Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-09-30 / 40. szám
346 EVÄNGELIKUS ORÄLLO 1909. hogy a 2. és 3. pont nálunk minél hamarabb léptessék életbe. Azt hiszem, más vidéken is ugyanolyan szomorú jelenségeket lehet látni, mint nálunk a délvidéken, hol bőségesen terem a bor, hol a 2—3 éves gyermekek is már naponta minden étkezésnél megkapják rendes porció borukat. Az meg éppen elszomorító, hogy fiú- és leánygyermekek, — mihelyt megkonfirmáltattak — szaladnak a korcsmába táncolni, borozni, sörözni — sőt még pálinkázni is! Néhány ev. német gyülekezetben ez annyira lábrakapott, hogy még iskolaköteles korukban is mennek a korcsmába mindkét nembeli gyermekek! A másik előadás, mely megörökítést érdemel, dr. Taav Laitineu helsingsforsi egyetemi tanár ajkairól hangzott el. „Laitineu tanár ezen előadása valósággal szenzációja a tudománynak, mert oly felfedezésekkel ismertette meg a világot, amelyek megdöntik az eddigi tévhiteket. Laitineu évek hosszú sora óta végzett több ezerre menő állatkísérletet annak kiderítése végett, hogy mily befolyással van a kis mennyiségű alkohol az állati szervezetre. Kísérleteinek eredménye azt mutatta, hogy már a legkisebb alkoholmennyiség is káros hatással van az állati vér összetételére és a faj degenerációját képes elősegíteni. Ezen kísérleteket Laitineu az utolsó években emberekre terjesztette ki s arra az eredményre jutott, hogy aránylag igen kis mennyiségű alkohol csökkenti a vér baktériumölő képességét és leszállítja az ember ellentálló képességét fertőző betegségekkel szemben." Ez fontos felfedezés! Még a mértékletes alkoholisták kezéből is kiüti a fegyvert, mert nem védekezhetik ezentúl senki sem avval, hogy kis mennyiségű alkohol nem árt. Laitineu tanár adatai 5845 családra és ennek 20,008 gyermekére vonatkoznak! Tehát elég kísérletet állít szemünk elé, hogy fejtegetéseinek igaz voltát beláthassuk. A küzdelem az alkohol ellen megkezdődött. Komoly, tudós emberek gyülekeztek össze, hogy élettapasztalataik által felvilágosítsák, szolgálják embertársaikat. Tudományuk meggyőző erejével igyekeznek nemes emberszeretettől ösztönözve, a vakok szemét kinyitni s az alkohol rabjait szabadokká tenni. Az^ alkohol elleni küzdelem Isten országa eljövetelét mozdítja elő, ha nem is közvetlenül, de közvetve. Ahol pedig Isten országának eljöveteléért, terjesztéséért, a bűnös rabbilincsek összetöréséért dolgoznak, hátramaradhat-e ott az egyház? Elmaradhatnak-e a küzdőtérről az egyház szolgái? Egy napilap azt írja: »Az egyes államok s a társadalom részéről megindított s erélyesen folytatott céltudatos harcnak meg lesz az eredménye, hogy az alkoholizmus meg fog szűnni és ezzel karöltve, nagy mértékben fog emelkedni az emberiségnek szellemi, erkölcsi és gazdasági színvonala.« Ha egy napilap így ír, vájjon akkor nem kell-e nekünk még annál inkább buzdúlnunk, lelkesednünk, kik nem csak az emberiség szellemi, erkölcsi s gazdasági színvonalának emelésén dolgozunk, hanem a hitélet ápolásán és diadalra juttatásán. Tény, hogy az alkohol lépten-nyomon akadályokat gördít a hitélet ébresztése, fejlesztése elé. Ahelyett, hogy az akadályokat igyekezünk az útból eltenni, inkább küzdjünk az indító ok ellen! Vajha az alkoholellenes egyesületek minden városban s faluban befogadásra találnának! Vajha az alkoholellenes liga tagjai mind több és több követőre találnának! Újbanovce. Wallrabenstein /. Evangélikus nagygyűlések Kassán. A Luther-társáság és a magyarhoni evangelikus egyetemes gyámintézet szombaton és vasárnapon tartotta meg idei együttes vándorgyűlését Kassán, a vármegyeház nagy dísztermében és az evangelikus templomban. A vándorgyűlésre az ország minden részéből jöttek össze a tagok és az érdeklődők, akiknek sokasága nagy élénkséget kölcsönzött a szép felsőmagyarországi metropolisnak. A pályaudvaron megérkezett vendégeket és a két testület elnökségét dr. Brósz László egyházfelügyelő fogadta. A gyűlésre eljött dr. Zsilinszky Mihály v. b. t. t., dr. Láng Lajos v. b. t. t., vései Véssey Sándor egyházkerületi felügyelő, Zelenka Pál püspök, Gyurátz Ferenc püspök, Fabinyi Gyula ny. miniszteri tanácsos, Radvánszky György kir. kamarás, dr. Kéler Zoltán, Bognár End re, dr. Berzsenyi Jenő orsz. képviselő és az ev. egyh áz számos előkelősége. Szombaton délután a Luther-társaság igazgatóválasztmánya tartott ülést a vármegyeháza dísztermében, majd a társaság közgyűlése következett ezután ugyanott. A gyűlésen dr. Zsilinszky Mihály elnök mondott elnöki megnyitó beszédet, amelyben vázolta a társaság hivatását az irodalmi eszközökkel, melyek között elsősorban a sajtó áll. Reámutat a tudomány legújabb felfedezéseire és vívmányaira s kérdi, hol késik az a magasabb lelki tudomány, mely arra tanít, hogy az embereknek hogyan kell és hogyan lehet meghódítani az emberek szívét és eszét? Ki fogja felkutatni azokat a titokteljes sugarakat, melyek bevilágítanak a lélek mélységeibe, hogy azoknak segítségével az emberi társadalomnak közös célja, az emberiség boldogsága elérhető legyen? Az ember testi bajainak és betegségeinek orvosai új, meg új gyógymódokat és gyógyszereket keresnek és találnak fel, felfedezték a testben