Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-01-28 / 5. szám

3tí EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ ID09 rendszerint elöli azt. Épen ugy a sablonos túlfeszített nevelés sem jár soha azzal az eredménnyel, mint az észrevétlen családi nevelés. Mert miről is van szó e kívána­lomban, hogy t. i. az ovodázás kötelezővé tétessék ? Arról, hogy a kis gyermeket 3 éves korába az állam szakítsa le az édes anya kebeléről és vigye közintézetbe. Hát a hires spártai szív összeegyeztethette a szülei sze­retetet a Taigetos hegyén való kínlódással, de a Krisztus szelleme által megihletett ke­resztyén lélek nem birkozhatik meg a három éves ártatlan gyermeknek az anyai kebelről való leszakításával. Niobe könnyeinek árjában kővé meredt a fájdalomtól, hogy gyermekei nincsenek; egy keresztyén asszony sem viselhetné el súlyos fájdalom nélkül, annak tudatát, hogy az állami törvények rendelke­zése értelmében az alig járni tudó gyermek már nem az övé: nincsen. Mert azt már senki kétségbe nem vonhatja, hogy a gyer­mek csak addig a családé, míg kötelező köz­intézetbe nem jár. A kisded gyermek szentélye az iskoláz­tatásig kizárólag a: család. Rz egyedüli oltár ebben az édes anya. Miként a római templom­ban az égő mécsesnek nem volt szabad soha kialudni, ugy nem volna szabad, a keresz­tyén édes anya kebelének oltárát a gyer­mekét átölelő szeretetének tüzétől legalább hat évig megfosztani. R Sámuelek Annák kebelén lettek Sámuelekké. Mózes anyja mellett nőtt fel nemzetének szabadítójává, a kis Jézus otthon nevelkedett testben és lélekben, Isten és emberek előtti kedvességben; Kornélia, az ő legdrágább ékszereinek: gyermekeinek jóságát, szeretetét szüntelen oldaluk mellett állva, anyai lelkületével váltotta ki. „. . . En­gedjétek én hozzám jönni a kicsinyeket," — mondá Jézus. Ez a Jézus ma nem más, mint a vallásos édes anya szívében élő Krisztusi, mondjuk szülei szeretet. Ennek a szeretetnek köréből kivonni a gyermeket annyi, mint elszakítani a kicsinyeket magától a Jézustól. Míg tehát az iskola a gyermeket a szellemi képzettség uniformisába bepréselni igyekszik, addig is a kisgyermeket kötelezően közinté­zetbe adni, s ezzel elszakítani őt az anyától, — lelketlenség, az az édes anya pedig, aki az ő gyermekét ovodába küldi, holott arra szüksége nincsen — bünt követ el gyermeke és saját élethivatása ellen. R gyermeket meg­fosztani az édes anya hangjától, annyi, mint előle elzárni a szeretetnek szivébe átvezető csatornáját. Ampfion zenéjére a kövek és sziklák sorakoztak önként rendbe és van-e szebb zene az édes anyai hangnál, melynek hatása alatt a gyermek önként sorakozik be az Istenfélő lelkek és a szüleiket szerető gyermekek sorába. Félre teljesen az ovódával, ott, ahol a család tudja, érzi, és gyakorolja is kötelességét gyermek tagjaival szemben. Félre az intézmény sablonosságával, annak sokszor hideg szellemével, rideg lelkületével ott, ahol a gyermek körül a boldog, szerető­teljes és élő vallásos családi élet melegsége sugároz. Ez intézménnyel betolakodni a csa­ládi életbe nem szabad. Erre jogosultságot az állam csak akkor adhat az ovodának, ha az ovóda többet nyújt, mint a család. De addig nem! Ezen a fokon lép hát fel az ovóda szük­ségessége. Vagyis ott, ahol a család maga nem képes megfelelni annak a kötelezett­ségnek, mely a gyermekek megóvása czél­jából vállaira hárul. Ha az állam a törvény erejével a közerkölcs szempontjából a gyer­meket ilyen családból kiveszi, — bizonyára csak jót cselekszik, az ellen felszólalni nincs jogunk. Ahol az utczai rakonczátlanságot, piszkosságot, szellemi, erkölcsi és köztisz­tasági elhagyatottságot a züllött családok gyermekei terjesztik a legerősebb mértékben, ott az államnak a javítás eszközeivel fellépni kötelessége. Ám le ki az, aki megtudná vonni e két irányú családi élet között azt a szigorú határt, melyen innen a törvény nem, s me­lyen tul a kötelezettséggel felléphet ? Ki az aki képes volna megjelölni a családok ajtó­félfáit, hogy itt „izraelita", amott „pogány" lakik ? Ez lehetetlen. Épen ezért a köteles ovódázás ellen erősen tiltakozunk minden időben. S míg az a szülő, mely önmagában érzi a kötelezettséget, hogy gyermekét ovo­dába küldje a törvény kötelező ereje nélkül elküldi azt, addig a hivatásokon magasan álló családok és szülők érezni fogják azt, hogy az ovóda elenyésző törpe cultur eszköz ah­hoz, amit igazi családnak neveznek, s épen azért érezni fogják minden időben annak igazságát is, hogy ez intézménynek a tör­vény kötelező erejével a családba betola­kodni nem lehet joga soha. Mi ismerünk már egy olyan Molochot, melyet gyermekek testével elégítettek ki, ne készítsünk tehát még egyet olyat, mely a gyermekek lelkével s azoknak elvesztésével elégíthesse ki szörnyű falánkságát. Legyünk jobb apák — s okosabb pedagógusokká válunk. Kiss Béla.

Next

/
Thumbnails
Contents