Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-11-19 / 47. szám

40') EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1908 Tekintettel arra, hogy az ág. hitv. ev. hívek száma 10—15-el több volt, tekintettel arra, hogy Apatelek közelebb esik, mint az ev. ref. hívek anyaegyháza: Pankota: a hívek az apateleki ág. hitv. ev. anyaegyházhoz akartak csatlakozni. E végből több gyűlést tartattam velük, a pankotai ref. tiszttárs jelenlétében is, de a ref. convent ezt megerősíteni soha sem akarta. Midőn már a nagygeresdi egyezség minden feltételének megfelelt a szerződésünk, akkor kijött Széli Kálmán nagyszalontai ref. esperes, Fábián László egyházmegyei gondnokkal s az arad—békési ág. hitv. ev. esperes. S miután már látták, hogy az egyesülést megakadályozni bajos, előállottak azzal, hogy a szerződésbe vétessék bele, miszerint az anyakönyvek csakis magyarul vezethetők. Én ez ellen természetesen, mint egyházunknak sértő meggyanúsítása ellen, tiltakoztam. Hivatkoztam arra, hogy egyházi alkotmányunk kimondja, hogy egyházunk hivatalos nyelve a magyar, így azok másként nem is vezethetők. Hivatkoztam arra, hogy az apateleki ág. hitv. ev. anyagyülekezet nyelve tót s így itt bajosan lesz olyan lelkész, ki a létesítendő leányegyház anyanyelvét — úgy az ág. h, ev., valamint az ev. ref. hívek többsége német, — tökéletesen bírja s az anyakönyveket németnyelven vezesse. Mindhiába. Az ő makacsságuk folytán az egyesülés hajótörést szenvedett. Kicsiny egyház papja vagyok, itthonról ritkán mozdulok ki, akik többet járnak-kelnek, több ilyen sérelmet hozhatnának fel ref. testvéreink ellen. Egyetemes lelkészi értekezletünkről haza térve, olvastam a Vallásegyenlőségi Szövetség megalakulásáról s annak czéljáról s működési tervéről. Erre vonatkozólag szerény nézetem az, hogy mint egyházi testületnek nincs lételapja, de mint egyházpolitikai programmot szívemből üdvözlöm s neki Istentől drága hazánk s szeretett egyházunk javára s boldogítására sok sikert s hosszú életet kívánok. (Senki se gondolt annak egyháztestületi jelleggel felruházására. Szerk.) Igen is vallom azt, hogy mi vagyunk a világ savai s annak világossága. Kötelességünk tehát az igaz keresztyéni testvériség, egyenlőség s viszonosság érdekében nemcsak küzdeni, de másokat is erre serkenteni s buzdítani. Fel kell már egyszer nagy álmodozásunkból ébrednünk s másokat is fel keltenünk, lássák ők is, hogy az ultramontanismus nemcsak egyházunkat, de hazánk minden rendű s rangú és vallású lakosait milyen örvény felé sodorja. Egyházunk s a ref. egyházat közösen érdeklő Tisztelt Bizottság tagjait kérve-kérem azonban : figyelmeztessék a ref. testvéreket, hogy amennyiben velünk egy úton akarnak haladni, legyenek őszinte testvéreink s viseltessenek több bizalommal irányunkban. Äpatelek, 1908. november 16. Gálik Mátyás. A Janus-törvény. Äz „Egyetértés" már hivatkozott czikkét többek kívánságára a következőkben adjuk le szószerint: Budapest, augusztus 4. Törvényt tervez Apponyi, melynek, mint a római Janus istenségnek, két arcza legyen s egyik arczával a protestánsok, a másik arczával pedig a katholikusok felé mosolyogjon. Apponyi ugy hivja ezt, hogy az 1848: XX. tcrvényczikk végrehajtása s azt tervezi, hogy ezen a czimen a protestánsoknak adandó segélyt felemeli három millió koronával, a katholikusoknak pedig megadja az autonómiát. A negyvennyolczas törvényhozók szörnyen csodálkoznának, hogyha hallanák, hogy azt a törvényt, amit ők országreformáló liberális szándékkal hoztak, hogyan hajtja végre egy negyvennyolczas miniszter ? Az 1848: XX. törvényczikket, — amint ez minden betűjéből kimutatható, azért hozták, hogy a felekezetek közt levő különbségeket megszüntessék. A katolikus egyház addig államvallás, privilegizált, uralkodó egyház volt. Az 1848 : XX. törvényczikk ezt megszünteti, mert első paragrafusában kimondja, hogy minden ez országban lakó felekezetek egymással tökéletesen egyenlők legyenek. Addig a katholikus egyház milliárdos vagyonokat — és pedig nagyrészben állami eredetű javakat élvezett. Az 1848: XX. törvényczikk második paragrafusa azonban kimondja, hogy ,,az egyházak összes szükségletei közálladalmi javakból fedezendők." Ez a második paragrafus több, mint félszázaddal a franczia szeparaczionális törvény előtt kimondotta a szekularizáczió elvét, az összes egyházi javak állami elkobzását; mert hiszen miért hagyta volna az állam az egyházak kezén azokat a javakat, hogyha az egyházaknak amúgy sincsen szükségük semmiféle jövedelemre, tekintve azt, hogy öszszes szükségleteiket amúgy is „közálladalmi javakból" fedezik ? Äz elmúlt hatvan esztendő óvatos volt, nem mert hozzányúlni a negyvennyolczas egyházpolitikai iörvényhez. Kossuthék törvényéből a huszadik czikkely végrehajtatlan irattári emlék maradt, összevissza annyi jelentőséggel, hogy az egymásután következő szabadelvű kormányok erre a huszadik törvényczikkre hivatkoztak, amikor a protestáns papok napszámosbérét kongruával s állami segítséggel foltozgatták. Most végül Apponyi hozzáfog a végrehajtáshoz s ezt oly módon cselekszi, hogy hat évtizeddel a magyar liberálizmus klasszikus évszáma után, pontosan akkor, amidőn Francziaországban az állam és egyház viszonyát legradikálisabban megoldó szeparaczionális törvény életbeléptetésének utolsó hullámai is elsimultak, megcsinálja a fordított szekularizácziót. Másutt elkobozzák a már meglevő egyházi vagyont; nálunk Ap-