Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-01-09 / 2. szám

IV. év. Nyíregyháza

, 1908. január 9. 2. szám. // EVAMELIKUS ORALLO EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenként egy íven. Kéziratokat, előfizetési díjakat, hirdetések szövegét és díját a szerkesztő-kiadó cimére kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ-KIADÓ: GEDULY HENRIK evang. lelkész, NYÍREGYHÁZA. A lap ára egész évre 12 kor., félévre 6 kor. negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 40 fillér. Hirdetés ára oldalanként 40 kor. prot. szövetség. Egyházunk jelen helyzete. Boross. — Egyetemes nyugdij les nyugdíjintézeti szabályrendelet 25. §-ának C. pontja ellen. Ihász László. (Vée-e TARTALOM- JEGYZEK : Vezércikk. Országos intézet : Az egyetemes nyugdíjintézeti szabályrendelet 25. §-ának C. pontja ellen. Ihász László. (Vége köv.) — Az „utasítás" a nem allami elemi népiskolákról. Kund Sámuel. (Folyt, köv.) — Tárca. Evangélikus egyházunk iskolafenntartói kötelessége különös tekintettel a népiskolákra. Pröhle Henrik. (Folyt, köv. — Tanügy. — Belólet. — Irodalom. — Hirdetések. ORSZÁGOS PROT. SZÖVETSÉG. Egyházunk jelen helyzete. Soraimban, — mivel lapunk ismételve is kifejezést adott annak, hogy elérkezettnek látja az időt hazánk protestánsainak szervezkedésére, közös, nagy célok munkálására — azzal a kérdéssel óhajtok foglalkozni: elérkezett-e már e szervezkedés szükségének időpontja. Nagyon óhajtanám, ha fejtegetéseimet senki félre nem értené s azok tartalmához más hozzáértők is hozzászólanának. A szent sír védelmére alapított s 1312-ben eltörölt templomosok rendjének utolsó nagymestere, Molay Jakab, máglyán végezvén életéi, a nép hite szerint sírja felett többször ezen szózat volt hallható : „Ki fogja most már a szent sírt megvédeni?" „Senki, senki", volt rá a válasz. Mi is hasonlóan azt kérdezhetjük: „Ki fogja a protestantizmust a mai kritikus helyzetében megvédeni?" Mert azon erélyes s bátor szellemet, mely őrt állott egyházunk mellett hithű s bátor férfiakban, fájdalom, ma nem látjuk sehol, legalább nem oly serény működésben, mint a milyenben egykor volt, sőt a működni kivánó oly kényszerhelyzetbe jut, hogy szinte tétlenségre kárhoztattatik. Azon nem törődömség, mely jelenleg egyházunk minden terén észrevehető, a Luthertársaság szerény törekvését kivéve ; azon neheztelés, mely a legszerényebb és egyházszerető szívből fakadó megjegyzésre itt-ott feltűnik; azon indolencia, mellyel minden, az egyház érdekében tett indítvány vagy cselekmény fogadtatik, már-már bennem is azt az elhatározást érlelte meg, hogy jobb félrevonűlni s a „dolce tar niente" elvet vallókhoz csatlakozni. Igen, de ha így tesz más is és többen és mindenki, ránk szakad a tető s az élet harcában elpusztulunk. Pedig aki mer, az nyer. A gyávák félretolatnak s eltűnnek az élet színpadáról. De ime itt jön szemem elé a leverő hír s nem is először most, hogy nyájunkban a farkasok zsákmányoltak s a műit év 9 hónapjában 366 lelket vittek el s az összes magyarországi egyházak közt a mienk az, amely legtöbbet veszített. Ezt soha sem hittem volna, mert azon hitet tápláltam keblemben, hogy a gályarabok hithűsége megvan még most is híveinkben. S íme, mily keservesen csalódtam. Mi ennek oka? Mi lehet a gyógyszere? Erről most nem szólhatok, gondolkozzék ki-ki e felett. Lehet, hogy félreértenének, jönne azután a nagy neheztelés. E bajra én nem ajánlhatok gyógyszert, mert az űj tekintély — alapítási színezettel bírna. Szóval ne csináljunk semmit egyházunk védelmére, ki volt mondva, „mert ennek nincs itt most az ideje." Ez a mi átkunk, ezzel gyengítjük, pusztítjuk magunkat. Ezzel ártottunk eddig is többet mi magunknak, mint minden ellenségünk. De hát ez így nem maradhat, hisz akkor egyházunkat megsemmisülésre kárhoztatjuk. Itt nem jöhet az tekintetbe, hogy kinek mi tetszik, vagy nem tetszik. Itt az egyház érdeke a fő. Azért Pál apostollal szólok': „

rle pedig azokat szóljad, melyek illenek a tiszta tudományhoz, hogy a vén emberek józanak legyenek, tiszteletesek, mértékletesei." a hitben, a szeretetben és a türelemben épek. (Titus II. 1. 2.) Ezen előttem szent s a kereszténység szelíd, békés szellemét lehellő szavakkal állok elő, ezekkel jelezni akarván az egyházban felelevenítendő békés szellemét a mi Megváltónknak, előidézendő annak felállítását biztosító egyetértést és felelevenítendő a szűnnyadó hitet. Nem lehetetlen, ismét fog hangtani: „Micsoda beszéd ez? Nincs erre szükség." Hát lássuk, bizony én ebben pessimista vagyok. Én aggódom, nagyon aggódom. Nem teszünk egyházunk védelmére, megerősítésére semmit, vagy nagyon keveset.