Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-11-12 / 46. szám

40') EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1908 betoldásoktól, magyarázatoktól, kiegészítésektől, a későbbi kor mondai hagyományainak az evangyeliomi iratokba való beillesztésétől ! De ugye bár, ha valaki ilyen szellemű bibliaismertetést merne írni, azt nemcsak, hogy nem approbálnák, de a szerző Zoványi sorsára jutna, mert meggyőződése az egyház hivatalos dogmatikai álláspontjával szembekerült! Hát nem katolicismus ez?, nem a tekintély uralma és zsarnoksága-e ez a lelkiismereti szabadság felett?, nem a dogmatikai kényszer diadala-e ez? S nézzünk bele az „Egyh. Alkotmány "-ba. Annak 324. §-a ezt mondja: „egyházi vétséget követ el azon tisztviselő, a) aki egyházunk hitvallásával ellenkező tant hirdet!" — Mi egyéb ez, mint a dogmatikai formalismus alapjára való merev helyezkedés ?, mint tagadása a tanszabadságnak és tudományos kutatás szabadságának, melyek az egyházi tannal ellentétes eredményre is vezethetnek? Mi egyéb ez, mint a dogmatikai kényszer törvényerőre emelése, mint a hivatalos dogma tévedhetetlenségének és csalhatatlanságának dokumentálása ? Nem katolicismus ez a protestantismusban ? Lehetséges-e ilyen alapon dogmatikai fejlődésről beszélni, holott kétségtelenül bizonyos, hogy minden egyes dogma nem egyéb, mint theologiai speculatio, a dogmatikai harczok eredménye! Dogmatikánk tehát szintán „nebántsvirág", melyhez nyúlni, melyet kritizálni senkinek sem szabad büntetlenül; holott mindenki érzi, hogy | ezen dogmák legnagyobb részt elavult igazSágokat, túlhaladott álláspontot képviselnek, j melyek a keresztyénség első századainak dogmatikai harczaiból kerültek napfényre, melyek akkor talán kielégíthették a vallásos szükségleteket, de ma már a legtöbb ember, — ki elfogulatlanul ítél s elfogultság nélkül lapozza a történelmet — mosolyog felettük, de melyeket nem hisz senki! (Nana! Szerk.) S talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy innét van templomaink panaszolt üressége, az úgynevezett hitközöny, mert a modern kor gondolkozó gyermekét az ó-kor elavult dogmatikai csemegéivel traktáljuk; innét a protestáns szellemmel ellenkező reversalisok, melyek történetéből legyen szabad ezúttal egy jellemző esetet előadnom. Hallomás útján jutott tudomásomra, hogy egy református férfi házasságra akart lépni róm. kat. leánnyal. Annak rendje és módja szerint elmegy a kath. plébánoshoz bejelenteni szándékát. Az azt válaszolja, hogy csak az esetben adhatja össze kath. menyasszonyával, ha reversálist ad, hogy gyermekei mind katholikusok lesznek. Erre az atyafi sarkon fordul, s elmegy a református paphoz, akitől szabadelvű elbánást remél. A református pap hasonlókép azt mondja, hogy csak azon esetben adhatja a párt össze, ha a kath. menyasszony reversálist ad, hogy a gyermekek mind reformátusok legyenek. Erre az atyafi ismét sarkon fordul, s ekképen gondolkozik: „ha már minden áron reversalis kell, inkább adom azt a kath. plébánosnak, aki nem annyira meggyőződésből, mint inkább ráparancsolt kényszerből követeli azt, semhogy a protestáns papnak adjak reversálist, ahol szabadelvű és türelmes elbánást vártam s kényszerrel találkoztam." S a gondolatot tett követte, reversálist adott a kath. plébánosnak. — Ez bár nem tartozik szorosan tárgyamhoz, de jellemző, hogy az egyszerű ember is a katolicismustól nem vár kényszernél egyebet, de a protestantismustól megköveteli a szabadelvüséget s a dogmatikai formalismus kényszerének ellenszegül! De ezen kiugrás után térjünk vissza tárgyalásunk elhagyott medrébe! A dogmatismus, a dogmatikai elfogultság és elzárkózottság ellenkezik a protestantismus szellemével, de azért minden téren a dogmatikai formalismus diadalra juttatása a protestáns egyházak törekvése. Á reformatio s vele az egész protestantismus a lelkiismereti szabadságot, a tudományos szabad kutatást, a tanszabadságot juttatta diadalra, amit a hivatalos egyház elnyomni igyekszik. Mert kérem nem ellentmondás-e az, midőn a mi protestáns egyházunk kijelenti, hogy „a teologiai főiskola feladata: a theologiának, mint elméleti és gyakorlati tudománynak „a szentírás, az ág hitv. ev. egyház tanai, hitelvei és a tanszabadság elve alapján

1

1 való önálló mivelése." (Theol. tanügyi szervezet V-ik szakasz.) Mert mit jelent ez ? Azt, hogy a tudományos szabadkutatás, a tanszabadság csak azon fokig érvényesülhet, ameddig azt a dogmatikai elfogultság megengedi, s ha a tanszabadság a dogmákkal ellenkező állásponthoz vezet, akkor a dogma azt mondja „eddig és ne tovább !" — A hivatalos egyház pedig a kutatóra, a tanszabadság művelőjére ráolvassa az elítélő szentencziát: „anathema esto!" Hát megegyeztethető-e a protestantismus lényegéivel, annak sarkalatos elvével, létjogosultságának, tovafejlődésének egyetlen alapjával, a lelkiismereti szabadság, a tudományos kutatás, a tanszabadság elvével az, hogy mindez művelhető legyen a dolgozó szobában, az Íróasztal mellett, de napvilágot ne