Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-05-13 / 20. szám

l'jon EVANGELIKUS ORÁLLO 171 tani, szintén kötelesek figyelembe venni hallgatóik lelkészi képesítését s kötelesek előadatni azokat, amelyekből a jelölteknek vizsgálatot kell tenniök. Emellett azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a német protestánsokat sem elégíti ki teljesen az egyetemi theol. fakultásoknak az adott nagy szabadság mellett való lelkészképesitése és súlyos érveket hoznak fel ellene, pedig elég nagy számmal rendelkeznek oly intézetekkel, amelyek pótolják az egyetemi képzés hiányait. Azonkívül ugyanis, hogy a positiv irányú theologusok egyes körei ugy a tudományban, mint a gyakorlatban éles harcokat folytatnak a theologiai fakultások szerintök túlságos szabadságának megszorítására és sokszor egyházellenes működésének megakadályozására: theologiai szemináriumok, konviktusok, theol. főiskolák (bieleíeldi theol. főiskola) s hasonló intézmények létesítésével s gondos vezetésével törekszenek az egyetemi egyoldalú lelkészképzés hibáinak kiküszöbölésére és főleg a gyakoriati élet követelményeinek szempontjából való kiegészítésére. Kész lelkészeket, tudós embereket s tapasztalt egyéniségeket a theol. fakultások ott sem adnak. A lelkészképzés kérdése még ott is a megoldandó kerdések közzé tartozik, amint az természetes is az életviszonyok s követelések folytonos változása s a tudományoknak óriási haladásánál a vallásos kérdéseknek más és más színben s érdekeltségben való feltűnése mellett. Közelről vizsgálva a kérdés lényegét, magok az előadó tanárok sem élnek azzal a nagy szabadsággal, melyet Hornyánszky követel, hanem ők magok kötik magokat szaktárgyaikhoz, mert mint szakemberek kutatásaiknak s tudományos működésűknek eredményeit előadásaidban s szemináriumaikban ismertethetik, közölhetik hallgatóikkal. Másként ez csak abban az esetben történhetnék, ha a tanárnak tudományos foglalkozása nem esnék össze tanári el adói működésével. Egy irányban teljesen szabadnak tudja magát a tanár: abban, hogy nem kénytelen a tárgyát egy vagy két féléven át egészen elvégezni, hanem amennyit s amit jónak és szükségesnek talál, amit a tudományos nevelés kára nélkül azért tehet meg, mert vagy ő maga is adóit ki ily irányú s tartalmú müvet, vagy nagy számmal ajánlhat ilyeneket hallgatóinak. Itt találom én a nagy lényegi különbséget a német theologiai tanárok és mi közöttünk s ez teszi őket szabadokká és képesekké arra, hogy tudományos müködésökkel nagy sikereket érhessenek cl. Heti óraszám, colloguiumok s vizsgálatok hallgatóink csekély száma mellett minket nern hátráltathatnak benne annyira, mint első pillanatra látszik, mert két vagy három óra többlet egy-egy héten nem szolgálhat akadályul tudományos foglalkozásunkban, ha az egy iránya s tartalma az tskolai muni'áss<ígankkaI. De lehetetlenné teszi a szakszerű önképzést és valamely szaktudománynak önálló művelését az, hogy ha a tanárnak figyelmét több szakra kell fordítania s erejét heterogen tudományok előadásával siet forgácsolni. De az 1604. éAi szervezetnek éppen e tekintetben sokat köszönhetünk, mert a theol. tanszékek szaporításával lehetővé tette, hogy minden tanár a maga szakkörében önálló munkásságot is fejthessen ki és remélhető, hogy az állapotok ez irányban még javulni fognak s elkövetkezik, ami ulán erősen vágyunk, theologiai irodalmunknak felvirágzása is. A tanár előadói szabadságát biztosítják azok a szabad s népszerű előadások (pubíicumok), amelyeket | a tudom 'myokban előforduló s felmsrülő vitás és u kérdéseknek megvilágítására s népszerűsítésére tartanak s amelyek gyakorta igen látogatottak szoktak lenni (Harnack : das Wesen des Christentums). Ugy gondolom, hogy mi sem akadályoz bennünket abban, hogy mi is hasonlót cselekedjünk s theol. akadémiáink órarendjét akként állapítsuk meg, hogy az ily előadások könnyen beilleszthetők legyenek. Ez a hiány tehát nem olyan nagy, hogy theol. akadémiáinkat, radikális reformálásnak kellene alávetnünk. A tudományos kutatásnak s egyúttal szabadságnak egyik legfőbb biztositéka kétségtelenül a tanárnak i anyigi függetlensége, mert ez a tényező lehetővé j teszi, hogy a tanár menten nagy családi gondoktól | egész erejét s minden idejét tudományának szentelhesse. Mindaddig, mig a tanárnak többfelé kell megosztania képességeit s idejét, hogy megélhetését biztosítsa s mig irodalmi tevékenységében attól keli félnie, hogy netáni kiadványainak még költségei sem térülnek meg: addig még azt sem várhatjuk tőle joggal, hogy egyes jól használható kompendiumokat adjon j ki a theol. szakmüveket vásárló szűk körnek. Ez a máso'lik lényeges különbség, amelyet egy | német theol. tanár s egy magyar között észlelhetünk j s amely feltétlen előfeltétele a kutatás s tudományos j haladás függetlenségének. De reméljük, hogy ez az ! idő sincsen távol tőlünk s ez az igazi függetlenség I el fog jönni mi hozzánk is. Addig megfeszített erővel fogunk dolgozni, hogy azt előkészítsük. Ha nincsenek is nyomtatott kompendiumaink s ! az előadó tanárok ezentúl is sokszorosított füzetekhez • fogják utasítani hallgatóikat, azt egyáltalán nem tarj tom lekicsinylendő s megrovandó dolognak, mint Hor| nyánszky teszi. Az ily füzeteknek mindig volt s maradt : kiváló becse még a nyomtatott könyvek mellett is, a mint azt számtalan hazai s külföldi példa igazolja. ! Nem a füzetekben keresendő a baj oka, hanem abban, | hogy a füzeteken kivül semmi nincsen, amit theologusaink olvashatnának. S ez a baj évről-évre fokozó; dik, mert magyar nyelvű tudományos theol. müvek ! hiánya mellett mindig kevesebb az oly hallgatók száma, akik képesek a német theol. irodalom szakmunkáit olvasni s megérteni. Ez irányban a mult sokkal kedvezőbb volt mint a jelen s régebbi theologusaink | könnyebben szerezhettek nagyobb képzettséget, mint i mostani ifjúságunk. De feltétlen igazat kell adnunk Hornyánszkinak abban, amit a theol. könyvtárak modern felszerelésére s használhatóságára nézve mond. Szabad kutatás, az igazság keresése s a tudományokban való jártasság megszerzése nagyobb szabású szakI könyvtár nélkül — képzelheteíetlen s ilyennek szerI zése nálunk magán személynek alig lehetséges, bz ! elsőrangú követelménye kell, hogy legyen minden theol. akadémiának; gazdag szakkönyvtárnak kell lenni minden theol. akadémián s azt szabadon használhassa nemcsak a tanár, hanem minden hallgatója, mivel olvasását s tanulmányozását annyira meg kell szoknia minden hallgatónak, hogy a könyvek nélkülözhetetlen barátjaikká váljanak s midő.i az életbe kilépnek, ott folytassák theologiai tanulmányaikat s ne dobjanak sutba mindent, amit egykor tanultakVégül a némát egyetemeknek századok alatt megizmosodott hagyományai, a prot. élet elevensége s fejlettsége, más főiskolai levegő, az állam s társadalom nagyobb érdeklődése s elismerő pártolása mind olyan tényezők, amelyek fokozzák a tanárnak munkakedvét s lehetővé teszik munkássága eredményeinek értékesítését.