Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-03-15 / 11. szám

92 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 folyást ne engedjen, hogy testének egyetlen tagját se adja zsoldba a gonoszságnak, hanem harcoljon mindenikkel Isten igazságának diadaláért! Isten az embert szabadságra teremtette. Nincs hatalom, á mely leigázhatná. Még a mulandóság sem igázhatja le, mert lelkét az örökkévalóság várja Istennél. Nagy szégyene hát az embernek, ha a bűnnek szolgájává, vágyainak, ösztöneinek eszközévé alacsonyítja magát, mintha kérlelhetlen törvény parancsa és nem az isteni kegyelem uralkodnék rajta. Ne a félelem, ne a rettegés tartson vissza bennünket a bűntől, hanem az Isten jóságáért, kegyelméért érzett gyermeki hála, a ki még a bűnösnek sem akarja halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. A böjtnek az a hivatása, hogy megtanítson az élet igazi értekének és céljának ismeretére. Ne hangulatot keltsen csak bennünk, hanem tisztázza életünknek célját. Csak így lesz a böjt üdvösségünk eszközlője, Isten dicsőségére. Ámen. Pilátus. Böjt 5. vasárnapján. Máté 27, 23—24. Hatalmas nagy úr volt Pilátus, kinek kezében volt élet és halál, népek nyugalma, békessége, igazságnak diadala s bukása. A római császár helytartója, a világbirodalom egyik oszlopos nagysága. Rómának a keze már akkor is messzire elért, Róma befolyását már akkor is egész világ érezte és sínlette, Róma már akkor is népek és nemzedékek sorsa felett határozott, mint ma. És e hatalmas Rómának az akaratát akkor Pilátus szólaltatta meg. Eljárása tehát nemcsak komoly eredményekkel járt, hanem komoly tanulságokat is rejt magában. Jézus ott állott Pilátus előtt. Sorsa Pilátus határozatán állott. Kétségtelen, hogy Pilátust nem érdekelte közelebbről az a szegény názáreti próféta, a kit megkötözve hurcoltak eléje, a kire halált kiáltott a felbőszült papoknak serege, kinek megfeszítését követelte a felbujtott, félrevezetett nép. És mégis döntő szerepet játszott Jézusnak sorsában. Megakaszthatta volna a gálád bosszú művét, gátat vethetett volna a fellázadt vak indulat kíméletlenségének, mert hatalma volt dönteni az élet és halál kérdésében. S Pilátus látta, felismerte, hogy csak irigységből adták Jézust kézbe. Ezért kísérletet is tett, a szivére hallgatva, hogy megmenti Jézust. De nem állt férfiasan, nyíltan, határozottan az üldözött ártatlanság pártjára. Csak kijelenté, hogy nem találja Jézust bűnösnek. Majd Barabást ajánlja fel a népnek, hogy ha már épen halált kiván látni, lássa azét, a ki nem életet, hanem halált osztogatott maga is. Végre, hogy a lelkiismeret szavát fölkeltse, vizet hozat s így vádolja meg a népet igaztalan gonoszságáról. Felismerte hát az igazságot, vallomást is tett róla, és mégis bukni engedte. Miért ? Mi indította Pilátust az ítélet kimondására? Nem volt talán egészen bizonyos Jézus ártatlanságában? De hiszen ő maga vallotta őt igaznak! Vagy talán attól tartott, hogy az a szelíd alak megtéveszthette ? De hiszen felesége is óva intette az ítélkezéstől! Vagy talán a nép haragjától való félelem tartotta vissza ? De hiszen hatalmas légiók állottak szolgálatára s szavát, személyét egy világbirodalom ereje védelmezte! Pilátus tisztán látta az igazságot, nem is tette elfogulttá semmi, nem félt ő senkitől és semmitől, nem félt igaz meggyőződése kimondásától sem: csak egyetlen nagy hibája volt: közönyös volt minden igazság iránt, nem szerette az igazságot annyira, hogy érte, ha kell, harcba szálljon egész világgal is. Pilátus nemzetsége máig sem halt ki. Ezért tanulságos az ő alakja. Itt élnek köztünk, sőt talán magunk is mind egy-egy Pilátus vagyunk. A földi élet ezernyi. változása sokszor állítja az embert szembe az igazsággal. Megvádolják, megtiporják, keresztrefeszítik s mi látjuk és tétlenül elnézzük a szenvedő igazság kínos vergődését, talán meg is sajnáljuk, talán meg is siratjuk, de védelmére nem sietünk, felsegítésére, támogatására nem megyünk. Az embernek csak személyes igazsága iránt van érzéke, magát az igazságot közönyösnek tartja. Ott küzködik szemünk láttára a tiszta erkölcs és a ledér bűn s mi jó, ha még menekülni igyekszünk a harc színhelyéről, de az erkölcs védelmére legtöbbször szót sem emelünk. A mai kor megtévedt iránya, a kendőzött bűnök, a hamis erények, az álnok kegyeskedés, a szájhit ámítása, az isteni igazság vagy a közérdek védőpajzsa mögé rejtőző hatalmi érdekek, s megannyi bűn, a melyek a nyomtatott betűk, tetszetős szavak, mosolygó arcok megvesztegető ajánlatával férkőznek hozzánk s megfertőzik még azt a levegőt is, a melyet beszívunk s megrontják már az ártatlan gyermek lelkét is: mind kiáltó szóval intenek, ébredj, vigyázz te Krisztus híve, vedd fel e gonoszokkal Mesterednek harcát s vívd ki ellenük az isteni igazság boldogságot termő diadalát! De a világ telve van Pilátusokkal, a kik a kezük mosásánál tovább nem mennek és magukat mentegetve közönyösen nézik a gonoszság győzelmét s az igazság bukását. A világ telve van Pilátusokkal, a kik a közvéleménynyel szembeszállni nem mernek, inkább veszni hagyják a szenvedő erényt. Azt mondják, ki az ár ellen úszik, elmerül. Lehet, de ha sokan vállvetve állnak ellene, visszaszorítják az árt is és más útra kényszerítik. De ha bukni kell is, adjon erőt a küzdelemre az a tudat, hogy az igazsággal bukni is nagyobb dicsőség, mint győzni a gonoszszal. A küzdelemtől gyáván meghátrálni sohasem szabad. Az élet mit sem ád ingyen, mindenért küzdelmet kíván tőlünk cserébe. De semmiért sem oly nagy, oly állhatatos, oly őszinte küzdelmet, mint az igazságért. Mert semmi sem oly drága, mint az igazság. Jézus ezért áldozta még életét is az igazságért, nekünk példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessük. A kik e küzdelemtől meghátrálnak; kik Pilátus módjára inkább hajlanak a világ ítéletére, mint lelkiismeretük szavára, kik a nehéz és nemes küzdelem elől mások kedvéért gyáván megfutnak: hiába mossák kezeiket, hiába védekeznek, hiába mentegetőznek, a nehéz,