Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-03-19 / 12. szám

1-20 EVANGELIKUS OKÁLLO 1908 Baltik Frigyes dr. püspök elnök indítványára az értekezlet felhívta a lelkészeket elődjük életrajzának megírására. Az értekezlet kimondotta, hogy elodázhatatlannak tartja a lelkészi fizetések rendezését, még pedig 2400 kor. alapfizetéssel és 5 kétszázkoronás ötödéves korpótlékkal. Krahulecz Aladár értekezlet! tag »A lelkésznek a betegekhez való viszonyáról« tartott egy tanulságos és igazi papi lelkületre valló felolvasást, melyért neki az értekezlet köszönetet szavazott. (Vége köv.) Ä tiszakerületi evang. lelkészegyesület alapszabálytervezete. Tervezte: P&ulik János nyíregyházi ev. lelkész. (Folytatás és vége.) Ezen alapszabálytervezet némely tételeinek magyarázatául s indokolására legyen szabad még a következőket megjegyeznem: Az egyesület tagjai sorába (3. §.) lehetett volna még alapító és pártoló tagokat is felvenni, mint a hogy azt pl. a dunántúli kerületi lelkészegylet teszi, én azonban ezeket szándékosan mellőztem. Mellőztem pedig azért, mert arra gondoltam, hogy ha alapító tagokat vesz fel az egyesület, akkor ezen tagságot csak bizonyos alaptőke lefizetéséhez lehet kötni s ki kell mondani, hogy alapító tag lehet bárki, a ki ilyen vagy amolyan összeget lefizet. Igen ám, csakhogy ezen tagoknak jogokat is kell adni majd; ez pedig alig lesz lehetséges a nélkül, hogy az egyesületnek tiszta papi jellegét ne veszélyeztessük. Pártoló tagokat pedig azért nem ajánlottam felvételre, mert az a nézetem, hogy egy papokból álló egyesületnek sokkal büszkébbnek kell lennie, semhogy esetleg 3—4 hatos árán idegen beavatkozásokat tűrjön el a saját ügyeibe. Áldozatokat pedig nem fogadhat el egy papi testület, ha azokat így vagy amúgy nincs módjában viszonozni. Az általam felvett két rendbeli tagság mellett kidomborodik az egyesületnek papi jellege is s mellette bizonyos gavallériát is gyakorolhat a neki kedves világiakkal szemben. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy mert az egyesület a rendes tagságot lelkészi vagy lelkészi jellegű álláshoz köti, hogy ez által el akar zárkózni a világiaktól. Távolról sem! Én három helyen is igyekeztem a világi urak részére az egyesületben helyet biztosítani, és pedig: az esetleges tiszteletbeli tagságban, az alapszabályok 10. §. f) pontjában és az egyesület közgyűléseinek nyilvános voltában ; nem szólván arról, hogy mint kerületi közgyűlési tagoknak is lesz módjukban időnként az egyesület mozgalmaiba betekinteni. De ha mindezek nem is volnának benn az alapszabályokban, meg vagyok győződve róla, hogy az egyesület örömmel és hálával fogja fogadni mindég a világi uraknak az egyesület ügyei iránt való érdeklődését s az egyesületben való szives közreműködését. Rendes tagúi — a 3-ik §. a) értelmében — minden kerületbeli rendes lelkészt, illetve lelkészi jellegű professort kívánnám besoroztatni. Van olyan lelkészegyleti alapszabály is, a mely a belépést az illetők tetszésére bízza. Megengedem, hogy ezen utóbbi eljárás a szabadság elvének megfelelőbb, de úgy hiszem, hogy nem kicsinyelhető az a szempont sem, amely engem ezen pontnak ilyetén alakban való megfogalmazására índított s ez az nevezetesen, hogy amíg egyrészről mindig sokkal nyomósabb lesz az egyesület fellépése, ha az a lelkészeknek nemcsak egy töredékét, hanem egész összeségét foglalja magában ; addig másrészről az az igazság, hogy ne csak egy pár buzgóbb ember hordja itt is az igát, hanem — amenynyire annyira — hordja mindenki, mivelhogy netáni kedvező eredmények esetén a hasznot is mindenki fogja élvezni. A tagsági díj összegét (4. §. második kikezdés) nem szabtam meg s kívánnám, hogy ezt a kérdést az alapszabály nyitva hagyja, illetőleg a közgyűlés jogkörébe utalja, amely aztán évről-évre előzetesen megszabná, hogy egy vagy két koronát fizessenek-e a tagok tagdíj gyanánt, a szerint, amint több vagy kevesebb költsége, illetve nyomtatni valója lesz az egyesületnek. A 6-ik §. első tételét bizonyos célzattal tettem bele a javaslatba. Én ugyanis nem óhajtanám, hogy az egyesület elnöke — mintegy magától értetődőleg — a püspök legyen, jólehet a Dunántúl jeles püspökének személyében remek példáját látom az arra való ráter• mettségnek. Nem óhajtanám pedig azért, mert püspöI keink tudvalevőleg nagyon el vannak foglalva, s amily igazságosnak tartom az ügyeket illetőleg a munkafelosztást, ép oly előnyösnek találnám az egyesületre nézve azt, hogy olyan ember álljon az élén, aki testestűl-lelkestűl neki feküdhet. De nem óhajtanám a püspököt elnöknek továbbá azért sem, mivel nem tetszés esetén a püspököt sokkal nehezebb, illetőleg genantabb az elnöki székből kimozdítani, mint más embert. S végül nem kívánnám a püspököt elnöknek azért, mivel a lelkészek ügyét a gyűléseken egy lelkész sokkal jobban képviselheti, mint a püspök, aki bizonyos alkalmaknál bizonyos mértékig feszélyezve lehet a kétféle elemből álló gyűléseken. A püspöknek egyébként van alkalma bőven egy ilyen egyesület ügyeibe befolyni s én a magam részéről kívánnám is nagyon, hogy az egyesület biztosítsa számára azt a jogot, amelyet én a 6-ik §. d) pontjában, illetőleg a 11-ik §. második kikezdésében .ajánlatba hozok. A 11—13. §§-ban mondottak által a ma még szervezetlenül működő különféle fokú lelkészegyesületeket óhajtanám egymással bizonyos kapcsolatba hozni, amire nagy szükség van, ha a papság öntudatosan s egyöntetűen akar dolgozni. A mai viszonyok között alig tudnak az egyesületek egymásról. Annyi sok szép és okos dolgot vetnek fel s határoznak el jobbra is, balra is s azt lehet mondani, hogy az mintegy csirájában még a születési helyén befagy, mert nincs mód azt kellően propagálni. A 11. §. első mondatát is bizonyos célzattal tettem bele a javaslatomba. Látjuk ugyanis, hogy a lelkészi értekezletek, sőt — ne vétessék nekem zokon, ha kimondom — maga az egyetemes papi konferencia sem tölti be azt a szerepet a közegyházban, amelyet tőle méltán elvárhatnánk. Ma ezen testületek legfeljebb csak néhány lelkész szellemének aféle házi tornái, minden kihatóbb jelentőség nélkül; mert a mit mondanak, magoknak mondják; sem tőlük nem kérdezi senki, hogy mi a mondanivalójuk, sem mondásaiknak érvényt szerezni nem tudnak. Azért történik meg aztán, hogy lelkészekről, lelkészek legsajátosabb benső ügyeiről, sokszor lelkészek nélkül döntenek, magán az egyházon belül is, nem szólván a közélet széles teréről, ahol — ne áltassuk magunkat — a latban igazán nem sokat nyomunk. Mert