Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-04-23 / 17. szám

1908 EVANGELIKUS ORALLO Ä vegyes házasságokról. Ä „Tünetek" cím alatt vitatott kérdésről szeretném véleményemet röviden elmondani, ámbár szentigaz, hogy a pro és contra elhangzott cikkek után érdemes volna a kérdéssel szélesebb alapon is foglalkozni. Ännyit minden sértő szándék nélkül meg kell állapítanom, hogy engemet — s bizonyára nem én vagyok az egyedüli — valóban megdöbbentett az a könnyelműség, amellyel Kiskamondi Ernő e fontos kérdést tárgyalta, amin azonban Mohácsy cikkére való válaszában javítani akart, komolyan érvelvén a vegyes házasságok jogosultsága mellett. S ez az, ami szólásra kényszerít. Az első cikk éppen könnyelmű hangjánál fogva nem téveszthetett meg senkit, míg a második nagyon alkalmas arra, hogy a vegyes házasságokat úgy tüntesse fel, mint a modern haladás szükségképeni folyományait, amelyek ellen nem szabad tiltakozó szavunkat felemelnünk, mert maradiak leszünk, sőt mi több, Luther szellemének megtagadói. Az egyes állítások cáfolatába nem akarok bocsátkozni, amit cikkem feliratával is jelezni akartam. Mert nem arról kell itt szólni s nem is az a lényeges, hogy egyházi functionarius más vallásuhoz adta a lányát, — ámbár tünet ez minden esetre — a fő kérdés az, helyeselhető-e a vallásos élet szempontjából a vegyes házasság vagy sem ? Hangsúlyozom nem az egyház, hanem a vallásos élet szempontjából, mert az egyház csak eszköz, ha tetszik intézet a vallásos élet fejlesztésére s így nem is az egyház a fő szempont, hanem a vallásos élet. Mindenek előtt meg keli állapítanunk egy tényt. Létünk nincs a földi életbe fektetve, jelen életünk csak előkészülés ama jövő életre, melyet Isten országának nevezett el Krisztus urunk. Mindennek, amit e földön teszünk, oda kell irányulnia, hogy ezen célunkat elérhessük. S ezen cél nem érhető el máskép, csak az egész embert átható, élő s életet adó hit által. Ezeken a tényeken épül fel a keresztyén, nevezetesen evangelikus vallásos élet, meiy mindent a vallás, az Isten és országa szempontjából ítél meg. Ha most már azt kérdezzük, hogy képes-e az olyan ember, aki át és át van hatva eme mély vallásos tudattól, más felekezetű egyénnel házasságra lépni, a kérdésre határozottan nemmel kell felelnünk. Aki tudja, hogy neki e földön is Isten országának kell élnie s ennek élni is akar, aki tudja, hogy nekünk e földön nincs magasabb kötelességünk, mint a vallásos élet. az természetesen kerülni fogja a házasságot az olyan egyénnel, aki őt nem hogy támogatná vallásos életében, hanem ettől egyenesen elvonnná más meggyőződésével, más — az evangéliumnak ellenkező — gyakorlatával. S itt a szerelemmel hiába hozakodunk elő, a vallásos kedély számára nem létezik vak, tekintet nélküli szerelem, a „megtiltani nem lehet" szavakat nem ismeri az igazán vallásos ember, mert ő leküzdi azt a szerelmet, melyről előre tudhatja, hogy vallásos életének akadálya lesz. Ez teljesen természetes is. Mert aki mindent Isten országának rendel alá s talán felesleges hangsúlyoznom, hogy csak ez lehet igazán vallásos, az bizonyára a szerelmet is ennek fogja alárendelni, mert amikor ezt nem teszi, megszűnt vallásosnak lenni. A keresztyén embernek házassága ennélfogva bizonyos tekintetben mindig észházasság, de kell is, hogy az legyen, mert lelkének üdve megkívánja, hogy jövendőbeli házastársának vallásos életét szigorúan megvizsgálja s csak akkor vegye el, ha látja, hogy 145 ebben a tekintetben