Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-01-16 / 3. szám

1908 valamely tanítói állomásnak államsegellyel kiegészí­tett jövedelme az iskola fönntartó által el nem hárítható, állandó természetű körülmény következté­ben csökken; amely esetben az iskolai hatóság a közigazgatási bizottság által a minisztertől az állam­segélynek a törvényben megállapított alapfizetés összegének erejéig való fölemelését kérheti. Segédtanítónak alkalmazását a törvény csak ideiglenesen ós legfeljebb 1 évi időtartamra engedi meg, de a segédtanító fizetését az eddigi összegről t. i. 400 koronáról 800 koronára emeli föl. (Ut. 5. §.) A tanító nincs följogosítva arra, hogy segédet fogad­jon a maga helyettesítésére, a segédtanító alkalma­zása az iskolaszék hatáskörébe tartozik. Segédtanító rendszerint, tanítóváltozás esetén alkalmazható, külö­nösen a tanító halála esetén, özvegye s árvái félévi egész fizetést ós lakást élveznek. És ha az iskola államsególyes, akkor a segédtanító fizetéséhez az állam is hozzájárul abban az arányban, amelyben az elhalt tanító fizetését kiegészítette. Ez nagyon mól­tányos, de a legtöbb esetben nem lesz elégséges. Az a gyülekezet, mely államsegélyes, melynek szegény­sége közhatóságiiag meg van állapítva, nem lesz ké­pes temetési, tanító választási költségeken felül, még az özvegy s árvák javadalmát ós a segédtanító lak­bérét, fizetését előteremteni. Előfordulhat az az eset is, melyben hatósági orvos vizsgálata alapján meg­állapíttatik, hog)'- a tanító nem saját hibájából szár­mazott fogyatékossága miatt nem képes eredménye­sen tanítani; és bár tagja az országos tanítói nyug­díjintézetnek, legfölebb még csak végkielégítéssel távozhatnék állásáról. A közigazgatási bizottság meg­állapítja a segédtanító alkalmazásának szükségességét. Nagyon móltányos volna ós a közérdek szempontjá­ból kívánatos is, hogy a hitközség ily esetben is ré­szesülne államsegélyben a segédtanító tartására, hogy ne kelljen a beteg tanító kezébe a koldusbo­tot, hátára a koldustarisznyát adni. Autonomikus szempontból kifogás alá esik az utasítás azon ren­delkezése is, (5, §. 3. bekezdés) hogy a segédtanító alkalmazása az iskolaszék hatáskörébe tartozik, mert ez az ügy önkormányzati törvényes rendünk szerint a gyülekezeti közgyűlés hatésköróbe tartozik, külö­nösen akkor, mikor a javadalmazás a gyülekezetet terheli és a segédtanító alkalmazása az egyházme- i gyei hatóság megerősítésére szorul. A miniszteri , Utasítás "-ban idézett 1868. XXXVIII. t.-c. 137. §-a és az 1886. évi XXVIII, t.-c. 13. §-ának 1. ós 2. pontja nem a hitfelekezeti, hanem a községi iskola­szók hatáskörét állapítják meg, az idézett 2. pont meg épen azt tartalmazza az „Utasítással" ellentót­ben, hogy a felekezeti iskolaszók szervezetét és te­endőit a felekezeti iskolaügyet vezető illetékes főha­tóság szabja meg. Kund Sámuel. Folyt, köv.) TÁRCA. Evangélikus egyházunk iskolafenntartói köte­lessége, különös tekintettel a népiskolákra. (Folytatás.) Csak is ez uton remélheti az egyház, hogy a gondjaira bízott gyermekekben majdan élő, munkás tagokat nyer, akik amint maguk élő kövekként so­rakoznak az egyház épületébe, másrészt szavukkal, cselekedeteikkel, egész életükkel terjesztik az Isten­ben való életet a családban, hivatásuk körében s megőrzik és kamatoztatják