Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-11-12 / 46. szám

406 EVANGELIKUS ORÁLL '> 1908 lásson, ha az a dogmákkal, a hitelvekkel, vagy az egyház százados, hagyományos véleményével ellenkezik?— Elképzelhető-e a dogmáknak, az „egyházi tan"-nakésa „tanszabadságnak" egymás mellett való megtérése és barátsága? Elképzelhető-e „az egyház hitelvének megtartása mellett a tanszabadság"? (Egyh. Alk. 220. §.) Lehetséges-e ilyen elvek mellett, ilyen merev dogmatikai álláspontról tudományos haladást és fejlődést, a modern kor igényeinek megfelelő keresztyénség kifejlődését elgondolni, midőn minden oldalról a türelmetlenség akar diadalt ülni ? — Soha ! Ä protestantísmus ajkára vette a reformatio jelszavait, de azok érvényesülése ellen a középkori dogmatikai Scholastika elfogultságával tiltakozik ; a tanszabadságot hirdeti, de azt az egyházi tannal, a dogmával megköti és megbénítja ; a lelkiismereti szabadság hívének és képviselőjének vallja magát, de ezt a lelkiismeretet a maga hitelveivel ő is megbéklyózza és zsarnokoskodik felette. — Ez kérem katolícismus a protestantismusban! Megkötöttség, megrögzöttség, elfogultság, az ellenkező vélemények ostorzása, hogy igazán katholikus kifejezéssel éljek: az eretnekség elfojtása! R mig a protestantísmus nem veti le magáról ezt a katolicismust, ezt a türelmetlenséget, merevséget, dogmatikai megkötöttséget, addig ellenkezésben van a protestantísmus szellemével, addig fejlődés, haladás el sem képzelhető, addig kétes a protestantismusnak létjogosultsága is. De igen, állítsuk vissza a protestantísmus lényegét, érvényesítsük a reformatio alapelvét és örök jelszavát: a lelkiismereti szabadságot, a szabad tudományos kutatást s a büntetlen tanszabadságot, akkor igenis ezen „reformáció alapelveinek hü követése véd, óv, fejleszt es erősít meg minket mindenkoron akkor igenis „bátor büszkeséggel mondjuk továbbra is, hogy mi protestánsok vagyunk, s azok is maradunk !" *) Moczkovcsák Ernő, ev. lelkész. *) Közöltük e merészröptü fejtegetést, nehogy minket is érhessen a szabad szó zsarnoki elfojtásának vádja. De kíváncsiak vagyunk reá, hol gondolja e fejtegetés szerzője a lelkiismeretben szabadság, a kutatás- és a tanszabadság általa kívánt korlátlanságát belekapcsolni a minden egyházi létnek alapját képező hitelvi közösségbe és a szentírás tekintélyéntk elvébe ? Mi ezt a bekapcsolási pontot, ezt a határvonalat a legszorgosabb kutatás daczára sem tudjuk megtalálni fejtegetésében! Nagyon hálásak volnánk, ha e ma — úgy látszik — sok elmét foglalkoztató kérdésekhez mások is hozzászólnának. — Szerk. Visszhang az „Evang. Őrálló" 43-ik számában: „Mi kifogás lehet a vallásegyenlőségi szövetség ellen ?" czímii czikkre. Amint az Ev. Őrálló tévedésből egy héttel később kezembe jött 43-dik számának a vezérczikkét olvastam, nem kis aggodalom szállta meg keblemet. Istenem! gondolám magamban, eddig sem csináltunk sokaf a mai kritikus időben egyházunk védelmére, a mikor teljes elnyomására titokban nagy támadás készül ellene. Most meg ezután még rosszabb a kilátás, mert a meghasonlás, kétkedés, rágalmazás ütötte fel tanyáját híveink több vezetőjében, ami előbb-utóbb végzetes lehet egyházunkra. E fájdalmam közepette eszembe jutott Megváltónk ezen szomorú jóslata: „Vajha akár csak te eszedbe vehetted volna, vagy csak a te mostani napodon, a melyek néked a te békességedre valók, de azok most elrejtettek a te szemeidtől." A Budapesten tartott lelkészi értekezleten a vallásegyenlőségi szövetségre tett élezelés azt bizonyítja, hogy .többen lelkészeink közül nem ismerik fel a mai helyzetünket, „nem ismerik amelyek nekünk, békességünkre valók," s nincsenek tisztában e szövetség czéljával. Azért ezen nyugtalankodóknak figyelmeztetésül szolgáljanak Jézusnak ezen szavai : „Jeruzsálem ! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, kik te hozzád bocsáttatnak, nem egyszer akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk az ő fiait egybegyűjti szárnyai alá, és nem akartátok. íme azért a ti házatok puszta leszen." Amint tudjuk az be is következett. Erős ellenség körülfogta a várost, bevette s lerombolta, s a zsidó nép megszűnt államot képezni. Igy lesz velünk is, ha korán észre nem jövünk. Ezért nagy az én fájdalmam, mert attól tartok, hogy egyházunk Jeruzsálem sorsára jut. Azon okok, melyek miatt Jeruzsálem tönkre ment, megvannak nálunk is. Mi pedig a helyett, hogy komolyan egymás mellé tömörülnénk, széthuzunk, meghasonlást szitunk egyházunkban ; a helyett, hogy magunkat erősítenők hittel, számban : a modernismussal állunk elő s kaján szemmel nézünk egymásra az Eris almája felett; a helyett, hogy Megváltónk komoly figyelmeztetését megszivlelnők, füleink mellett engedjük elsuranni. Kassandra jóslatának sorsa van figyelmeztetésemnek. Másfél évvel ezelőtt hangoztattam: „Kapunk előtt az ellenség," ki hallgatott rá? Ugye megjött már? Hol vannak vezéreink? Ha mindenikünk ugy megtenné kötelességét, mint Hont főesperese, vagy e becses lapnak szerkesztője, főpapjaink s még több lelkész buzgó egyházával, különösen a felvidék, a derék szepességi híveink s bányavárosok erős lutheránusai, nem különben még sok más, kiket nincs szerencsém közelebbről ismerni, nem aggódnám. „Hol vagyon a ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén. A riadó vakmélységet fölverje szavával? A puhaságra serényebb kor állt elő? Ellenséges sereg gyülekezik, nemcsak, de egyik vezére annyira bízik győzelmében, hogy pusztulásunkat kimodta. Mi mégis nem térünk észre. Hát kérem mi ez ? Várjuk a sült galambot ? Vagy nem értik az egyesülésre hivó szózatot, vagy rossz szellem csábítása az, melylyel az egész protestantizmust tönkre akarják tenni, „divide et ímpera" elv szerint. Igy történt a hussitákkal, kiket még a törököt verő Hunyadyak sem voltak képesek legyőzni, legyőzettek