hozományképen nem kap apró pénzt, hanem súlyos ezreket. Ezek mind lélektani tények, melyeket bizonyítani nehéz, épen úgy, mint a Kiskamondi által említett szerelem erejét, — mint maga mondja — ezeket is tapasztalni kell. De a ki csak némileg is ismeri a vallásos lelkület jellemét, az belátja, hogy igazi vallásos egyénnél a vegyes házasság psychologiai lehetetlenség. Ezt bármelyik lelkész saját tapasztalatából vett példákkal bizonyíthatja. Magamnak is volt esetem, hogy tekintélyes földmíves családnak a sarja nazarénus szülőknek a leányát akarta elvenni. A szülők tiltakoztak, de látván fióknak szilárd elhatározását, megadták beleegyezésüket, azon feltétel alatt, ha a nazarénus leány megkeresztelkedik s egyházilag is megeskettetnek. A legény rábírta a leányt erre, sőt azt az ígéretet is megkapta, hogy a leány szakit a nazarénusokkal. A keresztelés megtörtént s kétszer a jegyes pár ki is volt már hirdetve, amikor aztán beállít a legény a paplakra azzal, hogy a házasságból nem lesz semmi, még pedig azért, mert a leány ígérete dacara tovább is a nazarénusok közé járt. „Már pedig én azt nem tűrhetném, — folytatta a legény, hogy családomban kétféle vallásosság legyen." S nagy igazságot mondott a legény. Mert a vegyes házasságok szükségképeni folyománya vagy a családi békétlenség a vallás miatt, vagy pedig a vallási közöny. A K. E. által említett boldog vegyes házasságok csak úgy lehetnek boldogok, ha sem az egyik, sem a másik fél vallásával nem törődik. A vallási türelmesség nem elegendő ahhoz, hogy a vegyes házasságok boldogságát biztosítsa. Ehhez a teljes közöny szükséges. Jó protestáns lehetek, ha a katholikus híveket vallási gyakorlatukban nem zavarom, de mindenesetre rossz evangelikus vagyok, ha eltűröm, hogy gyermekeimet a feleségem számtalan, egyházunk lényegével ellenkező szokásra tanítja, eltűröm, hogy gyermekeim az evangelium tiszta tápláléka helyett mindenféle emberi vegyüléket vegyenek be. Ha ezt eltűröm, megszűntem jó evangélikusnak, vallásosnak lenni, ha meg nem tűröm, vége a családi boldogságnak. Itt más eshetőség nincs, vagy a vallásosság vagy pedig a családi boldogság hiányzik a vegyes házasságból. Most már bátran előállunk, édes K. E. uram, m

1 maradiaknak csúfolt szolgatársai az úrban s kimondjuk a vegyes házasságra vonatkozólag elítélő nyilatkozatunkat minden csúfolódás dacára. A keresztyén vallás szolgái vagyunk s mint ilyeneknek áthatva kell lennünk — ha csak képmutatók nem akarunk lenni — ama tudattói, hogy a vallás az ember legfőbb java, Isten felséges adománya a szó legteljesebb értelmében, meggőzödve kell lennünk arról, hogy földi életünkben mindennek csak egy célt szabad szolgálni s ez a cél lelkünk üdvössége, Istennek országa. Ezen meggyőződés, eme keresztyén vallásos tudat birtokában nem adhatjuk beleegyezésünket a vegyes házasságok megkötésébe s minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy a vegyes házasságok ellen küzdjünk. Mert igaza van Mohácsinak, midőn azt mondja, hogy itt a lélek üdvéről van szó s ez forog itt kockán. Erre K. E. az egyedül üdvözítés vádját akarja a „maradiakra" sütni. Mi tudjuk, hogy valamely egyházhoz való tartozás nem üdvözít, hanem K. E.-nek is tudnia kell, hogy az üdvösség megszerzéséhez feltétlenül szükséges a hit, a vallásos élet. Már pedig a vallásos életet teszi lehetetlenné a vegyes házasság. S ezt tudva, nem kell-e nekünk megmozgatnunk minden követ, hogy a vegyes házasságok számát apasszuk s nem kell-e megragad-