Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-04-30 / 18. szám

151 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ r.'oy év alatt 3 és fél millió K. 10 év alatt tehát 35 millió! S ekkora tőkével egyházunk összes bajait orvosolni lehetne! De! ... számoltak-e azok az urak, akik ezt az eszmét megpendítették, az eszme keresztülvitelének nehézségeivel, hogy ne mondjam: lehetetlenségével?! 1 fillér önkéntes adó az első pillanatra csekélységnek látszik, amelyet még a legszegényebb ember is játszva megfizet. De ne feledjük ám, hogy minden lélek után évi 1 fillérről van sző! Ez pedig 365 fillér minden lélek után minden esztendőben! Vagyis akkora összeg, a mekkorát még a legmagasabb e. adóval dolgozó gyülekezet sem vet egy lélekre. Nem is vetnek. Mert az a szegény napszámos ember, akinek összes vagyonát 5—6, vagy sokszor még több kenyeret kérő gyermek képezi, 25—30 korona e. adót is fizetne, a mit pedig a legjobb akarat és a legnagyobb buzgóság mellett sem tudna megfizetni! Nem ilyen indirekt adóemelés, hanem megfordítva: adóleszállítás kell a mi e. adóval agyon terhelt, nehezen élő s Amerika-felé kacsintgató szegény falusi népünknek! Ne ilyen eszközökkel akarjunk mi jubileumi emlékalapot teremteni, mert ebből ugyan soha sem lesz semmi; de még ha lenne is, ezrek könnye és ezrek verejtéke tapadna ahhoz! Mások a gyülekezeti elöljárókkal akarják létesíttetni ezt az emlékalapot. Adjanak a lelkészek, tanítók és felügyelők évenként 3—4 koronát s az ezen adományokból befolyó összeg legyen a jub. emlékalap. A gyülek. elöljárókra már jobban lehet támaszkodni, mert ők mind intelligens emberek, akik fel tudják fogni az eszme magasztosságát és kétségkívül tehetségük szerint szívesen áldoznak is arra. De ők végtére is csak kevesen vannak. Az általuk összeadott összeg nem elég tekintélyes egy 400 éves jubileumi emlékalaphoz! A jubileumi emlékalap megteremtéséhez én egy harmadik módot ajánlok. Régi, aranyigazság, hogy a kinek több adatik, attól több is kívántatik! Ne mondjuk ki azt, hogy minden lélek egy fillért adjon, hanem mondjuk azt: adjon mindenki annyit, amennyit anyagi körülményei megengednek és akkor, a mikor az néki jől esik. Minden gyülekezetben alakítsunk egy jubileumi bizottságot, amely évenként többször is gyűjtő-ívet hordoztat a hívek között; az így befolyó összeget 1917-ig tőkésíti és azután egy később meghatározandó célra fordítja. Meglehet, hogy ilyen úton nem jön össze 30—40 millió korona; talán még 3—4 millió sem; de bizonyos, hogy az így befolyó összegen nem lesz árvák könnye és özvegyek sóhaja, mert ez igazi önkéntes adakozásnak lesz az eredménye! Kemenesi. Megjegyzések a tis-zakerületi ev. lelkészegyesület alapszabálytervezetére. 1. Ha az egyesület a maga rendes tagjai közé fogadja a theológiai tanárokat és vallástanárokat is, akkor az alapszabálytervezet 2-ik szakasza mindenesetre kibővítendő, illetve abba a theológiai tanárok és valástanárok a lelkészek mellé fölveendők, mert így az a Játszata van a dolognak, mintha az egyesület ugyan Hgénybe venné a nevezettek anyagi és szellemi támogatását, a maga gyámolításáról azonban nem biztosítaná őket. 2. Az egyesületek az egész világon az alapítók, illetve a tagok saját elhatározása és akarata folytán, nem pedig felsőbb parancsra, külső kényszerből alakúinak meg és állanak fenn. Belépésre és bennmaradásra sehol az egész világon senkit kötelezni nem lehet. Ez az egyetemes érvényű jogelv náiunk Magyarországon az állami és társas életben olyan nagy tiszteletnek örvend, hogy a törvényhozás mind e mai napig nem tartotta szükségesnek az egyesületi ügyet törvényben szabályozni. Egyházunk hasonlóképen gondolkozik, aminek klaszikus bizonysága, hogy alkotmányunkban sehol egy árva szót sem találunk az egyházi jellegű egyesületekről, továbbá, hogy az egyetemes közgyűlés most legutóbb még arra sem volt kapható, hogy az egyház körén belül, az egyház védőszárnyai alatt megalakúlt s az egyház céljait szolgáló országos evang. tanáregyesület alapszabályat megerősítse, hanem azokat egyenesen a vallás- és közokt. miniszterhez utalta, végül pedig, hogy a múlt évi egyházkerületi közgyűlésünk ugyan tudomásul vette a kerül, lelkészegyesületnek megalakúlását, az erkölcsi támogatásárB vonatkozó kérést azonban válasz nélkül hagyta. Az általános jogszokás és a mi egyházunk által különös nyomatékkal hirdetett egyéni és lelkiismereti szabadság elvét súlyosan megsérti az alapszabálytervezet 3-ik szakaszának a) pontja és 4-ik szakaszának utolsó bekezdése, amikor az egyházkerület kötelékébe tartozó minden lelkészt, theológiai tanárt és vallástanárt kötelezni akar az egyesületbe való belépésre, illetőleg a hivatalától való megválásáig, vagy a kerületből való eltávozázásáig az egyesületben való megmaradásra. Az, amit a tervező indokolásképen fölhoz, t. i., hogy az egyesület föllépése sokkal nyomatékosabb lesz, ha a lelkészeknek nemcsak egy töredékét, hanem egész összességét magában foglalja; továbbá, hogy az igazság azt hozza magával, hogy mivel netáni kedvező eredmények esetén a hasznot mindenki élvezi, ne csak egy pár buzgóbb ember viselje az igát, hanem viselje mindenki: az lehet emberileg érthető és méltányolható, de nem szolgálhat jogcíműi arra, hogy a kerület lelkészi karának az az 50—60 tagból álló kis része, melynél több az alapszabályokat megalkotó folyó évi közgyűlésen aligha fog megjelenni, a jelen nem levő többségre is kötelező erővel bíró rendszabályokat alkosson. S teljességgel lehetetlennek tartom, hogy a kerületi gyűlés az alapszabályoknak ilyetén rendelkezését csak egyetlen-egy ellenző felszólalásra is jóváhagyná. A kerületi lelkészegyesület tehát csak úgy alakúihat meg és csak úgy állhat fenn, ha az érdekeltek önként sorakoznak a kibontott zászló alá. Csakis így lesz létjogosúltsága. Másként soha! 3. A tagsági-díjak a közművelődési célokat szolgáló egyesületek legtöbbjénél alapszabályszerüleg vannak megállapítva. Ahol nem így van, ott meg az a szokás, hogy a közgyűlés, bár az alapszabályok nem kötelezik is reá, az egyszer megállapított díjakat csak kényszerítő szükség esetén változtatja meg. S így is van helyesen. Hadd tudja meg mindenki, még "mielőtt taggá lenne, hogy a belépéssel minő anyagi kötelezettséget vállal magára az egyesülettel szemben. Az alapszabálytervezet 4. §-ának második bekezdésében foglalt azt a rendelkezést tehát, hogy a tagsági-dijak megállapítása a közgyűlés hatáskörébe tartozik, — nem helyeselhetem. Még kevésbé helyeselhetem i