Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)
1908-05-28 / 22. szám
192 EVANGELIKUS OKALLO 19 U8 minőségű s tartalmú s kiválóaknak tartom a 9, 10., 16, 60., 75, 77, 78, 81, 84, 107, 108, 110, 116, 138. és 140. számú javított, átdolgozott énekeket is. Némely énekben egész bibliai részeket találhatunk költői feldolgozásban. így p. o. a 138. sz. ének a hegyi beszéd makarizmáit közli, szép, lendületes költői feldolgozásban, bár egészen más, a „Tenéked Uram hálát adok" dallamára, a német, Graduál és a dunántúli énekes „Mint a szép hives patakra" közölt dallama helyett. A 155. ének pedig I. Kor. 13. részét, a 161 -ik Ézsiás 38-ik részét s a 97-ik a 30-ik zsoltárt dolgozza fel. A 167. sz. kuruc énekben pedig a népdal emez ismeretes sorai is előfordulnak: „Az ég alatt, a föld színén, Nincsen olyan árva, rnint én!" S nekem ez ellen nincs is kifogásom. Néhány év előtt egy városi lelkésztársamnál voltam, ahol kántor nem volt s a ki egy árva fiú temetésekor az általa vezetett dalkörrel azt a nótát énekeltette, hogy: „Kitették a holtestet az udvarra, De nincs, aki végig végig sirassa!" s beszélte, hogy ez az alkalmi dal ott mindenkit mélyen meghatott s azt az egész közönség velők együtt énekelte s kérdezte, hogy elitélem-e őtet azért? S én nem tudtam őt ezért elitélni. Hát cum grano salis lehet néha ilyeneket is előadni! Helyesebbnek tartottam volna, ha némely énekszerzők a 10—11. verses énekek helyett kissé kevesebbet adtak volna, mert hiába! valamint a túl hosszú prédikációkat, úgy a túl hosszú énekeket sem szereti népünk. Én részemről nem helyeslem azt, ha a gyülekezet az énekből csak egy-két verset énekel s erre a pap kimegy az oltárhoz s ismét egy-két vers eléneklése után fölmegy a szószékre, mint ez a reformátusoknál általában, de nálunk is sok helyen dívik. Szerintem minden ének egy bevégzett egész, melyet nem lehet megszaggatni, mert akkor az a gyülekezetet nem építheti. És mi rendesen végig is szoktuk mindig énekelni az énekeinket. így a 2. sz. éneket „Maradj velünk mi Krisztusunk", mely a Graduálban és a dunántúli énekesben is csak 3 versből áll, az „Énektár"-ban közölt 9 vers helyett rövidebbre is lehetett volna szabni s hasonlóképp a 84. sz. „Jézus ki bűnös lelkemet" című 10 verses éneket is, mely a Graduálban ugyan 12, de a dunántúliban csak 7 versből áll. A 8. sz. énekből is a „Sión panaszkodik, búsul", szerintem bátran elmaradhatna a sátánról szóló 5-ik vers anélkül, hogy ezáltal az ének szépsége a legkevésbbé is -csonkulna. Az 1, 5, 52, 64, 82, 83, 87. és 109. sz. énekek legtöbbjét azt hiszem csak kegyeletből vették föl e próbafüzetbe s úgy gondolom, hogy nem vétenénk a kegyelet ellen, ha ezek ki is maradnának új énekesünkből. Amit a II. próbafüzet feletti bírálatomban most négy éve az „Evang. egyház és iskolában" erre nézve Hagenbachtól idéztem, ma is vallom, hogy: „Nem minden derék csak azért, mert régi; az avnltak közt sok elavult, reánk nézve elenyészett dogmatikai vagy erkölcstani világnézettel egybefüggő, vagy korunkra nézve érthetetlen és élvezhetlen van!" (Encucl. 362. 1.) Mennyivel szebbek, tartamasabbak és lélekemelőbbek p. o. a Szkárosi Horváth András, Péczeli Király Imre, Balassa vagy Rimócy itt közölt énekeinél a Székács, Győry vagy Karsay újabb énekei. Lehet valaki nagy ember, nagy író vagy nagy költő, de ebből még nem következik az, hogy egyszersmind minden egyes műve kivétel nélkül kitűnő is legyen. így p. o. a Székács „Erős várunk" átdolgozásánál is jobbak a mai átdolgozások; s bizony nagy Lutherünk sem veszítene semmit előttünk az ő dicsőségéből, ha az 1. sz. alatt közölt piciny 3 verses énekét elhagynók is. Avagy építhetné-e népünket p. o. ez ének nehézkes, gyenge rímű és mondatszerkezetű 2-ik verse! „Krisztus ki urak ura vagy, Vesztünkre jutnunk oh ne hagyj ! Védd hatalmaddal népedet, Hogy dicsérhessük nagy neved T Van még két „javított" ének a 13-ik és 15-ik, a melyeket ki kellene hagynunk, mert a dunántúli énekes eredeti 186. és 187. sz. énekei jobbak ezeknél. Ezeknek a szerzői nem gondoltak a dallamra és semmi tekintettel nem voltak a megszakításokra. Avagy kérdem: minő áhítatot kelthetne a hívők szívében a 13. ének ilyen verseinek az éneklése: „örökké megáll Jézusom beszéded, És előbb ér a menny és föld is véget, Mintsem országo-cta/ a bűn hatalma Elpusztíthassa." Vagy: „Vétkek csábítják szent nyájad juhait, De megtartják ö-ket híven karjaid, Hogy kebledről sen-ki le ne szaggassa És meg ne rontsa." Vagy : „Ott neked nyájad egyesült lélekkel Mint főnknek örvend háladó énekkel És áld, hogy SzznXM-keddel vezérelve Felvitted mennybe." Épp ilyen a 15. sz. ének is. íme a 2. vers: ,,Méltasd őket Te szent segedelmedre, Hogy juthassanak Te ismeretedre, És kövessék m\-ként megparancsoltad ' Akaratodat." Vagy ennek a 6. verse: „Minden veszélyek kőzt védelmezz minket, Míg majdan bevé-gezhetjük éltünket, És eljutunk di-csőültek hónába, A mennyországba." Hát biz ezek helyett inkább a régiek maradjanak meg! S ha ezek után közvetlenül mindjárt a 16. sz. éneket átolvassuk, azonnal szemünkbe tűnik, hogy mennyivel szebb és kitűnőbb ez ének kijavítása, mint a két előbbié volt. Csak pár aprólékos megjegyzéseim vannak még ez énekekről! Többször előfordúl ezekben a „mi fegyverünk", „mi pajzsunk", „mi szívünk." Ezeket a kifejezéseket megengedi ugyan a poetica licentia, de a magyar ember az ily kifejezésekkel ritkán él s azok könnyen kerülhetők is. így p. o. a különben igen szép átdolgozású éneknél: „Erős várunk az Úristen, Mi fegyverünk, mi pajzsunk" helyett nem jobb lett volna-e a német „Ein guter Wehr und Waffe"-nek megfelelőbb „Jó fegyverünk s oltalmunk" vagy „Jó fegyverünk és pajzsunk"?! A 12. sz. éneknél „Ha Krisztus maga oltalma", a 3. versben „Bár gúnyoljon a hitetlen 1 1, már a rim