Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-09-16 / 38. szám

330 1909. komoly cselekvés terére lépjünk. Karoljuk fel népünk szellemi, erkölcsi és anyagi érdekeinek lelkiismeretes gondozását, — és a költővel szólva : «Amit ész és kéz kívánhat, ne várjuk mástól, mint szerencsedíjat«. Mentsük meg azt, ami még menthető és építsük ki egyházalkotmányunknak hiányait a haladó kor köve­telményei szerint, — a társadalmi és jótékonysági in­tézmények szaporításával. E tekintetben a művelt külföld dicséretes példával jár elől. Legújabban Lutherunk erélyes ársa, Kálvin János reformátor négyszázados emlékünnepe alkalmá­ból Genfben olyan belmissziói tevékenységnek voltam tanuja, mely a protestáns papság, a protestáns nők, a prot. iparos és felsőbb tanuló ifjúság bevonásával — bámul itos eredményeket mutat fel. Hogy a mi hazai evang. híveink e tekintetben mennyire el vannak ha­gyatva, arról ami egyházi viszonyainkról szóló statisz­tika adatai szomorú tanúbizonyságot tesznek. Azok a rideg néma számok rettenetes vádat emelnek ellenünk 1 Gondos utánjárás folytán arról gy ződtem meg, hogy Magyarországon a protestáns nép — évtizedek óta — számban és erkölcsben hanyatlik és pusztul 1 Az átté­rések táblázatja, azt mutatja, hogy egyedül a két prot. egyház s ezek között is a mi ev. egyházunk vészit legtöbbet Ki és mi ennek az igazi oka? — ezúttal nem kutatom. De kötelességemnek érzem, hogy erre a kerületi közgyűlés figyelmét feihivjam ; és egyúttal megkérjem, hogy — mivel az említett kedvezőtlen statisztikai adatokban nyilatkozó hanyatlás az egész egyetemes ev. egyházra vonatkozik ; méltóztassék a legközelebb tartandó egyetemes közgyűlést felhívni, hogy szakéríők segélyével a rendelkezésünkre álló összes adatok alapján intézkedni szíveskedjék crra nézve, hogy a pusztulás okait és tényezőit kideríteni és ahoz képest a szükséges intézkedéseket sürgősen foganatba venni méltóztassék. Saját kerületünkre nézve pedig magunknak is hasonlót kell cselekednünk. Azon erős meggyőződésben vagyok, hogy a midőn a nagy fontosságú indítványt teszem, akkor egyházam iránti kötelességet teljesítek. Ajánlom indít­ványomat kerületünk nagybecsű figyelmébe. Ezzel a gyűlést a jelenlevőknek szívélyes üdvözlésével ezennel megnyítottnak nyilvánítom. B E L É L E T. Ä dunáninneni egyházkerület lelkészi ér­tekezlete. Aug. 25-én tartatott meg a lelkészi érte­kezlet, amelyen az elnöklő fő-pásztnr D. Bálik Frigyes fejtegetései, amelyet jelen számunkban közlünk, igen nagy érdeklődést keltettek. Az érdekes felolvasást, amely bizonyára még sok eszmecserére fog szolgáltatni anya­got, jelen számunkban egész terjedelmében közöljük. A lelkészi értekezlet köszönetét fejezte ki az elnöklő püs­pöknek felolvasásáért s elhatározta, hogy a felolvasást jegyzőkönyvében is megörökíti, külön röpiratnak is lenyomatja. Hosszabb eszmecserére szolgáltarott anyagot Krupecz István udvarnoki lelkész szabad előadása "az egyházközségi fegyelem tartásról. A szóló szerint álta­lános az egyházközségekben a legyelem lazulása, mert egyes egyháztagok rakoncátlan és egyháziatlan visel­kedésükkel megrontják a gyülekezetek nagy részét, nem levén a lelkész kezében az ilyen békét bontó, fegyelmet lazító elemekkel szemben semmi nemű meg­torló eszköz. Hiszen többek közt az sem akadályoz­ható meg, hogy olyan egyháztag kerülhessen be a presbyteriumba, kinek gyermeke kitért, avagy reversá­list adott stb. . . Felszólaló — ugy mond — nincs