Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-11-25 / 48. szám

416 EVANGÉ LIKUS ÓRÁLLÓ 1909. helyeseljük az egyetemes közgyűlés erélye­sebb állásfoglalását. Általában elmondhatjuk, hogy habár a kedvezőtlen térviszonyok miatt másodnap ismét a régi tanácskozási helyiségbe kellett is vonulnunk, — mintha ez az 1909. évi egyetemes közgyűlés mégis valamelyes határ­követ jelképezne, amelyen túl közegyházunk életében mintha egészségesebb szellem bon­togatná szárnyait. Vajha úgy lenne és úgy maradna! * A közgyűlésről szóló részletes tudósításunk ek­ként hangzik : Elöértekezlet. November hő 16-án este 6 órakor tartották. Elő­zőleg zajlott le a kerületek szokásos tisztelgése az egyetemes felügyelőnél, mely alkalommal Laszkdry Gyula dunáninneni ker. felügyelő üdvözölte az egye­temes evang. egyház köztiszteletének, közszeretetének változó viszonyok és előrehaladó kora dacára is vál­tozatlan tárgyaként Br. Prónay Dezsőt s kért működé­sére további kegyelmet, családjára áldást a minden jó adomány Urától. Br. Prónay Dezső válaszában hálás szivvel mondott köszönetet a négy egyházkerület kö­zönségének ezen, előtte minden földi kitüntetésnél becsesebb ragaszkodásáért, bizalmáért. Kijelentette, hogy előrehaladó kora dacára változatlan hűséggel és odaadással kívánja erejét az evangélium egyházának oltárára áldozatul adni. És habár nem hallgathatja el, hogy napjainkban evang. egyházunk helyzetét sokkal fenyegetettebbnek, veszélyesebbnek találja, mint volt az ötven év előtti patentalis küzdelemben, amikor a lelkek emelkedettebb gondolkozása és elhatározottabb cselekvése biztosított sikert küzdelmeinknek, — mégis a régi ellenségnél, a mely akkor is, most is polyp­karokkal fenyeget: sokkal veszedelmesebbnek tartja a belső ellenségeskedés tüneteit, azoknak áldatlan mun­káját, akik a falakon belül szítják a meghasonlás tüzét. Kijelenti, hogy ezekkel szemben fokozottabb erélylyel és határozottsággal kell eljárni és ő előre­haladottabb kora dacára is kész azoknak élén állani, akik ilyen szellemben fognak küzdeni. (Éljenzés). A tisztelgés végével nagy tömegekben gyüleke­zett az elöértekezlet közönsége a Deáktéri díszterem­ben. A jegyzők a megbízó leveleket szedték át. Meg­állapodás történt az istentiszteletnek a Szentkirályi utcai épület dísztermében háromnegyed 10 órakor el­kezdésére, a közgyűlésnek ottani megtartására s a pesti testvéregyházak közönségével szemben az őszinte hála lerovására nézve azért, hogy évtizedeken keresz­tül készségesen átengedték a,Deáktéri dísztermet. Majd Dr. Zsigmondy Jenő főjegyző ismertetett néhány fon­tosabb tárgyat s az ezekre vonatkozó határozati ja­vaslatot, amelyekre nézve szintén megállapodott az értekezlet, amely ekként fél 8 órakor minden nagyobb kedélyhullámzás nélkül véget ért. Az istentisztelet. Az egyetemes egyház Szentkirályi-utcai épületé­nek dísztermében a megállapított időpontban folyt le. Már ezt megelőzőleg hallatszottak hangok a terem célszerűtlen, szűk volta miatt. Érdemes, veterán mun­kásai egyházi közéletünknek voltak kénytelenek a hátsó sorokban állva szorongani s így várni be az istentisztelet végét. Magán az istentiszteleten harmó­nium kiséret mellett énekelték a jelenvoltak az „Erős várunk" 1-ső és 2-ik versszakát, majd HaendI Vilmos egyet, főjegyző mondott minden ízében megható kö­nyörgést s olvasott fel a szentírásból egy igazán alka­lomszerűen megválasztott szakaszt. (I. Thess. V. 12 — 23. v.). — Egy záróvers éneklésével az intentisztelet véget ért s következett A közgyűlés. Azaz, hogy következett volna, ha a terem kér­dése óriási mementóként nem lebegett volna állandóan a vizek felett. Általános zúgolódás, hangos panaszok, megszakittatlan zaj töltötték be a levegőt, mig végre a hivatalos megnyitást megelőzőleg szólásra emelke­dett br. Prónay D. egyetemes felügyelő és tekintettel arra, hogy a terem 202, tehát jóval több ülőhelyre van berendezve, mint a mennyi a szavazati és tanács­kozási joggal kiküldöttek száma, mégis esetleges sza­vazás szüksége esetén az eljárás megkönnyítése vé­gett fölkérte a többi jelenvoltakat, hogy a karzaton foglaljanak helyet. Ez ellen ugyan sem a jog, sem az illem szempontjából kifogást emelni nem lehetett, a minthogy az egyet, felügyelő felszólalását nagyjából helyeslés kisérte — mégis akadtak néhányan, akik e kijelentés fölött hangosan adtak elégedetlenségüknek kifejezést és jobban szerették volna, ha az az előér­tekezleten hangzik el. — Közben a báró folytatta be­szédét ekként: „A dolog természetének megtelelő el­helyezkedés a teremben megtörténvén . . ." a'ig ért azonban ide, Hevessy Bertalan egy kérést akarva elő­adni, közbeszólott, mire a báró leszállott az elnöki emelvényről és Hevessyhez lépett, hogy kívánságát négyszem között hallgassa meg. Nem tagadható •— pár pillanatig erős kétely szállta meg a lelkeket e kínosnak látszó, alapjában véve azonban ártatlan inci­dens láttára : nem fejlődik-e ki az eset valami kelle­metlenséggé. Azonban csakhamar megnyugodtak a kedélyek, mert a báró ismét elfoglalta az egyetemes felügyelői széket és megtartotta megnyitó beszédét a következő tartalommal: Egyházunk uj épületében a régi tisztelettel és változatlan bensőséggel üdvözli az egyetemes közgyűlésre egybegyűlteket. És habár az a körülmény, hogy új épületben jöttünk össze, sokakat talán arra ösztönözhet, hogy a jövő felé irányozzák tekintetüket: ő mégis a múltba tekint vissza. Hiszen épen napjainkban múlt 50 esztendeje az 1859. szept. 1-én megjelent császári nyílt parancs, az u. n. 'pátens kibocsátásának s az ennek nyomán egyházunkban támadt lélekemelő küzdelemnek, amelyben az egyház a hatalommal szemben a jognak egyetlen fegyverét állította, hogy az ősöktől átvett önkormányzatot meg­védelmezze. És ámbár méltó visszapillantást vetni e küzdelmes idő történetére, sőt azzal bővebben is fog­lalkozni, ám ez a körülményeknél fogva ki lévén zárva, azt ez alkalommal nem teszi, hanem inkább egy óhajtást fejez ki. Ez a mai nemzedék közvetlen kapcsolatban állván a letűnt küzdő nemzedékkel (hiszen — u. m. — még sokan vagyunk, akik együtt működtünk egy Haubnerrel, Zsedényivel, Karsayval, Radvánszkyval. Közbekjáltások: és Br. Prónay Albert­tel) ennek a hatását mint drága, élő hagyományt őriz­heti meg és származtathatja át az utánunk következő nemzedék lelkébe s úgy lesz a fejlődés ősi autonom

Next

/
Thumbnails
Contents