Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-08-05 / 32. szám

1909. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 277 gatóul művelt lelkű, kiváló nevelői érzékkel megáldott tanárt vagy lelkészt állítunk, aki nem csupán az igazgatás mindennapi teendőit végzi, hanem atyai vezére, tanácsadója, támassza lesz az internátus tagjainak; a gyengéket támogatja, az elesetteket fölemeli, az erősek elé pedig oly célokat tűz, amelyek törekvéseiknek szárnyakat nevelnek s lelki életüknek tartalmat adnak. Gondoskodunk arról, hogy e főiskolai otthonban tovább folytatódjék ifjúságunk egyházias, valláserkölcsi nevelése; sorozatos előadásokat rendezünk számára, megismertetjük vele vallásunk igazságait a koreszmék megvilágításában, a protestáns egyházak történelmét, evang. egyházunk alkotmányát és közintézményeit, hogy ez intézet falai közül idővel egyházi ügyekben teljesen tájékozott s vallásához ragaszkodó, érte élni s dolgozni tudó felügyelői nemzedék keljen szabad szárnyra. Äz internátusi nevelés, ha a helyesen értelmezett keresztyén szabadság elvén alapszik, a főiskolai fokon sem ellenkezik a reformáció elvével, mely az egyéniség kifejlődésének hódol. Az angol egyetemek collegiumi világhírűek s e nagy nemzet minden kiváló szelleme örömmel és hálával gondol vissza a kebelükben töltött évekre, mert ott tanulták meg a helyes önművelés módját, ott szerezték meg az életnek magasabb szempontból való megítélésére a fogékonyságot. A fővárosi élet sok örvénye egyenesen ráutal bennünket e példa követésére. Hazai példák sem hiányoznak. A róm. kath. egyház a kelenföldi Fehérváry-uton gyönyörű házat emelt a hasonló célokat szolgáló Szent Imre-collegiumnak; ugyanoda épül a Báró Eötvös József-collegium, mely az állam pénzéből létesül. Itt van példaképpen egyetemes egyházunk eyy régebbi intézete a pozsonyi Evang. Theologusok Otthona, mely közadakozásból jött létre s amely szerencsés középút a lármás kaszárnya s a rideg kolostor között. Ahol a tanulók „megtalálják — az intézet egyik barátja szerint — a földiekből azt a keveset, a menyeiekből azt a sokat, amire szükségük van'

1. A pozsonyi Theol. Otthon kipróbált rendszerét alkalmazzuk a budapesti Otthonban is, amelyet a nagy reformátor emlékére „Luther-Otthonnak" neveztünk el. Egy szobába két ifjút szállásolunk, de lesz néhány szoba, ahol csak egy-egy ifjú lakik. Eszerint állapítottuk meg az évi ellátás díját 800 K, illetőleg 1000 K-ban. Az egyetemes egyház az Eöry Sándor-alapból évi 4000 koronával segélyezi az intézetet, azonban a felszerelés temetes áldozatot igényel. Ez az oka, hogy az egyetemes egyház ennek fedezésénél saját forrásain és pénzerején kivűl a gyülekezetek és egyháztagok önkéntes hozzájárulására is számít. Az ősi kútfőhöz fordul, az evang. hívek kipróbált hitbuzgóságához és áldozatkészségéhez, amely a nemes ügyet sohasem hagyja cserben. Tisztelt Gyülekezetek! Evang. Egyházunknak új | tűzhelye épül. Küldjetek hozzá fölöslegetekből, hogy i minél előbb felépülhessen. Alapító tag egyszersmindenkorra legalább 100 í koronát, pártoló tag évente 10 koronát fizet. Az adományok és gyűjtőívek az egyetemes pénzI tárba küldendők (Budapest, Deák-tér 4.), „Luther! Otthonra" megjelöléssel. Az adományokat nyilvánosan j nyugtatjuk. Az Istennek áldása legyen az adományokon és adakozókon ! Kelt Budapesten, 1909. évi május hó 8-án. A magyar ágost. hiiv. evang. egyetemes egyház főiskolai internátus-bizoltsága nevében Sehol tz Gusztáv Szí eh lő Kornél dr., püspök, egyházi elnök. világi elnök. Néhány szó temetési beszédeinkről. A mi egyházunk vallásos istentiszteleti életében az egyházi beszéd központi jelentőséggel bír. S míg a többi istentiszteleti cselekmények ének, ima, liturgia nem veszik igénybe a lelkésznek különösebb fáj radságát, addig az egyházi beszéd állandóan követeli önálló munkásságát. Minden vasárnapra gondosan kell | elkészülnie a beszéddel s hogy ez a vasárnapi isten! tiszteletnek kiemelkedő pontját képezze, igazán elérje ! célját, építő legyen, szükséges, hogy legyen tartalmas, emelkedett, a keresztyén vallásos eszmetartalmat ügyes gyakorlati érzékkel feltüntető. Nem akarok mostan arra rámutatni, hogy egyházi szószéki beszédein híjával sokszor a legelemibb kellékeknek, formai és tartalmi követelményeknek mennyire hozzájárulnak ahhoz, hogy híveink egy része nem látogatja a templomot; I de kívánok néhány megjegyzést tenni temetési beszéj deinkre vonatkozólag, amelyek mindig a legnagyobb i nyilvánosság előtt tartatnak s amelyek ennélfogva s a töinetési beszédekben rejlő nehézségnél fogva is legnagyobb gondnokságot igényelnek. A lelkész tudja azt, hogy temetési beszédekre sokszor alig van idő készülni s méltányolni tudja kartársának a késziiletlenségből könnyen eredő zavarát, amelyben elszólja ! magát, olyat mond, amit nem akart mondani, de a közönség nincs ilyenre tekintettel. Hogy a szónok a temetési hangulatot, a gyászolók kegyeletes érzését ne zavarja meg, nagyon gondosnak, tapintatosnak kell lennie. Sértheti a kegyeletet ott, ahol egyes hibákra, fogyatkozásokra kirívóan rámutat, holott arra semmi szükség nincs. Még a nagyon gyarló ember temetésénél is szelíd mértéket kell használnunk, amidőn hibáit, tévelygését ez életben riem hagyhatjuk szó nélkül. De amint egyrészt a bírálatot nagy prudentiával kell gyakorolnunk, úgy másrészt a dicsérésben, a magasztalásban a kellő hangot, a kellő mértéket használjuk, jobban mondva : mérsékletet tanusítsunk, annál kevésbbé túlozzunk, vagy pláne olyan erényeket tulajdonítsunk a megboldogultnak, amelyekkel nem bírr, sőt életének köztudomásu cselekedetei épen az ellenkezőjét bizonyítják. — Magasztalni valakit vallásosságáért, holott köztudomás szerint vallásos nem volt, a férji hűség