azokat a drága kincse­ket, amelyeket apáiktól örököltek. Semmiféle egy­háznak nincs annyira érdekében az önfentartás köte­lességéből folyólag iskoláihoz szívósan ragaszkodni, J mint épen evangéliumi egyházunknak. Mi nem tá­maszkodhatunk külső hatalomra, mely a tömegeket súlyánál fogva tartja össze; nem dicsekedhetünk világi tekintéllyel, amely sokakat meghajtásra kény­szerít ; nincs aranyunk ezüstünk, amely vonz ; nincs vaskövetkezetességgel keresztül vitt szervezetünk, amely csudálatos szabatossággal működik; nincs csillogó szertartásunk, mely képzeletre ós érzékekre hat; nincs gyontatószékünk, mely a lelkeket az egyház intézményeihez láncolja; nem vagj^unk egye­dül üdvözítő egyház, amelyhez pusztán külsőleg hozzátartozni már az üdvösséget jelenti. Nekünk csak egy hatalmunk, egy tekintélyünk, egy kincsünk, egy összetartó kötelékünk, egy üdvöt nyújtó forrásunk van : az evangelium. Igaz, hogy ez minden egyebet felülmúl s mindent pótol; mert Is­tennek hatalma; de hogy erejét ós áldását megmu­tassa, használni, hirdetni, gyakorolni kell. Bele kell keverni mint kovászt a lisztbe, az emberek világába, életébe, hogy áthassa egész valójukat, megszentelje s boldogítsa életüket, hogy ne kényszerből, ne puszta külső engedelmességből, hanem a hálás hitnek bol­dogító tudatából vallják: „Óh tudom, tudom kiben hiszek! Nem, nem hagyom el hitemet." Ezek lesznek aztán evangéliumi egyházunknak igaz tagjai, akikre számíthat, mint hálás gyermekeire, akik evangeliumi nagykorúságban ós szabadságban ragaszkodnak hü édesanyjukhoz, akinek legdrágább kincsüket köszön­hetik. De ha az édesanya nem tette meg kötelessé­gét, hanem idegen nevelésbe adta gyermekét, ne csudálja, hogy gyermeke nem ragaszkodik hozzá, sőt idegenkedik tőle. Ez fáj az anyának, de fájdal­mát, elhagyatottságát maga okozta. Állításainkat a történelem igazolja. Az evange­liummal együtt jár a nevelés ós tanítás. A reformá­ció, mely a feledésbe ment evangéliumot ismét nap­világra hozta, épe® ezért megteremtőjévé lesz a nópnevelósnek. Luther már 1525-ben minden város­i ban ós községben iskolák felállítására buzdít ós pedig nemcsak fiuk, hanem leányok részére is * Igaz, hogy mai felfogásunk szerint ezek az iskolák igen kez­detlegesek voltak. Az olvasásra ós a káté ismeretére szorítkozott a tanítás: a tanítási idő sokszor csak egy-egy óra naponként, vagy csak a hót bizonyos napjain a téli hónapokban; a tanítók egyúttal céh­mesterek, többnyire oly férfiak, akik maguk sem végeztek valami magasabb tanfolyamot. De evange­liumi nópnevelósünknek mégis ezek az iskolák ve­tették meg alapját. Az evangéliumi egyház mindig át is volt hatva szent kötelességének tudatától. Va­lóban megindító és lélekemelő azon buzgalom lá­tása, amelyet az evangelium népe hazánkban min­denfelé kifejt a reformáció elterjedése alkalmával. Minden kis gyülekezet iskolát állít. íldoz, önmegta­gadást gyakorol, csak hogy gyermekeit, ifjúságát nevelhesse. Minden templom mellett ott az iskola; söt ahol templomra nem telik, ott legalább iskolát állítanak, mert ezt föltótlenül szükségesnek tartják. Évszázadokon át foly a hü munka s nem lankad az áldozatra készség. A nóp fia a magas ranguakkal * „Au die Bürgermeister und Katsherren allerlei Städte in deutschen Länden" c. iratában.

Next

/
Thumbnails
Contents