Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-09-16 / 38. szám

1909. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 327 az Úr szent házában s hallgatják az evangéliomot, ahol az ifjúság ott ül a padokban és a lelkész vezetése mellett hallgatja az ige szent igazságait és felel azok elemzésénél. Mária az ő fiát jézust ily munkánál találta a templomban. A canonica visitatióból és sajnos saját tapasztalatomból tudom, hogy manapság sok helyütt alig lehet már a templomi katechisátiót megtartani s ha tétetnek is jelentések az ifjúságnak templomi ténykedéséről, nagyobb része azt jelzi, hogy háborgatják az istentiszteletet áhítat nélküli viselkedésükkel. Ott, ahol a család már nem vezeti az ifjúságot a templomba, kell, hogy az iskolák növendékeit pontosan vezessük, ha kell — es kellene — külön ifjúsági istentiszteletre. Ily templomi szolgálat szerintem második lépcső ahhoz, hogy idővel a fiatalság sorából több és több ifjú lép a lelkészi pályára. Interna vocatió nélkül valódi munkást a lelkészi karba nem nyerünk. De, hogy e célt elérjük, szerintem manapság nagyon is szükséges, hogy az iskolákban a vallásoktatásra fősúlyt helyezzünk. Az egész vonalon : a tanintézetek minden fokán. Kell, hogy aki jézus Krisztus szent evangélioma igazságaiba bevezeti az ifjúságot, maga is át legyen hatva a szent ige hatalmától az emberi szívben, élő tagja legyen a szentegyháznak, éljen a jézusban. Nincs tagadás benne, hogy erre eddig kiváló súlyt nem fektettünk. Több egyház és éppen most, amikor az állam is ád fizetés kiegészítést vagy jobban mondva az egyház sok helyütt csak csekélységgel egészíti ki az állam járulékát a maga morzsáival, főkép az uj állomásokon: mondom sok helyütt épen az egyházak lerázzák magukról a századokon át önmegtagadással viselt gyönyörűséges terhét az Urnák és beszüntetik evang. iskoláikat, az evang. templomoknak ezen előcsarnokait. Gyakran nem is gondoskodnak a hitoktatás berendezéséről, ám viselje a terhet az arra jogilag nem is hivatott szegény egyházkerület, a püspök kutassa, hogy hol nem rendeztetett még be a szórványokban a httoktatás. Ily szomorú helyzetbői kifolyólag azután, hogy is jelentkeznének a lelkésznövendékek nagyobb számban a szent szolgálatra, amikor a vallásoktatás jó berendezéséről nem gondoskodtunk? Nem, — valljuk be azért is — mert kevés a munkás. Kérni kell az Urat e tekintetben is a munkások kiküldésére. Nem lépek fel sem váddal, sem kritikával — ha kellene, tenném az egyház kormányzatádan, de nem a lelkészi értekezleten, hogy t. i. a felsőbb iskolai hitoktatásban inkább meg kell kedveltetni az evang. igazságait a serdülő ifjúsággal, mintsem elkedvetleníteni a nemzedéket. Más országokban az e fokon történő vallásoktatásra vonatkozólag erős megjegyzések történnek, hogy a tanítás pozitivebb alakban és áthatottan a küzdő evang. egyház történelmi magasztos jeleneteivel történjék, hogy akkor bizonyára többen jelentkeznének a theol. pályára. Erre vonatkozólag én is azt vallom, kérnünk kell az Urat, hogy itt az ő szent lelke hassa át a pályát választó ifjak lelkét, hogy valódi interna vacatióval lépjenek a theologusok sorába. Hiszen, ha valamely országos egyházat, ugy a magyarhoni ev. egyházat lehet és kell a történet folyamán a «vértanuk« egyházának neveznünk. Itt »annyi sok bizonyságoknak a fellege áll körülöttünk« mondjuk az apostollal, hogy valóban az ember alig hisz szemeinek, amidőn azt olva-sa, hogy a fiatal nemzedék, a társadalom minden osztályában, a házasságra lépésnél