Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-08-26 / 35. szám

lan komor idők előjelei mutatkoznak. Nem vallásunk szabadságát kell védenünk karddal és vérrel. E feladatot, midőn a viszonyok megkövetelték, dicső őseink fényesen teljesítették. Nem hitfelekezetek önállóságát fenyegeti veszély. E jogainkat Istennek hála, sarkalatos törvényeink biztosítják. Nincs mit félnünk azon viszonylag kicsinyes, szűkkeblű kísérletektől sem, melyek protestáns egyházunk békés fejlődését tán szívesen korlátoznák. Lelkészeink kiváló testülete kell, hogy képezze itt védbástyánkat s nyújtson biztos védelmet egyházunknak! De küzdenünk kell egy sokkal ádázabb ellenséggel, egy életveszélyes kór ellen, mely egyházunk életfájának gyökerén rágódik: a mindinkább tért foglaló vallástalanság terjedése és a hithűség ernyedése ellen. Ez küzdelme a hitnek a létért, az emberiségnek a saját boldogulása megmentéseért. Ez a jövő nagy vallásháborúja. Több erőt, kitartást, lankadatlan munkát igényel e küzdelem, mint a múltnak karddal és tollal vívott harcai, mert egy vassal sem sebezhető árny ellen kell küzdenünk: a vallást Istenben való igaz, tántoríthatatlan hitet támadó — a századok küzdelmei árán megszerzett szabad gondolkodás meghamisított álcime alá rejtőzött hitetlenség és hittagadás ellen. E harcban szükségünk van minden erőnkre s szükségünk van egyházunk minden fiára ott, azon körben, ahová a sors állította. Kiket pedig végzetük vezető pontra állít, hivatásuk bár magasztos, de vessenek számot a reájuk nehezedő felelősséggel is. A mérleg egyik oldalán megállapítva az egyházkerületi felügyelői hivatottság kellékeit és a reá váró feladat súlyát — amazok nélkül bajosan szűkölködve, emezt gondosan mérlegelve azt hiszem felesleges a m. és főt. egyházkerületet biztosítottam, hogy ismerve egyéni gyengeségemet, s előre haladott koromat s érezve annak természetesen vele járó nehézményeit, — e fényes, de felelőségteljes kitüntetést keresni nem mertem. Isten látja a lelkemet, nem is kerestem. Az egyházkerület rendelkezett velem, hivó szavát — nem tagadom — kétségek között és erős küzdelem árán kötelező parancsolatnak fogadtam el s im itt állok, rendelkezésükre bocsátva — azon igen rövid időre melyet még Isten kegyelmétől munkaképesen remélhetek — legjobb tudásomat, de melegen kérve kegyes elnézésüket, melyre kétségtelenül gyakran utalva leszek. Immár közös hivatásunk főfeladatának egyházunk védelmét, a hithüség fejlesztését, protestáns hitünknek a hitetlenség veszélyes karjától való védelmét tekintvén, ha keressük az orvosszert e végzetessé válható kór ellen, azt nem a nagy hangon hirdetett árkánumokban, hanem jó házi szerekben, magunk körül találjuk meg. — Elsősorban az anyák vallásos nevelése rendszerében, a bölcsőtől. Az ő hitbuzgóságuk irányítja gyermekeik érzelemvilágát. Szóló megemlékezik ezután a tudományról is, melynek a hitet támogatni kell, de támadnia soha. Miután pedig a szélső áramlatok veszélye egyformán támad minden hitfelekezetet mely Kristus szellemében találja boldogulhatását, kell, hogy a közös védelem sikerének reményében az összes keresztény hitfelekezetek egyetértésben, egymás jogait és igazait tiszteletben tartva, testvéri szeretetben egyesüljenek ! Legyen a mi felekezetünk példaadó a hitbuzgóságban, vezérelje igaz vallásosság minden működésében, ragaszkodjék hévvel protestáns hitünk magasztos szabad szelleméhez. Ez az irány jelöli meg az utat, melyen egyházunk fejlődését és felvirágzását biztosítottnak tudnám s ha a főt. és mélt. egyházkerület nézetével találkozni szerencsés voltam, ugy ez irányban kérem szives támogatásukat és közreműködésüket! — Az ég áldása legyen munkálkodásunkon! Véssey Sándor beszédét szűnni nem akaró harsány éljenzés követte. Majd báró Prónay Dezső főrend, a magyarhoni ev. egyetemes egyház felügyelője kelt fel szólásra. Nagy figyelemmel kisért beszédében jelzi, hogy hazánk ev. lakóit százados fejlődés egyesítette szervezett egyetemes egyházzá. Ä közös védelemnek szüksége, intézményeink együttes erővel való támogatása — úgymond — egyesitette a kezdetben egymástól függetlenül megalakult gyülekezeteket kisebb testületekké, espereségekké, ezeket pedig egyházkerületekké. Később a kerületek szövetsége az egyetemes egyházat szervezte. De nem egyedül ezen hivatalos kapcsolat, hanem a hitrokoni érzés és bensőségteljes kötelék az, mely egyházunk szervezetét megadta. A hitrokoni érzések bensősége töltött el és késztet arra, hogy készséggel engedjek a megtisztelő medhivásnak, hogy a mai ünnepélyen magjelenjek. De engedjék meg, hogy ne csak néma tanuja legyek ez ünnepélynek, hanem részese is azáltal, hogy a magyarhoni ág. hitv. ev. egyetemes egyházunk nevében a dunántuli egyházkerület most beiktatott felügyelőjét, Véssey Sándor őméltóságát, az én kedves barátomat, őszinte szívvel, egyetemes egyházunk nevében üdvözöljem. Üdvözlöm a méltóságos kerületi felügyelő urat, mert hitsorsosaink bizalma szép és díszes méltóságba emelte, de üdvöz-