Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-02-13 / 7. szám

4(5 EVANGELIKUS ORÁLLO 1908 még kevésbé „önálló törvény biztosította autonómiával" rendelkező egyházak. Hol van csak egy ilyen törvény is ? Nagy szolgálatot tett volna nekünk horvát-szlavon országi lelkészeknek, ha citálja az illető törvényt. Egyetlen egy törvény van, melynek szelleme a törvényes vallásszabadságra enged következtetni, s ez a 1898-ki törvény, de ezt Mohácsy nem értheti azon „önálló törvények" alatt, mert erről úgy nyilatkozik, mintha királyi „intézkedés" lenne csak. Hol van hát akkor az a törvény, mely autonomiát biztosít nekünk?! Bizony nincs! S ha a bán erélyes állást foglal „az autonomia" megvédésére, úgy csak a horvát-szlav. országos autonomiát védi s azt teszi, amit — tegyük fel — Apponyi is megtenne, ha külföldről érné a magyar ev. autonomiát egy támadás, de messze járna az igazságtól, aki azt hinné, hogy Apponyi a protestánsok iránti szeretetből védené autonómiájukat. De ha nincs autonómiájuk a horvát-szlav. országi protestánsoknak, milyen mégis a helyzetük ? Hogy igazságosak lehessünk, vissza kell menni a múltra s innét kiindulva festhetjük csak a jelent igazságosan. Nem akarok vissza menni azon időkre, melyekben a horvát-szlavon nemesség állt a protestánsok élén, nem is szólok az antireformáció koráról, melyben a katholicismusnak sikerült a protestantizmus gyökereit kiirtani; csak annyit jegyzek meg tényképen : Ha nincs •— vagy jobban mondva — ha nem lett volna határőrvidék, ma nem volna protestáns ember ez országokban. Mindenütt kiirtották a protestánsokat, csak a határőrvidéken nem tehették, mert itt s ezt jó lesz megjegyezni, mások voltak az urak. A határőrvidék katona parancsnokság alatt állott s ez nem engedte meg a protestánsok üldözését. Itt tehát meg voltak tűrve, míg másutt elkergették. Az első jogi alap, mely más helyzetet teremtett az 1859-iki pátens volt. Avvaí. hogy a király, akkor még csak császár, a pátensét horvát-szlavon országokra is kiterjesztette, kimondhatatlan szolgálatot tett a protestantizmusnak ez országokban. Míg a magyarországi protestánsok vallásszabadságát százados törvények biztosították, addig horv. szláv, országokban a pátens az első lépés a szabad vallásgyakorlathoz. Innen van, hogy a horvát egyházak szeretettel forgatták a pátenst, míg a magyar egyházak jogosan támadták. A határőrvidéki egyházak a pátens szerint szervezkedtek s ezen patentális szervezet sokáig fenn is tartotta magát. A második jogi alappá lehetett volna — ha a király szentesíti — az 1866-iki törvényjavaslat, mely igy hangzik : 1. Az ág. hitv. ev. s ev. ref. azon feltétel alatt részesülnek teljes vallásszabadságban, ha híveik a hármas királyságban különálló egyházzá szervezkednek s mint olyanok alárendelik magukat saját egyházi hatóságuknak. 2. Csak a politikai hatóság gyakorolja a hármas királyságban a felügyeleti jogot. 3. Iskola ügyeikben az általános országos törvények szerint tartoznak eljárni. E humánus törvényjavaslat lett volna hivatva a vallásszabadság kimondására s ha mindjárt a politikai közegek nagymérvű gyámsága alá is helyezi a protestántizmust, mégis nagy haladást jelentett volna a horvát protestánsok történetében. A király azonban hivatkozott arra, hogy ez országokban a közjogi helyzetet a pátens szabályozza s nem szentesítette a törvényjavaslatot s így maradt az máig — holt javaslat. 1868-ban létrejött a kiegyezés, mely új közjogi alapot teremtett. De senki sem mert hozzá nyúlni. Az 1869-iki egyetemes gyűlés kimondta ugyan a Horv. szláv, esperesség létesítésének szükségét, de annak keresztülviteléhez nem látott, ehelyett elhatározta a bárnyakerület a bács-szerémi esperesség ajánlatára, hogy egy horvát alesperesi hivatalt létesít, úgy, hogy az alesperes egyházi tekintetben alá legyen rendelve a bács-szerémi esperességnek, de egyházpolitikái tekintetben a horvát kormánnyal közvetlenül érintkezhetik. A horvát kormány nem fogadta el ezen ajánlatot s egy önálló esperességet követelt, Már kezdték az egyházi körök ennek szükségességét belátni, amikor Dianiska András (zágrábi, majd lőcsei) lelkész egy memorandumot nyújtott be a horv. kormánynak, (188C.) melyben egy önálló horvát prot. egyház létesítését tartotta szükségesnek. Majd utána Belohorsky Gábor bácsi esperes azon fáradt, hogy egy kerület létesíttessék. Mindkét törekvés meghiusult. Eredménytelén volt az egyetemes gyűlésnek Tisza Kálmán akkori miniszterelnökhöz benyújtott kér^ vénye is, melyben a horvát evangélikusok jogviszonyainak rendezését kérték. A horvát-szlav. protestánsok ügye így gyűlésről-gyűlésre ment, anélkül, hogy az csak valamivel is a megoldáshoz közelebb jutott volna. Végre 1891. okt. 18-án összejött több horvát-szlavonországi lelkész Ópóznán s itt kimondották egy külön kerület létesítésének szükségét. A pontban összefoglalt javaslatokat magukévá tették az egyes egyházak is Nendorf és Zágráb kivételével. Nendorf továbbra is a magyaregyháznak, mint „egészséges organizmusnak" "egészséges tagja" akart maradni. Zágráb pedig az 1868-iki kiegyezés megsértésének tartotta az 1891. okt. 18-iki javaslatot. Mivel így egyönte-