Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-22 / 8. szám

66 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 mint más, melyet jól, rosszul kell betölteni vasárnap, különben minden szabad. Nem, mi lelkipásztorokat kivánunk! Szilárd hittel és tiszta élettel többet hatunk, mint nagysvádájú beszédekkel. A német császár is megmondta az ev. papoknak a szentföldön: hittel és feddhetetlen élettel lehet hatni legjobban az emberekre. De itt az egyházak is sokat vétkeznek, ha olyan papokat választanak, kik nem folytatnak keresztyén életet. A külszín megcsalja őket. „Olyan ember kell, ki reprezentálni tud", az a jelszól Igazi lelkipásztor, az nem kell, az farizeus vagy jezsuita. Különben a ki a papválasztásokat figyelemmel kiséri, az látja, hogy nem is az egyházak a hibásak, hanem a vezetők, a felügyelők, mert ezek irányítják és csinálják leginkább a választást. Ezek erőszakkal is keresztülviszik jelöltjük győzelmét, sőt egyhangú választásokat csinálnak oly kegyes szemforgatással, hogy nem akarják a gyülekezet békéjét felforgatni több párt megengedése által, pedig valóban csak önző céljaikat szolgálják. Komoly kérdés ez nagyon 1 A nyelvekre is van megjegyzésünk. A pályázatba kiteszszük, hogy német vagy tót nyelv ismerete szükséges. De a választásnál a nyelvismeret tekintetbe sem jön és kapunk oly papokat, kik a nyelvet nem bírva, a német, vagy tót egyháztagokat teljesen elhanyagolják és ezek egy nemzedék alatt kivesznek. Ez valóságos vétek egyháztestünk ellen. Mert mi kevesen vagyunk. Minden egyes lélek elvesztése csapás a mi egyházunkra. Azért kell sietnünk a missziói lelkészi állások felállításával is, mert egyházunk a szórványokkal szemben a múltban sokat vétett. Itt sokat kell pótolni. Egyházunk főfeladata az ev. hívek ápolása, összetartása. És ezek rovására nem szabad drága felekezeti iskolákat fentartani, a hol katholikusokat és zsidókat nevelünk a mi pénzünkön. Ez ma már nem az egyház, hanem az állam dolga. Nekünk elég, ha gondoskodunk róla, miszerint az állami intézetekben rendes, jó vallástanáraink legyenek akár az állam, akár az egyház pénzén. Sok egyház szerencsétlen építkezés által is pusztul. Mert sokszor egyesek hiúsága kívánja a pompás, impozáns épületeket és a teher a szegény gyülekezeteket nyomja évekig, úgy hogy sokan megúnják a nagy adókat és ellenségeivé lesznek az egyháznak, vagy kitérnek. Hogy milyen nagy a hitközöny sok helyütt, mutatja az a szomorú jelenség, hogy az ev. hívek tömegesen iratkoznak be a kath. körbe és járnak annak mulatságaira. A mi álliberalizmusunk mellett minden lehetséges. Mi azért jó lutheránusok, jó protestánsok vagyunk, de vegyes házasaink 80 percentje odaígéri gyermekeit a kath. egyháznak. Proximus ardet Ucalegon! Azonban mi szabályrendeleteket gyártunk. Nem elég az? A helyett, hogy szigorúan köteleznők a lelkészeket vasárnapi iskolák állítására, nő-, leányifjúsági s missziói egyletek felállítására, diakonisszák beállítására, vallásos felolvasások rendezésére. Mert a heti egy prédikáció és a 2—3 funkció végzése ma már nem elég. Bár táncmulatságok rendezése sem a pap kötelessége. Itt az államsegély sem segít rajtunk. Itt új szellem, nagyobb áldozatkészség, több rátermettség, hithüség és gyakorlat kell. Videant Consules! Az aratni való gabona sok, de kevés a munkás. Isten adjon sok jó munkást az ő aratásába! —cz. TÁRCA. A protestáns iskola és irodalom a XVIII. században. (Folytatás.) Sárospatakra jó korán, már Rákóczi szabadságharcának alkonyatán rátört a hatalom. Épületeiket a jezsuiták számára követelték s a pártfogók nagy ügygyel-bajjal tudtak halasztó végzést szerezni. Ráday Pál, a kit országszerte tiszteltek, Szentkereszten a prímásnál is járt érdekükben s tanácsára Zemplénmegye gyűlésén az összes patrónusok tiltakoztak az 1714-iki általános tartalmú pátens ellen. Közben egy megyei küldöttség karhatalommal próbálta meg a kollégium elvételét, azonban a tanárok és tanítványaik folytonos tiltakozás közben bezárták a kapukat s az udvaron sorakozva várták az erőszak alkalmazását. A kapu elől az elkeseredett pataki asszonyok kődobálással, peméttel, szénvonóval, sodrófával elkergették a foglalókat. Az esetnek hamar híre futamodott, s maguk a patakiak is megdöbbentek ellenállásuk váratlan eredményén. Egy buzgó patrónus, Monoki István Tályáról nagy sietséggel Bécsbe indult s oda két hét alatt fölvergódve ajtóról-ajtóra járt, hogy a „sinistra informatiók" fulánkját kitépje. Kezdetben sok idegenkedéssel, rosszakarattal kellett megküzdenie; a kancellár (Illésházy) a királyi akarat megvetésének tekintette ellenállásukat s új vizsgálattal fenyegetőzött. Monoki nem csüggedt s kitartó munkával kedvezőbbre fordította a közhangulatot. Eljutott a király színe elé s átadta a tanárok és tanuló ifjúság emlékiratát, a melyben elpanaszolják a végehosszanincs zaklatást, a megkisérlett erőszakot; hogy voltaképen nincs hajlékuk, mert Kassától a háború miatt kellett elköltözniök s Patakon meg azon a címen háborgatják őket, hogy nem articularis hely. Esedeztek királyi oltalmáért. III. Károly nem utasította el a folyamodókat. Aug. 1-én kiadott rendeletében megfeddette Zemplénmegyét hirtelenkedéseért; kifejti, hogy a kollégium Nigrelli tábornok utasítására költözött az articularis Kassáról Patakra, ennélfogva ez idő szerint e menedék is articularis jellegűnek tekintendő. Szóval további elhatározásig meghagyja a vallás, a templom, az iskola szabadságát s minden háborgatást szigorúan megtilt. E rendelet szolgált Pataknak oltalompaizs gyanánt 1732-ig, a mikor megint újabb kir. védelemlevelet szereztek háborgatóik ellen.

1 Általában alig volt iskola, mely ne érezte volna egy vagy más módon a hatalom kezét s az erős ellenfél haragját. Végig próbáltak minden eszközt, a mi a gyülekezetek 1 Molnár A. 440. s köv. 1. A kir. rendelet s a patakiak emlékirata Zemplén vármegye levéltárában.