lerázza evangélikus jellegét s aláírja családja evang. jellegének halotti levelét a revelsálisoknál, ugy hogy mi a hitfelekezeti hűség dolgában hazánkban a legalsóbb fokon állunk ma, pedig az első fokon állottunk valamikor. Hát ahol ilyen gyümölcs érik a mármár száraz fán, hogy keressük mi ott a még élő fán a theologusok nagyobb számának gyümölcsét? Az aratás áldását mások szedik el, nekünk csak a kopár tarlót hagyják. Nem az iskolák egyes fokozatait értem, de általában mondom ezeket és ismétl em, hogy az evang. igazságaiból és a mi martyr egyházunk történelmi kincsesházából vett szellemi hatalommal kell a hitoktatásban áthatni az ifjúság szívét: akkor az egyházi munka bármely mezején, de főkép a lelkészek sorában, hiszem, hogy több lesz a munkás. Legyen is, adja Isten 1 Ami pedig theológusaínk akadémiai oktatását illeti, én a tudomány szabad tanításának elvét nem korlátozom, mert nem félek attól, hogy a szabad tudományos kutatás által tönkre menne az ev. örök igazsága. Azonban idézhetem a theol. tanárainak kijelentéseit, akik egyértelműen oda nyilatkoznak, hogy tudományos működésük, mint olyan, maga magában és egyedül lelkészeket az egyháznak nem nevel. Sőt tény, hogy a fiatal hallgató, ha negativ hypothesíst hall, azt abszolút igazságnak vévén, az írás fundamentumát elvetve éppen a theológián szenved hajótörést, amit sok kiváló férfiú önéletrajzában olvashatunk. Kell, hogy lelkészeket neveljünk ! Nálunk nem populáris a Semináríum szó, tudjuk miért, historice nálunk nem a mi intézményünk; de ám nem szavakról van itt szó, de fontos ügyről. Lám a „Theol. Otthon "-ban már creáltuk előcsnrnokát az evang. lelkészi semmináriumi kurzusnak s bevált! A »Luther Otthon"-ban kiterjesztjük azt most a többi akadémiai hallgatóságra is. A tudományt egybekötjük a nevelés megfelelő módozatával. Áldás lesz benne, áldás a fiatal nemzedékre, áldás egyházunkra. Ily Otthont, ily kurzust adnunk kell a szakvizsga után, amikor a theol. akadémiát elhagyják theológusaínk, jövendő lelkészeinknek is Egy vagy két évi gyakorlati tanfolyamot keli létesítenünK. Kell, mert szakvizsga alapján, formális — minden előkészület nélküli — ugy nevezett papi vizsgával bizony semmi papi képességet nem nyujtotttunk annak, akit nyomban a szakvizsga után ordinálunk. Tudom, hogy ex casu necessitatis tesszük azt, mert az üresedésben álló segéd- és rendes lelkész állások betöltendők. De a kivételt szabálynak nem minősíthetjük. Ne mondjuk, hogy nyomban ily Semináriumot — lelkész képző otthont — nem létesíthetünk! De hogy nem! Létesítettünk három theol. akadémiát, pedig a theologusok számát tekintve, egy is elég ! Inkább az egyen parrallel theol. szakszékeket adjunk a főbb disciplináknak. Határozzuk csak el, hogy a segélyek osztásánál a theologusok az elsők s az egyházközségek hivatvák erre inkább adni, mintsem venni — elvonni a kerületnél, az egyetemnél a magok reperaturjai számára, a szareptai özvegynek készletét, mert — ha államsegély nem jön — csakis Szarepta özvegyének csekély morzsája az, ami segélyezésre fennmaradna egyházi főfórumaink ládájában. Sok az aratni való, kovés az arató — mondom az Ur szavát és az aratok kibocsátását zárom fohásszerű kérelembe az Úrhoz ; azonban részünkről kötelességnek veszem, hogy mi az akadályokat elgördítsük. Fent jeleztem, hol az útja annak, mely módon jöhetnek a theologusok nagyobb számban. Itt még a következő kérelmem, óhajom van : 1. Intézkedjünk, hogy már a theológián minden theologus a theol. Otthonba jusson.