Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-22 / 8. szám

Hl év Budapest, 1907 február 22. 8. szám MmeTiIus őeállö EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden hónapban. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : GEDULY HENRIK evang. lelkész, Nyíregyháza. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: „Középkorba való eset". Sz. — Szomorú állapotok. —ez- — Tárca: A protestáns iskola és irodalom a XVIII. században. Kovács Sándor. — Szemle. — Válasz az „Észrevételek a nagyhonti tanítóegyesület határozataira" c. közleményre. — Belélet. — Irodalom. „Középkorba való eset". Vettük és a beküldő felelősségére közöljük a következő levelet: Nagy tiszteletű Szerkesztő Úr! Nem hagyhatom szó nélkül azt a középkorba való esetet, a mely nálunk má, a XX. században megtörtént. Ugyanis a zayugróci róm. kath. plébános f. hó 10-én tartotta hivatalába való beiktatásának ünnepélyét, a mely alkalomból Riesz Károly helybeli ág. h. evang. lelkészt is meghívta magához ebédre. Ezt megtudva Kutwasser István, nyitrai kanonok, levelet írt a plébánosnak, hogy ha az evang. lelkész is jelen lesz az ebédnél, ő ahhoz az asztalhoz nem ül le. Megjegyzem még, hogy nálunk az evang. egyház sokkal tekintélyesebb, mint a róm. kath. Sőt mi több, a róm. kath. egyház kegyura is ev. ember : gróf Zay Miklós úr őméltósága. Ezeket akartam Nagytisztele tűséged b. tudomására hozni, hogy azt esetleg az „Őrállóban" néhány sorban szóvá tenni kegyeskednék. Zayugrócon, 1907 február 10-én. Nagytiszteletűségednek őszinte tisztelője: Locsava Sándor, ev. tanító. Nagyon kevés az, a mit e tudósításhoz hozzáadnunk lehet. Nagyon kevés, a mit belőle levonunk. Mindössze ennyi: az evangélium egyházának soha senki nem tesz oly nagy szolgálatot, mint az efféle alakok, a kik nemcsak írásban, nemcsak polémiával, de tényekben mutatják ki, hogy mennyire nem hü követői a szeretet alaptörvényét hirdető Megváltónak. A farizeusok tartózkodása ez a publikánusokkal való egy asztalhoz üléstől. Melyik megy a kettő közül megigazíttatva az ő otthonába — az Ur ítélőszéke elé, az előttünk, az evangélium hü követői előtt nem kétséges. De kétséges lehet a félrevezetett világ előtt, kétséges a XX. század közvéleménye előtt. Ám ezek az esetek (s ne gondolja a zayugróci levelező, hogy csak a saját otthonában áll így a dolog) megvilágítják mindenekelőtt, hogy az odaát valók kezében „a só megízetlenült" s hogy az evangélium világnézetének képviseletére nem az ő, de a mi „keresztyénségünk az egyedül jogosult. Amazoknak intésül, mindnyájunknak tanulságul e helyen adtuk ki az esetet, a mely a maga lefolyásának egészében valóban a „középkorba való eset". Sz. Szomorú állapotok. A minap egy lelkészszel találkoztam, ki káplánt keres. Elbeszélte, milyen tapasztalatokat tett e téren. Két ifjú jelentkezett nála írásban, de nem volt benne köszönet. Mert ezek mindegyike azt írta, hogy ő bizony csak akkor fogadja el az állást, ha a lelkész megengedi neki, hogy teljesen szabad, modem (tehát destruktiv) szellemben prédikáljon. Én ezen hírre megdöbbentem. Uram Istenem! Hát nem eleget szenved szegény egyházunk a hitközönytől, nemzetiségi harcoktól, kivándorlástól, adótehertől: még a modern hitetlenség is kikezdi. Hát ilyen fiatal papi nemzedék nő fel ? Mi lesz belőlünk ? És mi ilyen theologus számszaporulatnak örülünk? Nem volna jó, ha a mi tanáraink végre belátnák azt, hogy ilyen szel omű tudománynyal aláássák egyházunkat és akkor jobb, ha mi csak prédikátori szemináriumokat tartunk fel hithű, komoly férfiak vezetése alatt, mint ilyen szellemű tudományos intézeteket ? Általában a mi fiatal theologusaink nevelése sok kívánni valót hagy hátra. Sok ifjú itt szokja meg a könnyelmű életet és a skepticismust (a féktelen szabadság [nagy dicsőségére) és azt papkorában is folytatni akarja. Ilyen papoktól meg óvjon minket az Isten! A theologusnak mindig tudnia kell, hogy ő Krisztus szolgája lesz, hogy neki másnak kell lennie, mint a világ fiainak; hogy az ő állása nem oly puszta hivatal,