Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-10-28 / 44. szám

380 EVANGÉLIKUS ÓRÁLLÓ 1909. gólkodással, eszélyességgel és leleményességgel állandóan körülvegyék és jobb meggyőződésre térítsék. Ezzel a támadással szemben védekeznünk kell. A r. kath. klérus ezen akcióját a protestáns lelkészi kar nem nézheti tétlenül. A jogos önvédelem terére kell lépnie. Egzházunk jogos érdekeit, hiveink lelki nyugalmát védenie kell, nem a leleményesség, a törvény kijátszására kioktató furfang, hanem az igazság, a testvéri szeretet, a lelkiismereti szabadság és a jogegyenlőség nemes fegyvereivel. Fel kell támasztani azt a prot. híthüséget és önérzetet, mely gyermekeink hítétközönyösségből, vagy épen alacsony világi érdekből alkuba nem bocsájtja, s a szégyen bélyegét nyomja azokra, a kik e nemtelen .alkura kajladók; őrt kell állania mindazon hitsorsaink mellett, a kik vegyesházasságra lépés előtt, vagy után annak a «fáradságot nem kimélő, leleményes» aknamunkának lehetnének kitéve. Ismételjük, nem a támadó — a jogos önvédelem nagy munkája ez, a melyben lelkészi karunknak vezetésre, utasításra van szüksége ; minélfogva azon indítvánnyal fordulunk mindkét testvéregyház illetékes főhatóságai elé, miszerint lehetőleg mielőbb dolgoznának ki és léptetnének életbe oly utasítást, a mely a vegyesházasságra lépő, vagy abban élő hiveink fokozott lelki gondozását, s a születendő gyermekek vallására vonatkozó, egyházunkra káros megállapodások elleni védekezést a lelkészi kar imperativ kötelességévé tegyék s e körüli teendőit részletesen körülírják. * * * Nagy érdeklédéssel várjuk az utasítást s annak idején nem fogunk késni ismertetésével. Luther és Staupitz búcsúja. Részlet Henzen Vilmos : Luther Márton c. reformációi drámájából. IV. felvonás 5-ilc jelenette. Staupitz : Ámulsz, hogy hozzád jövök Eisenachba a hegyre ? Valóban csodálatraméltó is. Isten tudja, mi hajtott ide ? Valami kényszerített, hogy még egyszer beszéljek veled. Akarsz meghallgatni ? Lather : Beszéljen bátran, tisztelendő barátom. Lelkem áhítattal hallgatja kegyelmedet. Staupítz : Márton, Márton ! Az út, melyen haladsz, lejtős. Ha hiteget is a nagyravágyás ördöge, hogy fokról-fokra emelkedel : útad az űrbe, a semmiségbe vezet- Egy tekintélyt a másik után romboltál szét, korlát-korlát után hullt le előtted. Mikor mint fiatal szerzetest küldtelek Rómába, akkor jámboran meghajoltál az egyház előtt és térdelve csúsztál a lépcsőn a Capitoliumra. A búcsúárulásai kezdődött a baj. Miivel a tudós doktorok ellened voltak, az egyházi atyákra hivatkoztál ; mikor ezek nem egyeztek veled, a pápához appelláltál ; a pápától a zsinatra és végűi az összes egyházi tekintélyek közül magára az evangéliumi igazságra hivatkoztál. Luther: Hej, adná Isten, hogy mindenki úgy tenne, mint én. Mert Isten igéje legyen a legfőbb appelláló bíróság. Staupitz : És ha már ezeken túl is önmagadra appellálnál ? Luther : (ámulva) Én önmagamra ? Staupitz : Te az Igét a te eszed mértéke szerint magyarázod. Egy másik ész, más igazságot olvas ki belőle. Luther ; Vajha az igazságot olvasnák ki belőle, de a rómaiak a hazugságot olvassák bele. Staupitz: (nagyon fáradtan) Kit nevezel »római hazugoknak« ? Mindazok a bölcs, tudós és szent férfiak, akik Krisztus megdicsőülése óta az ő Igéjét értelmezték, semmi egyebek előtted, mint hazugok? Öle is tiszta szándékkal keresték az igazságot és igy növekedett az ég felé, mint a legfenségesebb építmény, mely a földön áll, mivel Isten maga rajzolta meg alaptervét. Szent Péter tette le az első kövét, az egyházi atyák fölemelték az építményt a föld fölé és az erős falakat összeillesztették, a római patriarcha kifeszítette a boltozatot ezek fölé, tizenöt század támogatta meg erős pillérekkel és támaszokkal díszítette ki scholastikus építménnyel a legkisebb tornyocskáig. Azt akarod most mondani: „Az épület légvár volt, én ráfuvok és porrá s párává lesz." Ez az épület, mely világbirodalmakat élt túl ? Luther : Szemem előtt látom az épületet, Staupitz, tudom is, hogy nem légi kép. Minden emberi éleselműség megpróbálkozott rajta, minden leleményesség megmutatta rajta művészkedését. De minél magasabbra építették, annál messzebre távoztak is az egyszerű és igaz alapkőtől, úgy hogy nem is gondoltak vele s nem is kérdezték többé, hogy az, amit építettek, megtalálja-e ott lent az igaz támaszpontot. Akkor jöttem én és az alapra és tervre utaltam. És akkor világossá lett, hogy a tornyocskák, rózsák és levelek nem is voltak az építőmester tervében és hogy a pompázó babyloni torony a hármas koronával sem egyéb, mint idegen és félreértett hozzátétel. Staupitz : És mi lelkesít téged, hogy merészkedel tizenöt század bölcsessége ellen elbizottan saját agyadat a mérlegre vetni ? Ahol mindenkinek szabad bölcsesség után kutatni és reméli azt megtalálni, ott nincs tere egy, egységes egyháznak. Luther : A hol egy előir és valamennyinek utána kell imádkoznia, ott nincs tere az igaz benső életnek. Staupítz : Egyedül üdvözítő csak az egyház. Luther: Egyedül elevenítő a hit ! [S z ü n e £.) Staupitz : Márton, Márton ! Gondold meg, menynyire könnyelmű és vakmerő a te vállalkozásod ! Nem nyomja-e melledet titkon átvirrasztott éjszakákon a felelősség lidérce ? Engedd lelkedet felszállani cselekedeteid fölé, mint egy sólymot, hogy mind azt a rosszat, ami belőle fakad, végig tekinthesse. A te szeretett Németországod ezer sebből fog vérezni és jajgatva fogja keblét marcangolni és ebbe a gyönyörű völgybe, mely a boldogság és béke valódi kincse, a patakok pirosan fognak lefelé áramlani, mefestve a polgárok és parasztok drága életnedvétől. Ha ily cselekedetnek hegymagasságú terhét letudod kebledről hengeríteni, tedd meg. De akkor ne díszelegj azzal, hogy szivedben még lelkiismeret dobog. Luther: Kegyelmed gyötör engem, hogy szeretnék felkiáltani. Isten tudja, mennyit küzdöttem önmagammal és imádkoztam, engedje el nekem az ég, hogy a szörnyűséges dolgot megtegyem. De én nem imádkoztam le az égből nyugalmat, én csak erőt, bátorsá-