló" igen tisztelt olvasóit, hogy szíveskedjenek könyvszükségletük beszerzése véget minden alkalommal, bármily csekélységre legyen is szükségük, a Luther­társaság ev. könyvkereskedéséhez, Budapest, VIII, Szentkirályi­utca 51 /a. fordulni. Könyvkereskedésünk minden ízében evang. vállalat melynek gyarapodása érdekében áll minden hitsorsunknak. Rz egyházi irodalmon kivül szállítunk minden hazai és külf öldi munkát és iskolai felszereléseket gyorsan és pontosan Megrendeléseket közvetlenül hozzánk kérünk, mert utazó ügynököket nem tartunk. Tisztelettel: A Luther-társaság Ev. Könyvkereskedése. Nyomatott Nyíregyházán, Borbély Sám\iel könyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents