Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-05-13 / 20. szám

1-170 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1909 nagy bizottság utján, amelyben a theol. szervezet egyes pontjainak megváltoztatását indítványozza. — Ez a javaslat főiskolai szakosztályunk elé utasíttatván a Hornyánszky Aladár előadásával együtt mai ülésünk napi rendjére tüzetett s megbízás foiytán nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy azokat ismertetve s méltatva konkrét javaslatot tegyek. Az eperjesi theol. akadémiának tanári kara, amely kezdettől fogva bolygatta az 1883. évben hozott theol. főiskolai reformot, amelyet egyébként kerületeink soha nem hajtottak végre, örömmel vette az 1904. évben egyetemes gyűlésileg elfogadott theol szervezetet, mert abban egyes hiányai dacára oly értékes közös alapokat véit találhatni, amelyek azzal a reménnyel kecsegtették s kecsegtetik most is, hogy hite szerint ezeken biztosan lehet építeni egy jobb és szebb jövő érdekében s oly eredményeket fejleszteni, amelyek a kozegyházat ki fogják elégíteni. S azt hiszem, hogy e kérdésben nem áll egyedül, mert közelebbről vizsgálva viszonyainkat, egy véleményen kell lennünk mindnyájunknak akár Pozsonyban, akár Sopronban, vagy Eperjesen működünk, mert más feladatot s szebb munkát nem ismerhetünk, mint theol. akadémiánk tudományos színvonalának emelése által előbbre vinni a magyar evangelikus lelkészképzést, hogy az megfeleljen evang. egyházunk becsületének, a mindenkori tudományos törekvéseknek és a gyakorlati élei követelményeinek. Lelkészeink csak kellő tudományos készültség, irodalmi s társadalmi miveltség birtokában és hitbuzgósággal párosult lelkesedéssel működhetnek evangeliumi szentegyházunk s a magyar társadalmunk javára. Ezt a célt azonban csak ugy érhetjük el, ha az idők folyamán jóknak bizonyult közös alapokat nem bántjuk, hanem azokat sértetlenül meghagyva folytatjuk az építés magasztos munkáját, nehogy elhamarkodott radikalizmussal azt is megrontsuk, a mink van. Rz elmondottak természetesen nem akadályozhatnak meg abban, hogy oly javításokat s reformokat, el ne fogadjunk, amelyek megkönnyítik a theologiai akadémiák munkáját s haladását s biztosítják az elébök kitűzött célnak elérését. Ily szellemben hallgattuk meg az elmúlt évben Hornyánszky Aladár kartársunknak lelkes előadását s ily szellemben kell vennünk s tárgyalnunk soproni kartársainknak javaslatát is. Miután a kettő ugy tárgyánál, mint céljánál fogva elválaszthatatlan egymástól, természetesnek fogja találni mindenki, hogy együttesen kivánok velők foglalkozni s véleményemet rólok elmondani; de mivel Hornyánszky előadása sokkal mélyrehatóbb, az érvényben lévő szervezetnek alapelvét bolygató, gyökeres változtatásokra törekszik, ez okból előbb az ő nyomtatásban is megjelent előadását kell ismertetésem s bírálatom tárgyává tennem s csak azután mondhatom el véleményemet a soproni javaslatról. Hornyánszky Aladár merészen s kérlelhetetlenül támadja theol. szervezetünk alapjait s theol. főiskolánkról, fóleg a pozsonyiról oly sötét képet fest, hogy annak alapján theol. főiskoláink hivatásuknak egyáltalán nem felelnek meg, de nem is képesek megfelelni. Amennyire tulsötét a kép, annyira igazságtalan is s habár távol áll tőlem az, mintha tökéleteseknek tartanám theol. főiskoláinkat, mert én is ismerem és látom azokat a gyarlóságokat s hiányokat, amelyek ugy szervezetökben, mint külső életökben észlelhetők, azért még sem merek ily kárhoztató Ítéletet mondani saját intézményeink és tulajdon munkánk felett. Hornyánszky a theologiai főiskolák legfőbb s talán egyetlen hibáját abban a nagy megkötöttségben találja, amely középiskolai módon akadályozza ugy az előadó tanárt, mint hallgatóit egyfelől a theol. tudományok önálló szabad mivelésében s az igazság keresésében, másfelől a tudományok elsajátításában, lelkes megkedvelésében s tovább fejlesztésében, minélfogva teljes kutatási s előadói szabadságot követel a tanár részére és hasonlót a tudományos kutatás feldolgozásában a hallgatók részére. Vizsgálatok, colloquimok és nagy részletességgel előirt túlságos sok előadói és szemináriumi óra súlyos teherként nehezednek tanárra s tanítványra egyaránt; miértis azt ajánlja, hogy az előadások és szemináriumok legalább bizonyos fokig, | ha már teljesen nem lehet — függetlenekké tétesseI nek a vizsgálatoktól. Meg kellene ugyanis határozni egy minimális ismeretkört s annak tudását kellene követelni a vizsgázó jelöltektől tekintet nélkül arra, hogy hol s mikép hallgatták az egyes theologiai tud mányokat. — Az előadások és szemináriumok ugy szervezendők, hogy a hallgatóknak elég idejök s alkalmuk legyen a theol tudomány >k között való szabad választásra, önálló munkásságra, a tudományok megkedvelésére s az igazságoknak kutatására. Végül a szokásos colloquiumokat vagy teljesen elhagyni, vagy szük körre kivánja szorítani, hogy a hallgatókat tanulmányaikban ne zavarják. Azt hiszem, alig akad a theol. tanárok között egy is, aki ezt az ideális célt szépnek s jónak nem találná és az itt röviden megemlített eszméket helytelenítené. Theol. főiskoláink ily irányú szervezetébe mindnyájan szívesen bele mennénk, ha megtalálhatók az ily szeri vezéshez szükséges előfeltételek. Csakhogy nézetem szerint éppen ezek az döf elj tételek hiányzanak s meg nem szerezhetők, mert megszerzésük kívülünk eső tényezőktől függ. Jóllehet tudja, mégis elfelejti Hornyányszky, hogy theol. akadémiáink főképen evangelikus lelkeszelcet képző főiskolák és nem felekezeteken kivül álló vallástudományi fakultások, melyek kizárólag csak a vallástudományokért vannak szervezve, minélfogva sajátos felekezeti jeliegök és képesítési jellegük van. — Bármily szép s hazánkban talán nagyon szükséges lenne a Hornyánszky által vázolt theologiai főiskolának felállítása, az csak egy anyagilag teljesen független, esetleg államilag fenntartott és feltétlen szabadsággal rendelkező egyetemen volna lehetséges, a minő a magyar regnum Marianumban nincs s a minőt a magyar egyetemi fakultások magok sem látnának szívesen, de annak nem lenne szabad lelkészi képesítést adnia. Ily tanítási szabadság a német prot. egyetemeken sincsen, sőt azt hiszem, más prot. országokban sem található. Alig képzelhető oly egyetemi fakultás, vagy főiskola, amelyen az egyes tanárok a Hornyánszky által követelt szabadsagot élveznének, mert mindegyikén megkövetelik, hogy a tanárok szakmájoknak főtárgyait meghatározott időben ismételve adjak elő s figyelemmel legyenek hallgatóik vizsgálati tárgyaira s lelkészi képesítésére. Képtelenség feltételezni, hogy pl. a rendszeres theologia tanára a hí tant, vagy erkölcstant egy időre elhagyhatná s kizárólag valamely specialis kérdés tudományos tanulmányozására és ismertetésére fordítaná idejét s nem képzelhető prot. theol. fakultás, amely megengedné, hogy pl. a római levélnek magyarázata hosszabb időn át ne szerepeljen az órarendben. A német egyetemek theol. fakultásai, amelyeket pedig a főiskolai szervezés mintaképének szokás tar-