egé­szen tisztában azzal, hogy mit kellene e téren tenni. Talán egyház községi fegyelmi bíróságot kellene szer­vezni, mint ahogy az egyházközség kivételével, ahon­nét pedig az E A. szerint is minden jog ered, megvan az egyházmegyék, az egyházkerületek és az egyetem kebelében. Avagy talán egy egyet, szabályrendelet utján kellene a bajt orvosolni: csak azt érzi és tapasztalat­ból tudja, hoyy a baj fenn-áll, az ellen védekezni, azt orvosolni kell! Többen szólottak hozzá a kérdéshez és végre is az ért kezlet felhívta a felszólalót, hogy a jövő évi lelkészi értekezletre hozzon e tárgyban mun­kát, míg a correferádával Proehle Henrik pozsonyi lelkészt bízta meg. Szerintünk szabályrendeletekkel, fegyelmi bünte­tésekkel e téren célt érni nem lehet! Mint ahogy nem lehet egy szabályrendelet alá vonni, egy és ugyanazon a módon elbírálni az egyházközség egyes tagjait, egyé­neit, éppen azért, mert egyének, individumok! Az tagadhatatlan, hogy az észlelt jelenségek fennállanak, de e téren csak úgy lehet e sebeket kötni, ha gyüle­kezeteink élére az Ige erejétől, a Krisztus szellemét 1 áthatott lelkipásztorokat tudunk állítani, akik a gyüle­kezethez leereszkedni, azt magukhoz felemelni tudják, amikor minden esetben épül az egyház minden tagja lelkipásztorával együtt. Mert ha a lelkész nem csak I pap, de lelkipásztor is, aki tudatában van annak, hogy j egykoron számot kell adnia minden egyes reá bízott lélekről, akkor annak nem fogja elkerülni figyelmét híveinek legkisebb ügye sem, meg lesz a harmónia a lelkész és hívei között, a lelkészDöl kiáradó szeretet eljes Krisztusi szellem mindenkor meg fogja tudni találni útját még a legkeményebb szívhez is, hogy azt átalakítsa, megszentelje. Amíg ennek ideje el nem jő, amíg a lelkészi pályát is sokan kenyérkeres > pályának, hivatalnak tekintik csupán, addig a bajokat orvosolni szabályrendeletekkel, fegyelmi büntetésekkel, nehezen I fog menni. A belmiss ói tevékenységet kell szélesebb alapokra fektetni és a lelkipásztoroknak gyülekezetük­ben minél intenzivebben gyakorolniok! Azért is ha arról panaszkodunk, hoyy egyházközségünkben nem egészségesek a viszonyok, nagy a fegyelmetlenség, akkor egyszersmint valljuk be azt is, hogy jórészt az a lelkipásztor hibája ib! Az értekezlet elhatározta továbbá, hogy a kül és a belmissió gyűjtéseknél egyelőre fenntartja régi praxi­sát, hogy t. i. a püspök révén szólíttatnak fel adako­zásra a hívek és a begyűlt összegeket is nem a már megalakúlt Orsz. Külm. Egylethez fogja beküldetni, hanem a ker. pénztárban kezeltetni és a maga idején közvetlenül küldi a lipcsei központba. A belmissió gyűjtés eredményét ez évben is a t 'kéhez csatolja. A lelkészi értekezlet végén Raab Károly az egyh kerületnek hivatalra legidősebb esperese üdvözölte a kerület püspökét egyszerű, keresetlen, de szívből fakadó szavakkal. Örvendetes tudomásunk van arról — ugy mond — nekünk ís, hogy Főtisztelendőséged betöltötte az egyház szolgálatában 50-ik munka évét. Nem akar­juk ecsetelni az érdemeket, amelyeket e félszázad alatt az egyházi életben szerzett, mert tudjuk, hogy ez meg fog történni ott a kerületben. De most amidőn oly bizalmas helyen, mintegy családi körben vagyunk, el nem mulaszthatjuk az alkalmat, hogy szeretetünkről, tiszteletünkr 1 tegyünk tanúbizonyságot. Adja a kegye­lem Istene, hogy még sokáig közöttünk maradjon, mint vezérünk Főtisztelendőséged szeretett egyházunk és hazánk javára!

Next

/
Thumbnails
Contents